A Magyar Sakkszövetség elnökével készítettünk interjút elnöksége elmúlt egy évéréről és a következő időszak terveiről.
Nagyon hangzatos és stílszerű 64 pontos programod volt a négy éves időszakra, amelynek egyes részei már megvalósultak. Ezek leginkább a sportdiplomáciai terén történtek. Volt egy sikeres FIDE kongresszus, és van egy elismert Sakk Olimpia 2024 pályázatunk. Mesélj ezekről, kérlek!
Valóban, ez az egyik legfontosabb terület számomra, egyrészt mert úgy gondolom, hogy eddig viszonylag elhanyagolt terület volt, másrészt pedig azért, mert a magyar sakk a története és az eredményei alapján megérdemli, hogy a nemzetközi térben méltó helyet kapjon.
Megválasztásom utáni első lépéseink egyike az volt, hogy felvettük a kapcsolatot a FIDE irodájával annak érdekében, hogy Magyarországra invitáljuk a FIDE elnökségi ülését. Ez egy közel 40 tagú testület, amely negyedévente ül össze és a FIDE életében a legfontosabb döntéseket hozza meg. Elfogadták meghívásunkat, ennek köszönhetően szeptemberben három napos board-ülést rendeztünk fővárosunkban. Ez a Magyarországon első ízben megtartott esemény számtalan olyan személyes kapcsolatot eredményezett, amelyek nagyon értékesek lehetnek a későbbiekben a hazai sakknak. Itt jelentettük be, hogy pályázni fogunk a 2024-es Sakkolimpia megrendezésére.
2020. május 1. volt az olimpiai pályázat a beadási határideje, aminek természetesen eleget tettünk. Az elbírálási szakaszban járunk, és tudomásunk szerint rajtunk kívül Argentína pályázik még. A FIDE jelezte már, hogy befogadta a pályázatot és köszöni annak magas színvonalát. A járványhelyzet miatt a döntést jövő nyárra halasztották. Az biztos, hogy jönni fog hozzánk egy bizottság, úgy gondolom, hogy valamikor a nyár végén, akik megnézik majd a pályázatunkban szereplő helyszíneket. Mi készen állunk arra, hogy 2024-ben vendégül lássuk a sakkvilág legjobbjait. Nem pályáztunk még soha sakkolimpia rendezésére, ezért aztán különösen izgalmas és látványos lenne, ha 2024-ben Budapest lenne a házigazda.
A 2024-es álmok még messze vannak, a szövetség anyagi helyzete viszont nagyban meghatározza a mostani lehetőségeket. Milyen anyagi helyzetben van a szövetség?
Több meghatározó dolog van ez ügyben, kezdjük talán a jóval.
Van a kormánnyal egy immár írásos formát öltött megállapodásunk, amely alapján várják tőlünk annak a szakmai fejlesztési tervnek a papírra vetését, amely alapján kiemelt finanszírozást kaphat a sakkszövetség a jövőben. Ez a munka zajlik mostanság, az elnökségi tagok és más szakemberek bevonásával. Úgy gondolom, hogy egy hónap múlva végzünk, és ezt követően kerülhet a kormány elé az anyagunk.
Sajnos, a szövetségnél sokkal rosszabb helyzetet örököltem, mint amire az előzetes információk alapján számítottam. Több okból sem szeretek visszafelé mutogatni, egyrészt azért, mert nem vezet sehova, másrészt azért, mert nekem sem tartottak pisztolyt a fejemhez, hogy vállaljam el az elnöki posztot. Így nem akarok sopánkodni, de azt fontos leszögezni, hogy számos csontváz borult ki a szekrényből, ezeknek egy részét elrendeztük. Megtaláltuk a módját, hogy ezeket jogszerűen tisztázzuk, a tartozások egy jelentős részét már kifizettük. A legnagyobb tétel talán az előző évi sakkolimpiai, illetve világbajnoki szereplés után járó, korábban megígért jutalmak voltak, amelyek döntően a női válogatottat érintették, de emellett számtalan munkabér, járulék kifizetése maradt el. Lehetne ezt tovább sorolni, ez minket, az elnökség tagjait ugyan foglalkoztatja, de a sakkozókat, a legamatőrebb játékostól a legjobbakig teljesen hidegen hagyja. Röviden összefoglalva: nehéz helyzetet örököltünk.
Jelen pillanatban szűkösen, de stabilan gazdálkodunk, ügyelve arra, hogy ne költsük túl magunkat, annak érdekében, hogy a szövetségi működést biztonsággal tudjuk finanszírozni. Segítségünkre volt az elmúlt évben néhány olyan pénzforrás pl. a FIDE elnökségi ülés vagy az olimpiai pályázat kapcsán, ami kicsit könnyítette a gazdálkodásunkat.
Tömegsport és versenysakk. Hol található az egészséges egyensúly közöttük?
Nyilván nincs egyik a másik nélkül. Nincsenek sikeres versenyzőink, ha a sakknak nincsen tömegbázisa, és fordítva: ha nincsenek sikeres versenyzőink, akkor miért is kezdenének el a gyerekek sakkozni, kiket látnának maguk előtt példaként? Az egyik dolog, amit szeretnék leszögezni, és ez nem egyfajta kincstári optimizmus, vagy a regnáló elnök szájából elhangzó győzelmi jelentés, de tény, hogy Magyarországon nagyon erős sakk-kultúra van jelen. Készséggel elfogadom, hogy találnánk olyan időszakot a magyar sporttörténelemben, amikor a sakk még erősebb volt és még inkább jelen volt és még inkább áthatotta a magyar társadalmat, de az idők változnak. Nem minden úgy igaz 2020-ban, mint ahogy igaz volt 1975-ben, vagy 1922-ben. Azt elvárni, hogy pontosan ugyanolyan szerepe legyen a sakknak a magyar társadalomban és a magyar fiatalok életében, mint amilyen 50 vagy 100 éve volt, illúzió. Aki ilyet vár, az olyan álmokat kerget, amelyek soha nem fognak megvalósulni.
Visszatérve a sakk-kultúrához: közel 300 sakkegyesület működik Magyarországon. Lekértük a KSH-tól az adatokat, ami azt mutatja, hogy a civil szervezetek közül hánynál szerepel a tevékenységek között a sakk, és ez a szám meghaladja a 300-at! A futballt leszámítva nincsen még egy olyan sportág itthon, amelynek ennyi egyesülete lenne. Tehát van egy rettenetesen erős egyesületi hátterünk. Persze, az egyesületek egy részének a működése nem jó, visszaesett. Ezenkívül van egy nagyon átfogó képünk, adatbázisunk arról, hogy az iskolákban, illetve óvodákban hány helyen van jelen a sakkoktatás. Több mint 600 köznevelési intézményben vagy tanórán oktatják, vagy szakkör, foglalkozás van belőle!
Mindig jó dolog sopánkodni, hogy mi nem működik, de vegyük észre azt is, ami viszont igen! Azért van ez a 600 iskolai program, mert van kultúrája a sakknak, mert vannak programok, amiket használni lehet (pl. Polgár Judit-féle program, vagy más sakkiskolai programok), vannak elhivatott pedagógusok és van még egy csomó más dolog, amitől a sakk kelendő. Ez az erős háttér megteremti az alapjait annak, hogy ne kelljen attól félni, hogy eltűnik a sakkélet. A mi dolgunk persze ennél több: ne csak jelen legyen, ne csak stagnáljon, hanem növekedjen.
Nézzük a versenyzői oldalt! Ha összevetjük országonként a 40 legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező versenyző átlagát, akkor a magyar férfiak a 8. helyen vannak a világon. A nők is benn vannak a legjobb 20 között. Ez erős magyar versenyzői kultúrát jelent! Igaz, hogy csak Rapport Richárd van 2700 pont felett, és jó lenne, ha többen eljutnának idáig, sőt akár a top 10-be is. Ezen dolgozni kell, de van egy alapunk, egy erős magyar jelenlét ebben a sportban. Amióta én elnök vagyok, egyetlen nagy verseny volt, a felnőtt csapat Európa-bajnokság, amely nem sikerült jól, sőt a fiúknál kifejezetten rosszul, de ettől még ne írjuk le a magyar versenyzői kultúrát! Van egy erős, működő bázis, amit értékként kell kezelni.
Nincs ma olyan aktív top-játékos, akivel ne lenne személyes kapcsolatom, a férfiaknál is, a nőknél is. Hogy ezeknek a személyes kapcsolatoknak, megbeszéléseknek a sikere a magyar sakk szempontjából milyen, az már változó. Aki aktív és nem vonult vissza a sakkozástól, azok közül mindenkinek azt mondtam, hogy a Magyar Sakkszövetségnél, amíg csak erre lehetőség van, azon dolgozunk, hogy minden egyes alkalommal, minden világversenyen a lehető legerősebb magyar férfi és női válogatott üljön le játszani. A lehetőségek azonban, mint mondtam, nem korlátlanok. És persze sok visszavonult magyar sakkozóval is van személyes kapcsolatom. A lányoknál egyszerűbb a helyzet, úgy látom, hogy minden női éljátékosunk elkötelezett a válogatott iránt, ha adott helyzetben szűkösebb lehetőségek is vannak, akkor is szívesen képviselik hazánkat.
A fiúknál nem látom ilyen rózsásnak a helyzetet, amiben talán nekem is van felelősségem, esetleg nem vagyok eléggé rugalmas. Az én megközelítésem nagyon egyszerű: szerintem a magyar sakk minden játékosnak, aki az éljátékosok közé tartozik, adott már annyit a pályafutásuk alatt, amiért elvárható, hogy segítsék a válogatottat a nehezebb körülmények ellenére is. Elfogadom, sőt, még egyet is értek vele, hogy a sakkversenyeken való indulás az éljátékosok esetében összetett kérdés. A profiknak, akik abból élnek, hogy jó sakkozók, egyszerre kell figyelniük a saját karrierjükre, egzisztenciájukra, és alkalmazkodniuk kell az ország válogatottjának a programjához is. Azt is tudom, hogy ezek nem mindig könnyen összeegyeztethetőek, de úgy gondolom, hogy magyar sakkozóknak, magyar éljátékosoknak a prioritás mindig a válogatott kell, hogy legyen, és minden más ezután következhet. Elfogadom, ha valakinek a fejében ez nem így van, de az én fejemben ez van, és amíg én vagyok a sakkszövetség elnöke, ez így is marad. Nagyon tisztelem az összes éljátékosunk eredményeit, akár a válogatottban, akár az egyéni karrierje során érte azt el, de nekem ez a hozzáállásom ehhez a kérdéshez, és ezen nem fogok változtatni!
A lányokra visszatérve, szerintem velük rendben vagyunk. Van egy ambiciózus szövetségi kapitányunk Papp Gábor személyében. Gábort nagyra becsülöm, emberként és szakemberként is, nagyon elhivatottan tolja a magyar női sakk és a női válogatott szekerét. Persze, ettől még vannak kemény vitáink, de mindig a sakk érdekében.
A férfiaknál ezt az ideális helyzetet még nem találtuk meg. Jelen pillanatban nincs szövetségi kapitányunk és a válogatott lehetséges tagjaival nem tartunk még ott, hogy pontosan ugyanazt gondoljuk a válogatottbeli szereplésről. Úgy vélem, hogy idővel közös nevezőt fogunk találni. Kell ennek a szakágnak egy megfelelő kapitány is. Márkus Róberttel elégedettek voltunk, barátságban vagyunk, de Robi nem szeretne már szövetségi kapitány lenni. Hadd mondjak egy olyan háttérinfót, ami eddig nem volt feltétlenül publikus: én nagyon elkötelezett vagyok amellett, hogy a férfi válogatottnak külföldi szövetségi kapitánya legyen, és ezzel kapcsolatban már tárgyalások is folytak többekkel is. Szerintem ez inspirálná a magyar éljátékosokat.
A férfi válogatott kapcsán két név mindig felvetődik: Almási Zoltán és Lékó Péter.
Továbbra is nagyon szeretném, ha Zoli visszatérne a magyar válogatottba, és játszana. Két dolog megkérdőjelezhetetlen vele kapcsolatban: a játéktudása, és a magyar válogatottság iránti elkötelezettsége. Minden szakember azt mondja körülöttem, hogy ő a magyar válogatottban mindig szívvel-lélekkel játszott. Lehet, hogy nem mindig ment neki a legjobban, de az akaratát a sikerért nem lehet megkérdőjelezni. Én pont ezért arra buzdítom őt, hogy üljön vissza a tábla mellé, és játsszon a válogatottban! Zoli azt mondja, ő nem akar már sakkozni, különösen nem válogatott szinten, mert már nem inspirálja, nem ambicionálja ez. Én még nem adtam fel, hogy meggyőzzem őt. Úgy gondolom, hogy mindent, amit egy sakkszövetségi elnök megtehet, azt eddig is megtettem és ezután is meg fogom.
Hasonló a helyzet Lékó Péter esetében is, nagyon szeretném, hogy ő is újra a magyar válogatottban sakkozzon. Mindkettőnknek vannak elképzelései a feltételekről (amelyek nem feltétlenül csak anyagiak), de még nem sikerült megegyeznünk.
Rapport Richárdra szüksége van a magyar sakk válogatottnak, nagyon nagyra tartjuk őt is és van is vele kapcsolatunk, de erről többet most nem szeretnék mondani.
Terveid között szerepelt az NB-s csapatbajnoki rendszer átalakítása is. Vannak erre konkrét tervek?
Sajnos, ez ügyben is a legrosszabbkor jött a vírus, arra tudunk most koncentrálni, hogy egyáltalán befejezzük a bajnokságokat. Augusztus vége és szeptember közepe között ez megtörténik majd. Így elcsúszik az átigazolási időszak és az új bajnokság kezdete is. Továbbra is az a tervem, hogy új rendszerben vágjunk neki a következő idénynek, ennek sportszakmai és finanszírozási jelentősége is van.
Utánpótlás kérdésben milyen tapasztalataitok vannak?
Van, amit már sikerült a terveink közül megvalósítani, van, amit még nem.
Nagyon jelentősnek tartom, hogy Ribli Zoltán nagymester személyében van ifjúsági szövetségi kapitányunk. Eddig ilyen poszt nem volt. Most már egy év eltelte után érzékelem az ebben lévő feszültségeket, de fontosnak tartottam ezt a tisztséget. Zoli szakmai tudása óriási és kétségbevonhatatlan, nagyon keményen dolgozik, sok esetben határozott véleménye van, amelyekkel nem mindig kellemes szembenézni. Mindazonáltal muszáj, hogy az ifjúsági munka ne csak az éljátékosok legjobbjaira korlátozódjon, hanem ennél szélesebb kört érjen el. Ezt az elmúlt egy évben nem tudtuk megvalósítani. Ezen dolgozunk most is, Ribli nagymester közreműködésével is., a megoldást keresve. Elképzelésünk szerint ő csak a topjátékosokkal fog foglalkozni, a következő szint pedig egy másfajta struktúrában fog működni. Sok elképzelés van, meglátjuk, melyik lesz a befutó.
A programod egyik legmerészebb pontja volt, hogy: az értékszámot szerző gyerekek számát a fiatalabb évfolyamokon legalább a kétszeresére kell emelni három év alatt. Nem túlzás ez?
De. Ugyanakkor nincs értelme olyan programnak, amely nem a legambiciózusabb elképzeléseket tartalmazza, mert akkor eleve olyan lesz a hozzáállásunk, hogy jó lesz az úgy is, ahogy van. Minden olyan programelemet, ami abban a 64 pontban szerepelt, továbbra is fenntartunk. Lehet, hogy szembe fogunk nézni azzal, hogy nem sikerül valami, de ha úgy állunk hozzá, hogy mivel egy év alatt nem tudtunk valamiben előre lépni, így azt nem is csináljuk tovább, akkor nincs dolgunk a sakkban.
A bizottságok munkájának megítélésében a tagságnak sokat segítettek az éves beszámolók. Jelen pillanatban ezek nem elérhetők a honlapon.
Ha nincsenek fent, az baj. Az elnökségi ülések részletes jegyzőkönyvei elérhetők és van egy csomó olyan dolog, ami korábban nem volt ott, most pedig elérhető. Lehet, hogy még vannak elmaradások, utána fogok nézni, de nincsenek titkaink, ez biztos.
Kicsit eltérve a sakktól: az idén tartott Az Év sportolója gálán bemutattál egy bűvésztrükköt. Milyen előzményei voltak ennek?
Életemben nem csináltam még ilyet. Az Év Sportolója Gálát immár öt éve én rendezem, és mint a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke mindig díjat is adok át. Idén 4-5 nappal a gála előtt derült ki, hogy az Emmy-díjas Gera Marinával adom át a díjat. Eddig minden évben belecsempésztem a díjátadásba valami egyediséget. Volt, amikor egy kerekesszékes kisfiút hívtam magammal, volt, hogy egy vak focistával léptem színpadra. Most pedig azon gondolkodtam, hogyan is lehet „elvarázsolni” egy színésznőt, mit is adhatnék neki, ami nem a megszokott. Ha beviszek a kezemben egy nagy virágcsokrot, abból egyből látszik, hogy mi a tervem, de ha megtanulok egy bűvésztrükköt, és elővarázsolok egy szál virágot, akkor ez egy kicsit talán jobban felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire tisztelem őt. A gála napjának reggelére hívtam a Nemzeti Színházba egy bűvészt, aki megtanított a trükkre. Hát, így történt.
Hogy került a te életedbe a sakkozás?
Sokan másokhoz hasonlóan engem is a nagyapám tanított meg sakkozni. Nagyon kemény ember volt, és emellett nagyon sportszerető. Imádott sakkozni. Ő tanított meg erre a játékra, valamint többek között snapszerozni is, de vele jártam a Balaton partjára is focizni, és együtt hallgattuk nyaranta az sportközvetítéseket. Az ő hatására kerültem közel a sporthoz. Mindkét szülőm élvonalbeli vívó volt, édesapám válogatott is. Nagyapa rengeteg sakksztorit mesélt nekem, így már akkor belekóstolhattam a sakk kultúrájába, amely a mai napig lenyűgöz.