Giang Tran Nam a maga 10 esztendejével a magyar élsakkozók nagy reménységeként űzi a sportot, ennek ellenére nála első az iskola! Édesapjával beszélgettünk.
Névjegy
Giang Tran Nam
Lakhely: Budapest
Nevelő egyesület: Sárkány Diáksport Egyesület
Egyesület: Géniusz Sakk Egyesület Tata-Naszály
Edzők: Peredy Ferenc, Fáncsy Imre, Izsák Gyula
2017. korosztályos Európa-bajnok
Miként kerültetek Magyarországra?
A nejemmel ösztöndíjas diákként tanultunk Magyarországon, ő a Corvinus Egyetemen, én a Műszaki Egyetemen. Nam már itt született, és van egy lánytestvére is, aki nem sakkozik.
Nam életében mikor jelent meg a sakk?
Senki nem sakkozott nálunk, így nem is volt múltja a családunkban ennek a sportnak. Nam 3 éves lehetett, amikor felfedezte és megkedvelte a számolós, logikai játékokat – ott volt természetesen ezek között a sakk is-, de sokat elidőzött a számok világában is. Ez a lelkesedése ilyen téren a mai napig megmaradt. Úgy voltunk vele a nejemmel, hogy a matekot majd úgyis tanulja az iskolában, addig is foglalkozzon ezzel a játékkal, a sakkal. Elvittem Németh Zoltánhoz (a Sakkvilág szerkesztőségébe), hogy kicsit foglalkozzon vele. Zoltán feltett neki a sakktáblán érdekes feladatokat, és figyelte azok megoldását. Ezt követően sakkoztak két délutánon keresztül, és jelezte, hogy ha komoly a szándékunk és nem csak egy szalmaláng, akkor szívesen segít megfelelő edzőt keresni. Mi, persze, nem gondoltuk ezt ennyire komolyan, csak azt szerettük volna, hogy Nam logikája fejlődjön a sakk által. Ő viszont azt fejtegette, hogy Namnak van egy olyan gondolkodásmódja, ami miatt érdemes lenne kicsit jobban belemerülnie ebbe a sportba. Hát jól van, legyen – gondoltuk. Így került Nam négy és fél évesen Peredy Ferenchez.
Itt is elmondtuk az edzőnek, hogy nem fűzünk nagy reményeket ehhez a sporthoz, csak azért vagyunk itt, hogy a logikája, fantáziája fejlődjön. Mégis az volt a kérésünk, hogy ha már valamit csinálunk, próbáljuk meg azt teljes erődobással. Reménykedtünk, hogy ezt a jó szemléletet veszi majd át Nam. Ferenc nem akart elhamarkodottan véleményt alkotni, de örült a látottaknak és a lelkesedésnek. Ő is azt látta, hogy Namnak kifejezetten jó érzéke lenne ehhez a sporthoz. Azóta is együtt sakkoznak.
6 évesen, amikor Nam elindult az országos óvodás sakk bajnokságon, 2. helyezést ért el, de egy évvel később már megnyerte ugyanezt. Ekkor, 2016-ban éreztük úgy, hogy na igen, ha ez ilyen jól sikerült, akkor talán tényleg komolyabban kellene ezt venni. Innentől már 3 edző foglalkozott vele: Peredy Feri mellett Fáncsy Imre és Izsák Gyula is bekapcsolódott az edzésekbe, és azóta változatlan ez a csapat. Illetve miután megújult a sportági vezetés, és pénz is van, bekapcsolódott a munkába a Sakkszövetség is. A három edző úgymond egy csapatot alkot, azaz egymással megbeszélik az edzésen, meccs(ek)en tapasztaltakat, majd leegyeztetik egymással, ha esetlegesen a játékban hiba merült fel. De ugyanúgy ide tartozik az is, hogy ki mit tanít Namnak az elkövetkezőkben.
Hogy bírja a család anyagilag a sakkozás finanszírozását?
Mindenkinek megterhelő anyagilag ez a sport, így nekünk is. Három edző alkalmazása nem könnyű feladat. Más sportágaknál is szerencsére megfigyelhető, „ha beszélnek az eredmények”, általában a szövetség előbb-utóbb megkeresi a játékost és beszáll támogatóként. Ilyen téren érkezett tőlük most már segítség, köszönet érte! Nem kívánunk a csemeténkből világbajnokot nevelni, úgy állunk hozzá, hogy addig, amíg a szereti, van érzéke hozzá és jól is csinálja, megpróbálunk mindent megadni neki, hogy ő sakkozhasson.
A gyerekek nem feltétlenül szeretnek dolgozni. Sokat kell őt noszogatni, hogy gyakoroljon?
Mint minden gyereket, őt is kell, természetesen. A gyerekek 99%-át szerintem muszáj noszogatni. Nam sem mindig csinálja szívesen, hiába szereti. Ugyanúgy, mint más gyerek, ő is szeret számítógépes játékokat játszani, de benne megvan az, hogy sakk, az mindig legyen. Úgy látom a ragaszkodása ehhez a sporthoz később is megmarad majd. Hogy mire viszi, az már kérdéses.
Milyen a viszonya az iskolához, a tanuláshoz? Magántanuló Nam?
Nem, a mi alapfelállásunk az, hogy soha ne legyen később se magántanuló. Mindig első kell, hogy legyen a tanulás, és minden más csak utána jöhet.
Milyen egy átlagos napja Namnak?
Reggel megy iskolába, délután kettőkor hazajön, és csinálja a leckéket, tanul, utána pedig sakkedzés. Eddig hetente 3×2 óra edzése volt, most, hogy bekapcsolódott a Sakkszövetség is, így már kicsit több.
Van-e szabadideje, és ha igen, mit csinál olyankor?
Nagyon szeret számítógépen játszani, mint minden más gyerek is, de nem sok idő jut erre neki. Az iskolában nagyon jó tanuló, mindenféle versenyen indul és sokszor nyer is.
Mi motiválja őt? Értékszám, dicséretek?
Egyszerűen csak szeret sakkozni. Ezek az edzők nagyon értik a gyerek nyelvét. Ferivel nagyon jó barátságban vannak, én azt mondom, neki is köszönheti Nam, hogy ennyire megszerette a sakkot. Bár mostanság azt érzem, lehet egy kicsit túl sok ez neki, de mindig akad egy olyan időszak, hogy hullámvölgyben van egy gyerek, aztán megint feljön.
Mit szólnak a sikerekhez a vietnámi rokonok, ismerősök? Figyelemmel kísérik Nam sakkozását?
Persze, mindenki tud róla, hogy ügyes, és drukkolnak neki. Az az eredmény, amikor megnyerte az EB-t, nemcsak családon belül volt nagy dolog, hanem annak a vietnámi közösségnek is nagy büszkesége, akik itt élnek Magyarországon.
Nagyon fegyelmezett kisfiúnak tűnik. Szokott Nam nem-et mondani otthon?
A sakkversenyeken egy kívülálló ember számára úgy tűnhet, hogy hú, ő mennyire fegyelmezett, de ugyanolyan, mint bármelyik másik fiúgyerek. Én átlagos gyereknek mondanám.
Mi az életcélja Nam-nak, lehet-e már ilyen életkorban erről beszélni, mit gondolsz?
Nálunk az a sorrend, ahogyan mondtam is, hogy első a tanulás. Nem lehet magántanuló soha, nekünk a sakk csak a második mindig, első soha nem lehet. Az a célunk, hogy a gyerek jól tanuljon, egyetemre kerüljön, és amellett, ha szereti a sakkot, akkor csinálja, csakis magának. Mi nem várjuk el, hogy profi sakkozó legyen, és ebből éljen. Abszolút nem! Addig, amíg jókedve van hozzá, addig, amíg jól csinálja és szorgalma van, addig csinálja.
A sakkban van-e konkrét cél, amit el szeretnétek érni?
Ki az, aki nem szeretné, hogy a gyereke jó eredményeket érjen el? Mi is így vagyunk ezzel, de ez illúzió, nem akarunk az égvilágon semmilyen nyomást helyezni a gyerekre! Én azt mondom, hogy ez abszolút olyan dolog, hogy ha van kedve, csak akkor csinálja! A legfontosabb, hogy ha saját motivációja van, és úgy gondolja, hogy szeretne valamit elérni valamilyen területen, akkor belső igénye kell, hogy legyen arra. A szülőknek a noszogatás, támogatás csak segítségnyújtás, a legfontosabb az, hogy ő mit akar. Ebben az értelemben én azt mondanám, hogy rajta múlik, hogy ő mit szeretne, és mit fog elérni.
Szülőként miként éled meg a sakkversenyeket?
Szoktam én is mérges lenni, ha azt látom, hogy nem teszi oda magát, de nem azért, mert veszít. Ezek megvannak nálam, de azt mondom, hogy nekünk nem az a végső cél, hogy Nam majd megverje Magnus Carlsent. Nem, nem ez a cél, hanem az, hogy szeresse, amit csinál.
Milyen véleménnyel vannak róla a nagy sakkozók?
Inkább erre azt mondom, hogy az idő az, ami majd véleményt mond róla, illetve a saját eredményei. Én úgy vagyok, hogy egy Valakinek a véleményére, még akkor is, ha híres, nem lehet egészen adni, mert ahhoz még nagyon pici Nam, hogy nagy dolgokat lehessen előrevetíteni vele kapcsolatban. Én azt mondom, hogy eddig jól csinálta, de hogy ezután lesznek-e ilyen jó eredmények vagy nem, azt nem tudható. Hogy ezután mi lesz, azt majd az idő és Nam döntik el.