Dr. Hazai László jó ideig egyik központi alakja volt a magyar sakknak, vele beszélgettünk arról, hogy most távolabbról hogyan látja a mai magyar sakk helyzetét.
Névjegy
Dr. Hazai László
Nemzetközi mester, mesteredző, FIDE Senior trainer
1977. Moszka csapat EB 2. hely
1980. Skara (SWE) csapat EB 2. hely
1983., 1984., 1986., 1988. a férfi válogatott szekundánsa
Sokszoros női EB és olimpiai csapatkapitány
Sokat dolgozott együtt: Sax Gyulával, Faragó Ivánnal, Lukács Péterrel, a Polgár lányokkal, Ács Péterrel, Berkes Ferenccel, Balogh Csabával, Szabó Krisztiánnal, Rapport Richárddal, Borisz Gelfanddal, Gara Anitával, Gara Tíciával, Papp Petrával, Kozák Ádámmal, Ian Rogersszel, Max Illingworthszel, Zhao Zong-Yuannal és rövidebb ideig sok más nagymesterrel.
Alapvető dolog, hogy az interjú készítője tisztában legyen egy kicsit az alanyával, de én már a nevénél elakadtam. Az Ön családneve akkor Hazai, vagy Hazay?
Hivatalosan y-nal kell írni a nevemet, de 10 éves koromban plebejus felbuzdulásomban Jókai hatására i-re változtattam, és a sakk világában már így terjedt el.
A doktori jelzés a neve előtt milyen területre vonatkozik?
Jogi doktori címem van, de sose praktizáltam, az egyetem elvégzése után a sakkot választottam. Ezekben az időkben még egyetem mellett is lehetett valaki profi sakkozó, korábban Lasker, Capablanca, Aljechin, Euwe, Botvinnik egyetemet végzett művelt, nagy tudású emberek voltak.
2014-ig egyik meghatározó alakja volt a magyar sakkéletnek, többek között a női csapat kapitányaként, de mostanában nem nagyon hallunk Önről. Mi ennek az oka?
Visszavonultam a sakkozástól. Egyrészt nyugdíjba mentem, másrészt a 2014-es sakkolimpia után lemondtam a tisztségemről, azóta a sakkos közügyekben nem veszek részt, de lelkesedéssel és érdeklődéssel figyelem az itthoni sakkéletet. Jelenleg főleg külföldieket edzek, de Pakson is van egy-két játékos, akikkel dolgozok.
Mi történt azon az olimpián?
A női csapat 45. helyen végzett, ilyen eredmény után úgy gondoltam, hogy a kapitánynak le kell mondania. Volt ekkor új elnökségi választás is, de onnan is távoztam és lemondtam a tisztségemről. Minden egyszerre történt, így végül kivonultam a magyar sakkozásból.
2014-ben egy interjúban azt mondta, leginkább pénz kellene az előrelépéshez. Hogyan látja most a mai magyar sakk helyzetét?
Ez egy álom volt akkor. Tény az, hogy volt 3 olyan év, amikor nagyon sok pénz jutott a magyar sakknak: kétszer 300 millió, majd újabb 150 millió, tehát összesen 750 millió forint. Se előtte, se utána, soha nem volt ennyi pénz, de ezeket a pénzeket finoman szólva sem a legokosabban költötték el. Az egész sakktársadalom nem állt készen ilyen mértékű pénzösszeg észszerű, hosszú távú felhasználására.
Ön több cikluson keresztül volt elnökségi tagja a Sakkszövetségnek. Ilyen tapasztalattal a háta mögött, bizonyára van véleménye arról, hogy ideális esetben miként kellene működnie a sakk sport szakmai irányításának?
Az első fontos dolog, amit tudomásul kell venni, hogy az elnöknek nem az a feladata, hogy szakmai kérdésekben döntsön, vagy bármilyen víziói legyenek a magyar sakkozás szakmai kérdéseiről, hanem az elnök elsődleges feladata ebben a konstrukcióban az lenne – a szövetség irányításán túl -, hogy pénzt találjon, és jó kapcsolatokat tartson fent mind a kormánnyal, mind az üzletemberekkel, mind az önkormányzatokkal.
Az egyik lényeges kérdés az, hogy milyen stábot alakít ki maga körül, mert ez az a kör, amely szakmailag létrehozhat valamit. Tehát minden mindennel összefügg. Általában azok az elnökök, akik a politika vagy a gazdaság felől érkeznek, igazából nem tudják, hogyan találják meg ebben a sportban a megfelelő embereket. Hozzájuk sodródnak olyanok, akik tulajdonképpen elintézik, hogy elnökké válhasson.
Az elnöknek egy fajsúlyos egyéniségnek kell lennie, semmiképpen sem sakkozónak, nem is lenne értelme, mert a sakkozó nem talál évente 300 millió forintot sehol. Az elnök feladata az, hogy minden évben biztosítsa akár kapcsolatai révén, akár saját zsebéből (bár erre még nem volt példa) a normális működéshez szükséges összeget. Minden elnököt azért választanak meg, hogy politikai és gazdasági támogatást nyújtson a sakknak, ez már a szocializmus idején sem volt másként.
Hogyan látja az utánpótlás helyzetét?
Egész életemben főleg az utánpótlással foglalkoztam, leginkább az ifjúsági élsakkal. A tömegsakkal kapcsolatban nincsenek tapasztalataim. A mai magyar sakk 99%-ban a tömegsakkról szól, ami nem baj, csak a két dolog – az élsakk és a tömegsakk – nagyon nem függ össze. Nem egymásra épülnek, és inkább egymás riválisai, mint egymás kiegészítői. Teljesen más az ifjúsági tömegsakknak az edzése, szervezése, menedzselése, és teljesen más annak az egy-két, valóban tehetséges gyereknek az edzése, menedzselése, akiből esetleg profi nagymester lehet.
Mindig nagyon érzékeny téma volt ez. A versenyző gyermekek túlnyomó részének nagyon halvány és kicsi esélye van arra, hogy profi nagymester legyen. Ehhez elég csak megnézni, hogy kik, mikor lettek profi nagymesterek, és akkor azt is látjuk, hogy a magyar sakkozásban kb. három évente tűnik fel egy-egy jobb nagymester. Őket tekinthetjük komoly sakkozónak, és a válogatottak is közülük kerülnek ki. Mostanra lehet, hogy tovább gyengült ez az arány.
Az egész magyar sakkozás az amatőr sakkra, illetve a szülőkre épül. Arról van szó, hogy a legtöbb edző abból él, hogy ezeket az amatőr gyerekeket edzi, és kap értük valamennyi pénzt. Ha mindenki számára világos lenne, hogy a legtöbb gyereknek semmi esélye sincs arra, hogy élsakkozó legyen, úgy gondolom, hogy az érintett szülők többségének elmenne a kedve, és már az első pár évben sem fizetné meg ezt a hiú reményt. Ami azért szomorú, mert az amatőr sakk csodálatos dolog, ahol az eredmények csak másodlagosak. Világszerte sok-sok millió ember él-hal a sakkért anélkül, hogy bármilyen nagyratörő terve lenne a karrierjét illetően.
A korcsoportos bajnokságok idején, az éppen asztalnál versenyző gyermekek szüleinél lemérhető egy sajátos, bizakodó hangulat. Ez tartja életben a magyar edzők többségét, így talán a magyar sakk-utánpótlást is. Ha őszinték akarunk lenni, akkor azt mondanám, hogy ahhoz, hogy valaki élsakkozó legyen, számos tényezőnek kell teljesülnie, amelyekből, ha egy is hiányzik, akkor már nem fog sikerülni.
Az első ilyen a pénz.
A magyar sakkozásban nincsen közoktatás. Sem általános, sem közép, sem egyetem. Ez olyan, mintha a szülőnek magának kellene megvásárolnia a tanárokat, a szülőnek kellene felépítenie az iskolát és a szülőnek kell megvennie az oktatáshoz az eszközöket. Ha ezt végig gondoljuk, akkor megértjük a probléma lényegét. A sakkozásban ezt a közoktatás szerepet régebben a klubok töltötték be (úgy-ahogy).
A mai magyar sportélet az összes sportágban a klubokra épül. A klubokban folyik az edzői munka, a versenyeztetés, és ami a legfontosabb, a klubok fizetik a játékosokon kívül az edzőket is. Sajnos, a sakk sport ez alól kivétel!
Olvastam, hogy néhány szülő írogatott be a fórumokra, hogy márpedig komoly összeget, akár havi 200 ezer forintot is költ a gyerek sakkozására. Amikor Rapport Ricsivel dolgoztam, akkor havi 1 millió volt, amit csak az edzőkre költött a papa (ennek egy része szponzori pénz volt). Ebből talán lehet látni, hogy a 200 ezer forint mire lehet elég, pláne akkor, ha a gyermek nincs is akkora tehetség, mint Ricsi.
Ribli Zoltán nemrég kifejtette egy interjúban, hogy csak pár tehetséget vél felfedezni az utánpótláskorúak között. Voltak szülők, akik ezt negatívan élték meg…
Nem tudom, hogy jelen pillanatban egy-két gyereken kívül bárki esélyes lenne arra, hogy világklasszis játékos legyen és a legjobb 20-ba bekerüljön. Én azt gondolom, hogy a magyar közeg erre nem alkalmas. Csak valami véletlen szerencse folytán jöhet létre ilyen siker, és ehhez sem a sakkszövetségnek, sem a kluboknak, sem semmilyen hivatalnak nem lenne köze. Pont úgy, ahogy eddig sem volt köze a Polgár lányokéhoz, Lékóéhoz, vagy Rapportéhoz sem. Az igazi nagy tehetségek kivételek, egyéni véletlenek szerint jöttek létre, nem a rendszer termelte ki magából, hiszen nem is volt semmilyen rendszer.
Mit gondol, a szövetségnek csak a legtehetségesebbekkel kell foglalkoznia, vagy szavazzon bizalmat azoknak is, akiknek kevesebb esélye lehet élsportolónak lenni?
Csak az lehet profi sakkozó ma, aki napi 6-8 órát sakkozik. Fölteszem a kérdést, hogy hány gyerek van az összes mai magyar sakkozó között, aki napi 6-8 órát sakkozik intenzíven? Innen indul minden. Magyarán teljesen mindegy, hogy ki hol tart, mennyi az Élő-pontja, ki az edzője, a legelső kérdés így hangzik: tud-e napi 6-8 órát sakkozni? Ha nem, akkor sajnos az nem megy, mert az élsakkhoz ez kell. Nagy tehetségű, de nem zseniális gyereknek napi 6-8 órát kell sakkoznia már 10 éves kortól. Az nem lehet, hogy a gyerek jár iskolába, tanul ott 6 órát, aztán hazamegy, és fáradtan ebéd után 3-4 óra körül elkezd sakkozni, de hogyan is lenne így lehetősége 6-8 órát gyakorolni? És akkor a házi feladatokról és az élet egyéb területeiről még nem is beszéltem. Tehát, szerintem ez csak úgy működik, ha hasonló rendszerben sakkoznak, mint annak idején a Polgár lányok, akik nem jártak iskolába, magántanulók voltak. Ez egy borzasztóan nehéz döntés egy átlag családnak.
Milyen a jó szülő és a jó edző?
Ha azt mondanánk, hogy az ideális szülő az, aki mindent megért, elfogad, és megtesz, amit az edző kér, valamint folyamatosan versenyezteti a gyermekét, akkor már inkább menedzseri szerepről beszélünk, akinek legfőbb feladata, hogy biztosítsa a körülményeket a gyermeke számára. Az edzők közül csak azok jöhetnek számításba az élsakk szintjén, akik képesek minimálisan 2600-2700 Élő-pont fölé vinni a gyerekeket. Aki eddig nem produkált egyetlen ilyen eredményt sem, és már elég régóta edzősködik, az ezután sem fog! A magyar edzők nagy többsége itt már ki esett, hiszen ők az amatőr gyerekek sakkoktatásából élnek, ami rendben is van. Az edzők gyakran táplálnak hiú reményeket a szülőkben, és a szülők örömmel hagyják magukat álomba ringatni. Ez pár évig működik is, és amikor már nyilvánvalóvá válik, hogy ez csak illúzió, akkor a szülők csalódottan távoznak, és átadják a helyüket a következő szülő-generációnak.
A szülőnek azzal kell tisztában lennie, hogy sakkozik-e a gyermeke naponta legalább 6 órát kényszer nélkül. Mert ez nem úgy megy, hogy leültetjük a gyereket, hogy “na, öreg, te most naponta 6 órát fogsz sakkozni, és ha nem, akkor nincs vacsora, nincs tv, nincs új ruha, nincs semmi”. A gyereknek önmagától kell meghoznia a döntést, hogy csak sakkozni akar! Ő sakkozó akar lenni, és nem mérnök, vagy orvos, vagy bármi más. Ez is egy önálló foglalkozás, akár tekinthetjük hivatásnak is, de ezt nem lehet 20 évesen elkezdeni, akkor már túl késő.
Ha valaki nem egészen fiatalon kezdi el a komoly munkát, akkor azok a készségek már nem alakulnak ki, amelyekre szükség van az élsakkozáshoz. Legkésőbb 8 éves korban el kell kezdeni. Minden a terhelhetőségen múlik, hiszen nyilván 8 éves korban még nem lehet 6 órát sakkozni, de talán 10-11 éves korban már igen. Ha szenvedélyesen szereti a sakkot, a világ legjobb játékának tartja, akkor ez nem lehet gond. Gondoljunk a fiatal gyerekekre, akik egész nap ott ülnek a számítógép előtt a lövöldözős, autóversenyzős játékaikkal.
Mikor dől el, hogy egy gyerekből élsakkozó lesz?
Ehhez el kell telnie egy-két évnek, mert önmagában az, hogy a gyerek lelkes, még nem elég. Ez egy olyan versenysport, ahol nagyon kemény harci tulajdonságoknak kell meglenniük. Az, hogy egy gyerek okos vagy bölcs filozófus, az semmit nem ér. Ha egy dzsungelben élő ketrecharcos, akkor az ér valamit! Vérszomjasnak kell lennie! Ez egy harc, ahol le kell győzni a másikat! A sakk a legközelebb talán a bokszhoz áll: egy lépés, egy ütés, ahol, ha mattot adunk, kiütjük az ellenfelünket. Kemény, vad, kegyetlen harc ez.
Nem abból kell kiindulni, hogy a 14 évesek között ki áll a világranglista 25. helyén, mert az teljesen mindegy, hanem azt kell megnézni, hogy megvannak-e a lehetőségei arra, hogy továbbléphessen a profi sakkozás irányába. Ezek pedig: a szülői háttér, a pénz, napi 6-8 óra edzés megfelelő edzővel, magántanulói életforma, tehetség, küzdőszellem, valamint komoly beszűkültség, ahol minden tevékenység a sakkra irányul. Ha valaki úgy gondolja, hogy polihisztorokat kell nevelni, az óriásit téved, az élsakk egy szakbarbár dolog.
Számítógép, Chessbase, Skype-os edzések. Hogyan viszonyul a modernebb technikák használatához?
Ez olyan, mint általában a civilizáció technikai fejlődése. Minél fejlettebb szintre kerülünk, az elsajátítandó tudás mennyisége hatványozottan növekszik. A sakkban természetesen ugyanez folyik. A számítógépek használata mára elengedhetetlen, enélkül nem lehet tevékenykedni, még akkor sem, ha a káros hatásokat is figyelembe vesszük. Érteni kell hozzá, használni kell tudni, figyelni, hogy milyen lehetőségek vannak. Ezt nyilván az edzőknek a feladata, amit aztán továbbad a gyerekeknek, akinek hamar túl kell nőnie a mesterét.
A Skype-os edzések nagyon jó dolgok. Bár ez nagyban hozzájárult, hogy a magyar sakkozás elveszítette előkelő helyét a sakkvilágban: 150 éven keresztül a magyar sakk az első 5 között volt a világon. Az 1820-as évektől kezdve a magyar sakkozók legyőzték a franciákat és onnantól mindig volt egy-két világklasszis sakkozónk. Ez a dolog véget ért, mégpedig éppen azért, mert interneten bárki bárki tud edzeni (az én tanítványaim például főleg ausztrálok). Ebből következően az Isten háta mögötti helyeken, ahol nincs semmilyen sakk-kultúra, de van pénz és elszántság, ott is meg tudják vásárolni a legjobb edzőket. Kb. 3-szor annyi pénzt kap az ember, ha külföldiekkel dolgozik, mint, ha magyarokkal. Az élsakk edzésdíjaiban a leggazdagabb országok pénztárcáival kell versenyeznünk, vagy pedig Kínával, ahol ezrével működnek sakkiskolák, ezrével fizeti a kínai állam az edzőket, oktatókat. Ott ezekben a bentlakásos iskolákban a gyerekek napi 8 órát sakkoznak, és ezek működési költségét az állam állja.
Itthon lehetne létjogosultsága ennek?
Annak lenne hozadéka, hogyha létre tudnánk hozni ilyen bentlakásos iskolákat, ahol napi 4-6-8 órát sakkoznának, és a tanulásra is odafigyelnének, fizetnék az edzőket és a tanárokat (mert nyilván nemcsak sakkoktatás folyna itt). Ennek lenne létjogosultsága, de ezek hatalmas pénzekbe kerülnének.
Egy másik járható út lenne, ha sakkszövetség megtehetné (erre nem látok esélyt), hogy anyagilag kiemelkedő mértékben (sok-sok millió forinttal) támogatja a rászoruló, tehetséges gyerekeket.
De akár a klubok is segíthetnének: ha lennének profi állások, profi edzők, akiknek az lenne a feladata, hogy megtalálják és képezzék a tehetséges gyerekeket.
Honnan lehetne erre a kluboknak pénzük?
Ez egy jó kérdés. Az önkormányzatoktól vagy a szponzoroktól. Úgy gondolom a szülőknek is kellene fizetniük havonta legalább 10 ezer forintot az egyesületeknek.
Csak akkor lenne igazán vonzó a profi sakk Magyarországon, ha ebből remekül meg lehetne élni. Ettől nőne meg látványosan az amatőr gyerekek létszáma is. Tudjuk azt, hogy hogyan és miből élnek az olimpiai csapattagok, és a közvetlen tartalékok? A közvélemény nem tud erről semmit. Azt mindenki tudja, hogy a focisták sokat keresnek, ezért sok szülő focistának akarja adni a gyerekét. Hasonlót kellene elérni itt is, hogy legalább az olimpiai válogatott, plusz akik közvetlenül mögöttük vannak, az a 8 férfi és 8 nő sokat kereshessen. Mert ők a magyar sakkozás krémje. Kezdésként kapjanak akár havi egymilliót. Ennek aztán lenne vonzereje! Ez amúgy nem egy óriási összeg a nemzetközi sakk világában. Ebben az esetben a szülő már elgondolkodhatna, de most nincs is min gondolkodnia.
Ha sem a szövetség, sem a klubok nem támogatnak, és nincs erre rendelt alapítvány, akkor csak a szülő marad és bezárul a kör, mert havi 200 ezer Ft szinte semmire sem elegendő.
Annak idején még azt írtam, hogy havi 40 óra a minimum, amit az edzővel a gyereknek dolgoznia kell. Ma már inkább 60-80 órát mondanék. Öles léptekkel halad előre a világ, mi meg egy helyben állunk, sőt… 5000 Ft/óra számlára, ennyi lehetne az edzői óradíj. Ez nem egy óriási összeg, ha figyelembe vesszük az eddig elmondottakat. Ha csak 40 órát veszünk, az máris 200 000 Ft, de még nem versenyzett, nem utazott sehova a gyermek. Havi nettó 400-500 ezer Ft ad esélyt arra, hogy ha a gyerek nagyon tehetséges és lelkes, akkor lehet belőle egy jó nagymester. Ha nem lesz legalább 2650 Élő-s nagymester, akkor nem lesz könnyű csak a versenyzésből megélnie, de cikk és könyvírással, szekundálással, edzősködéssel – főleg ha jól fizető külföldi tanítványai vannak – többet fog keresni, mint egy átlagos értelmiségi ma Magyarországon.
Miként értékeljük az Élő-pontok esését, emelkedését?
Ez nem egy rakéta pályaíve, itt hullámzások vannak. Közel 20 évet dolgoztam együtt Gelfand-dal, aki a világ egyik legjobb sakkozója volt, 2012-ben VB-döntőt játszott Anand-dal. Az ő fejlődése 3 évenként megtorpant és amikor már éppen kétségbe esett, akkor váratlanul jött egy nagy ugrás. Rakétaszerű pályaíve Tal-on, Carlsen-en és Karpov-on kívül nem tudom volt-e másnak.
A gyerek Élő-pontja visszaesik, lehet fél évig, egy évig áll, de nem kell foglalkozni ezzel. Csak amikor ennyi pénzt és energiát öl bele a szülő, akkor könnyen türelmetlenné válik.
A sakk az Ön számára szakma, sport, vagy játék?
A sakk számomra egyszerre volt szenvedély, játék, sport, tudomány, és megélhetés.
Szabad időmben már jó ideje történelem könyveket olvasok, komoly zenét hallgatok, és sorozatokat nézek. Igyekszem rendszeresen úszni, szaunázni.
Hogyan viszonyul a családja a sakkozásához? Van-e a családban sakkos utánpótlás?
Családom tolerálta a sakkos eltévelyedést, főleg amikor látták, hogy ezzel sok pénzt lehet keresni. Két lányom van, Krisztina szintén elvégezte a az ELTE jogi karát, Zsófi szociológus, és fordító. Egyiküket se érdekelte a sakk, bár próbálkoztam egy picit.
Köszönjük az interjút!
