„…nincs egyetlen receptje a sikernek.” – Interjú Vidéki Sándor szakedzővel
Vidéki Sándor gyakorlati példát is mutat a tanítványainak, hiszen nemcsak edzőként áll mögöttük, de sakkozóként is rendszeresen részt vesz a komoly sakktornákon. Beszélgetésünk során mindkét területről kérdeztük.
Egy sakkozó számtalanszor hallja élete során az emberektől a kérdést: ” A sakk is sport?!”. Mi a véleményed erről?
Nekünk sakkozóknak teljesen egyértelmű, hogy a sakk is sport. Amikor a női sakkozás nehézségeiről esik szó kissé provokatívan hozzá szoktam tenni, hogy ez egy szellemi küzdősport az utóbbiak minden nehézségével. A vereség itt fizikailag kevésbé fáj, de lelkileg annál inkább.
Hogyan kezdődött nálad a sakkozás? Mikor és kinek hatására kezdted el?
A családban nem tudott sakkozni senki. Édesapámtól valami rejtélyes okból mégis kaptam egy nagy, faragott sakk-készletet ajándékba. Megtetszettek a figurák és találtam ki szabályokat hozzájuk. 9-10 éves lehettem, amikor új helyre költöztünk, és a szomszédban lakó, két évvel idősebb Solymosi Pisti elmondta, hogy szépek a házi szabályok, de másképpen működik a játék. Szerintem max. 10 percig tarthatott az elméleti képzésem, utána kezdődhetett a játék. A szüleink dolgoztak, így nyaranta reggeltől sötétedésig együtt játszottunk. Sakk, asztalitenisz, foci, ameddig bírtuk. Több mint 40 év telt el azóta,de arra ma is emlékszem, hogy 1.e4 e5 2.Vh5 után nem is egyszer megléptem a nem túl bölcs g6 lépést. Persze innen még bármilyen eredmény elképzelhető volt. 7. osztályos lehettem, amikor elmerészkedtem a félegyházi HEMO épületébe, ahol városi sakk-klub működött. Csak felnőttek jártak sakkozni. Egy idő után az egyikük látva a lelkesedésem megmutatta a Francia védelem kezdő lépéseit. Most Pakson az ő unokáit (is) tanítom erre a játékra. Kicsi a világ. 🙂 Az első sakkkönyvet, edzőt csak ezek után láttam. Azért is válaszoltam erre a kérdésre ilyen részletesen, mert anno ez egy tipikus sakkozói kezdés volt. Ma edzőként dolgozom, és teljesen másképpen működik a világ. Ma már 6-7 évesen edzőkhöz, szakkörökre járnak a gyerekek és 14-15 évesen meg abbahagyják a játékot. Ezért sem tartom szerencsésnek a különböző korok tudásának, eredményeinek az összehasonlítását a körülmények, a háttér ismerete nélkül.
Meglátásod szerint van-e különbség a mai fiatalok sakkozási szintje és a Te gyermekkorod fiataljainak sakkozási szintje között? Ha igen, mi az?
Nyilván a mai fiatalok elméletben képzettebbek és erősebben is sakkoznak.
Mit gondolsz, milyen tényezők kellenek ahhoz, hogy sikeres sakkozó legyen valakiből?
A sakk egy csodálatos játék. Szerintem sikeres sakkozásról akkor beszélhetünk, ha sakkozás örömet okoz a játszóinak. A „járulékos hasznok”, eredmények csak messze ezután következnek. Amennyiben az öröm megvan akkor az utóbbiak kevésbé lényegesek és nélküle nem is érnek sokat. Amennyiben a kérdés a sikeres-eredményes sakkozóra vonatkozik ott Botvinniket, Dvoreckyt tudom idézni:
eredmény = munka * tehetség
Tetszik, nem tetszik: a siker, a kudarc döntően a szülőkön és a fiatalon múlik. Mondjuk a munka hatékonysága sem teljesen mindegy, és ebben már az edzőnek van némi szerepe.
Milyen nagy nevekkel találkoztál/sakkoztál már? Melyik volt a legemlékezetesebb partid és miért?
Volt szerencsém sakkozni Portisch Lajostól Rapport Richárdig szinte az összes kiemelkedő magyar sakkozóval. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a partink idején vagy még fiatalok voltak, vagy már túl voltak pályájuk csúcsán. Ezzel együtt nekem nagy öröm volt ellenük játszani. A legemlékezetesebb partimat talán Petrán Palival játszottam egy zalakarosi nyílt döntőn. Szokás szerint utolsónak fejeztük be az utolsó fordulóban és legyőzésével holtversenyes 1-6 helyen végeztem (bronzérmes lettem). Ő volt az első IM akit sikerült legyőznöm Kecskeméten, szintén egy nyílt bajnokságon.
Sosem gondoltál arra, hogy valami “tisztességes” szakmát űzz? 🙂
Persze, gondoltam rá. A „mi a foglalkozásod” kérdésre amúgy is sokszor hiába adjuk azt a választ, hogy sakkozó, mert a laikus újra kérdez: jó-jó, hogy sakkozol, de miből élsz?! A következő gyakori kérdés: és a sakkozásból meg lehet élni?! Van még pár hasonló kérdés. 🙂 Egyébként röviden igen a válasz. Végül sok különböző okból maradtam a sakknál. A sakkozás biztosította szabadságot, amit nehéz feladni és egy idő után váltani sem olyan könnyű. Nekem ráadásul nagyon szerencsés sakkozói-edzői pályám volt/van. A katonáskodáson (Tapolca) kívüli közel negyven évet két klubban töltöttem. Kecskeméten és Pakson, azon a két helyen, ahol talán a legjobb feltételeket biztosították/biztosítják a sakkozók, edzők számára.
A Maróczy Központi Sakkiskola vezetője voltál. Miként érintett, hogy már nincs?
Az Iskola működésének jelentőségét jól érzékeltetik az alábbi eredmények: a magyar válogatottba az utóbbi években beépült Rapport Richárd, Gledura Benjámin és Papp Petra több éven keresztül lelkes MGKSI-tagok voltak. Az Iskolába járók közül eddig kilencen szereztek nagymesteri címet: Rapport Richárd, Gledura Benjámin, Prohászka Péter, Balogh Imre, Fodor Tamás, Mihók Olivér, Korpa Bence, Kántor Gergely és Kozák Ádám. Valamennyien évekig tagjai voltak a Központinak. Éves szinten nyolc tábor volt hétfő déltől péntek délutánig, évi 250 óra sakk. Emellett mozgás és közösség építés.
Minden csoportnak volt egy állandó edzője, felelőse, aki az edzések kb. felét tartotta és melléjük hívtunk elismert vendég előadókat, akik az oktatás másik felét tartották. A sakkozás mellett törekedtünk a fiatalok mentális és fizikai erősítésére is. Közösséget formáló sportprogramokat és kirándulásokat szerveztünk, neves vendégeket, válogatott játékosakat hívtunk meg élménybeszámolókat, edzéseket tartani. Minden hónapban kombinációs fejtő versenyt és villám versenyt rendeztünk, ahol a gyerekek összemérhették tudásukat az edzőinkkel, vendégeinkkel is.
Az Iskola megszűnéséről az a véleményem, hogy javítani való lett volna rajta, de a megszüntetését súlyos hibának tartom. A gyerekek egy remek közösséget alkottak, fejlődtek, őket sajnálom leginkább. Mi, edzők, feltaláljuk magunkat. Annyit azért nekünk is mondhattak volna, hogy köszönjük az eddigi munkát és viszontlátásra. Nem ez történt.
A legmagasabb Élő pontod 2470 volt 1995-ben, most 2397, szinte alig estél vissza. Zalakaroson tavaly nagyon szép eredményt értél el. Te hogyan értékeled?
Egy szerencsésen sikerült verseny volt, aminek köszönhetően bejutottam a KO bajnokságra is. Mind a kettő nagy élmény, de a helyén kell kezelni ezeket. Mostantól még kevesebb időm lesz a versenyzésre, mert a feleségem visszamegy dolgozni és a három gyerkőcnél még több feladat hárul majd rám.
Hogyan látod egy mai sakkozó életpályáját?
Erről érdemes beszélni, mert elég nagy viták vannak arról, hogy érdemes-e elindulni ezen a pályán és mennyire lehet megélni belőle. Csak versenyzésből kevesek tudnak megélni magas szinten. Talán a Top 50 férfi, a Top 10 hölgy a világon, és egyes országok legjobbjai. Az Élő-pont mellett itt is rengeteg múlik a versenyző egyéb képességein. Mennyire tud kapcsolatot teremteni szervezőkkel, támogatókkal. A sakkozásban jó edzőkre és óraadó tanárokra van kereslet a világban. A legjobbak itt a top versenyzőkhöz hasonlóan igen jól keresnek, csak sokkal többen vannak, gyakorlatilag nyugdíjas állás, nem jár annyi utazással az internet világában, sokan ki sem mozdulnak otthonról. A mai magyar gyakorlat azt mutatja, hogy a legjobb sakkozóink is, 2-3 kivétellel, ötvözik a kettőt és a versenyzés, csapatbajnokságok mellett oktatást is vállalnak. A versenyzés, edzősködés között nagy az „átjárási lehetőség”. Van azért egy-két buktató benne. A csúcsra törekvőknek mind a két pályánál el kell dönteniük, hogy melyikre koncentrálnak, egyszerre nem lehetnek mind a kettőben a legjobbak között. A másik nehézség, hogy top-sakkozó ritkán lehet valaki erős énkép nélkül, míg egy jó edző egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy tudjon örülni mások sikereinek és ezért mindent meg is tegyen. Juszupovon kívül nem is ismerek olyan top-sakkozót, aki az edzők között a legjobbak közé került. A kivételek közé tartozik még Lékó Péter is, aki legkeresettebb szekundánsok egyike az elit sakkozóknál.
Milyen az ideális gyerek-alapanyag a versenysakkhoz?
Imádjon sakkozni, legyen tehetséges, mentálisan erős, szeresse és bírja a rendszeres intenzív sakkozást.
Hogyan építenél fel egy élsakkozó gyereket? Mikor kezdje, mennyit gyakoroljon, eddzen, versenyezzen, stb.
Szerencsére nincs egyetlen receptje a sikernek. Általánosságban azt szoktam javasolni az érdeklődő szülőknek, ha ilyen terveik, álmaik vannak és gyermeküket elég tehetségesnek, elszántnak érzik hozzá, hogy minél korábban kezdje és minél többet sakkozzon. A részletek kifejtése több idő lenne, de a korán intenzíven sakkozók hatalmas előnybe kerülnek a többiekkel szemben. Az utóbbi évtizedekben(!) a világ top-sakkozói közül szinte mind ezt az utat járta be, ez különösen igaz a világbajnokokra.
Iskola-ügyben is azt szoktam javasolni, hogy aki teheti, képes vállalni a terheit, az magánúton szerezze meg az első évek tudását. Javaslom a magántanulóságot nagy célok, kellő elszántság és tehetség esetén, de 3-4 év elmúlásával és sok pénz elköltése után, ha mégsincs eredmény, akkor érdemes elgondolkodni a “hogyan tovább?”-on. Ekkor már az iskolába-járás, a magántanulóság elhagyása is egy opció kell, hogy legyen.
Köszönjük szépen az interjút, sok sikert kívánunk!
