A csapat a lényeg, akik ezt összehozták és akik ezt továbbviszik – Interjú Seres Bélával

A 2022-2023-as Sakk Szuperliga újonc csapatának, a Hóbagoly Sport Egyesületnek egyik vezetőjével, Seres Bélával beszélgettünk a tervekről és az elmúlt időszakról.

Először is gratulálni szeretnénk a Hóbagoly csapatának a feljutáshoz, és ahhoz is, hogy bevállaltátok a Szuperligát.

Mi is azt gondoljuk, hogy nagyon szép eredmény ez, bár kellett hozzá szerencse is. A csoport rangadóján például semmi nem jött össze, sőt minden nagyon szerencsétlenül alakult. Már a csapat leültetésénél kezdődtek a  gondok. A női játékosaink különböző okok miatt sorra mondták le a szereplést, és az ifiknek is más programja volt aznapra. Közülük végül Pervai Laci vállalta a játékot, de a másik programját sem mondta le. Én a  másik csapat vezetőjével, Varga Péterrel éppen a döntetlen ajánlásról beszélgettem, miközben játékosunk a szokásosnál nagyobb kockázatot vállalt, aminek vereség lett a vége. Nagyon nyerni akart a csapat, ennek következményeként volt olyan asztalunk is, ahol kicsit “túlerőltettük” a játékot. A végeredmény 6-6 lett.
A döntetlenünk mellett volt két minimális csapatgyőzelmünk is, de például az utolsó előtti fordulóban a Szegedet úgy megvertük, mint azelőtt még senki. Azt szoktam mondani, hogy az első hely szerencse, a második hely tudás. Szerintem, ez igaz volt ebben a szezonban is.

Kiemelnéd valaki teljesítményét a csapatból?

Csapatként jól működtünk, de ha ki kellene valakiket emelnem, akkor elsőként Gelle Pistát említeném, de William Paschall, Papp Gellért, és Dőry Jenő is nagyszerűen szerepelt. A  feljutás egyik motorja Kormos András volt, akit külön is megemlítenék, ő volt, aki vállalta az utolsó tábla súlyát, és szinte tökéletesen megoldotta a hátvéd szerepét!

Mi várható az új szezonban?

A Szuperligában Dr. Hetényi Géza SK néven indul majd el idén a Hóbagoly csapata, ezzel tisztelgünk elhunyt barátunk emlékének. Nem áltatjuk magunkat, mi úgy megyünk most neki ennek az új bajnokságnak, hogy tudjuk, minimálisak az  esélyeink a bent maradásra. A csapatot nem cseréltem ki, néhány játékossal kiegészült, és ennyi. Talán, ha  szerencsénk lesz, akkor megnehezíthetjük a Makó bent maradását. Leigazoltam két szlovák fiatalt, akik “harapni”  fognak. 20 év alattiak, 2450 feletti pontjuk van, és egyikük nemrég 5 nagymester előtt nyert egy Opent. Van egy  osztrák, 2400-as nemzetközi mesterünk is a csapatban, meglátjuk majd, hogyan teljesít. Az egyesületben játszott  már korábban Prorok Marci, őt most visszaigazoltam hozzánk. Ő eléggé őrült sakkot játszik, biztosan fog  meglepetést okozni. Igazoltunk még egy arab játékost, aki a mi rapid versenyünkön megverte Balog Imit.  Rendben, hogy ez rapid, de ez akkor is olyan eredmény volt, amire felkapja az ember a fejét. Bár az esélyeink  minimálisak, mégis küzdeni fogunk és úgy megyünk neki a történetnek, hogy szeretnénk bennmaradni. Én a  feljutó csapatunkat nem szerettem volna teljesen lecserélni. Nem akartam azt, hogy megtartok 1-2 játékost, a többi meg mehet, ahová akar. Nem azt csináljuk, mint ami a legtöbb csapatra jellemző, hogy összevásárolnak  annyi játékost, amennyivel biztosan bent maradnak, miközben a csapat teljesen kicserélődik. Én megmondtam ezeknek a srácoknak, hogy ha vállalják, kezdjük el, csináljuk. Feltettem nekik a kérdést, hogy akarjátok, hogy egy sokkal erősebb mezőnyben esetleg szenvedjünk, vagy nem akarjátok? Akarták. Jellemzően 2-300 Élő-pont különbséggel játszani majd a partikat nem lesz annyira felemelő érzés, de a kihívás ott lesz minden játszmában.

Tavaly a fordulók többségében asztalhoz ültél a csapatban, most viszont azt látjuk, hogy augusztus 30-án  eligazoltál a Hóbagolyból a Lombik TSE-be. Te magad nem akartad vállalni ezt a tábla melletti  “szenvedést”?

Dehogynem, sőt, amikor tehetem, játszani fogok, nekem is be kell állni a sorba, nem hagyhatom, hogy csak a társaimat verjék laposra.

Csapatvezetőként mi a véleményed a hazai csapatbajnokság tábla számairól?

Eleve a lebonyolítási rendszerrel is baj van. Minden normális szövetség kevesebb idő alatt rendezi meg, mint a  miénk. Van, ahol egyben lenyomják. Amatőr bajnokságokat lehet így lelassítani, hogy itt, ott, ekkor, akkor, de ahol már profik is vannak, ott mindenhol a világban viszonylag rövidebb idő alatt lebonyolítják. Még a szlovákok is lerendezik néhány hétvége alatt. Pár péntek, szombat, vasárnap és köszönöm szépen, már vége is a  bajnokságnak! És akkor nem beszélek a horvátokról, vagy azokról a nemzetekről, ahol egy hét alatt lezajlik az  egész. És nem tizenakárhány játékossal! Ez egy abszurdum, 12 játékos már utazáshoz is sok! Tudom, hogy régen
14 is volt ez, de az az idő elmúlt, akárcsak a 12 fős csapatok ideje is.
Évek óta mondom, meg kellene szüntetni a kötelező ifi és női táblákat, számukra külön szakágat és külön  csapatbajnokságot kellene létrehozni. Lennének nagyon ügyes fiatalok, akik felvennék a harcot sok felnőtt női  játékossal. Ezt megfelelően kellene menedzselni, és kijelölni a felelősöket a lebonyolításért. Enélkül soha nem lesz  általános fejlődés sem az utánpótlásban, sem a női sakkban. 25 évvel ezelőtt valaki kitalálta a mostani rendszert,  és azóta mindenki arra hivatkozik, hogy a mostani lebonyolítási mód az utánpótlás és a női sakk alapja. Ellenkezőleg, ez inkább a kivégzése ennek. A döntéshozók azt hiszik, hogy egy-egy leigazolt női vagy ifi  játékossal le van tudva ez a kérdés.
A fiatalokat és a nőket ne kényszerből tegyék be a csapatok, hanem azért, mert alanyi jogon kiharcolták a  helyüket! Nem a Szuperligában való részvételen múlik annak a fiatalnak, vagy női játékosnak a fejlődése, akinek a  játék ereje még nem érett meg erre a szintre.
Jelenleg a szereplésük nem a játék tudásról szól, kényszerből kerülnek be a csapatokba, kötelező a szerepeltetés  akár a fiatalok, akár a nők esetében. Ebből adódóan az a pár minőségi ifi és női játékos nagyban meghatározza  annak a csapatnak a szereplését, akik le tudták igazolni őket. Szakvezetőként pedig egy ilyen igazolás az egész  éves szakmai munkád eredményét komolyan befolyásolhatja. Én ezt már régóta kukorékolom, de nem mindenhol akarják meghallani.
Összességében azt mondom, hogy sportág-fejlesztési terv nélkül minek nekünk olimpia, amikor sehol nem  vagyunk? Lehet majd menni rongyot rázni, hogy mi olimpiát rendezünk, de majd az eredmény megmutatja, hol a  helyünk, és most nem a 2., vagy 3. csapatunkról beszélek. Komoly pénzt kap a szövetség az olimpia rendezésére. Vajon mit tud ebből a sportág hazai fejlesztésére fordítani? Félek, hogy semmit, mert mindent elvisz majd az esemény. A sportágunk vezetése miért nem fektet le egy koncepciót az egész folyamatra, hogy mindenki  láthassa, mit fog a sportág profitálni az olimpia kapcsán?
Ott ülök a Budapesti Sakkszövetség elnökségében is, és próbálkozom ifi kérdésben reform javaslatokat tenni, de a csapatvezetők egy része még mindig a régi tematika híve.

Szerinted mi lehet az oka, hogy nincsenek reformok?

Egyrészt a pénz, másrészt pedig nagyon kényelmes a mostani helyzet, hiszen azt csináljuk, amit nagyjából 20 éve is. A szövetség saját anyagi ráfordításai nélkül tudja a mostani bajnoki rendszert működtetni. Az alkalmazottak között meg vannak olyan elkötelezettek, akik szinte hitelben dolgoznak. Ahhoz viszont, hogy ezen felül bármi más, előremutató történjen, ahhoz pénz kellene.
300 millió forint lenne a minimum ahhoz, hogy a sakkszövetség éves szinten, normálisan működni tudjon. Ha ennél több lenne, akkor már lehetne tenni az ellen is, hogy a nemzetközi szintű játékosaink ne akarjanak elmenni másik országba, mert itthon is megkapják azt a forrást, ami a fejlődésüket nagyban segítheti.

Te hogy kerültél kapcsolatba a sakkal?

Én már műemléknek számítok. Gyerekkoromban sakkoztam, iskolai szinten, egész jó is voltam, csak aztán anyukám azt mondta, hogy a sakk nem járható út, tanulni kell, édes fiam. Persze, tanulni sem tanultam, de ez most mellékes. Aztán 16-17 évesen elkezdtem újra sakkozni, viszonylag rövid idő alatt mesterjelölt lettem, majd  jött nálam is a családalapítás, így egyre kevesebb időm maradt, megint abbahagytam.
Később, amikor újra elkezdtem sakkozgatni, tevékeny emberként óhatatlanul is a nyakamba szakadt egy csapat. Karkus Karcsival egy NB I/B-s csapatot vezettem Fóton, ő volt a szponzor, én meg úgymond a szakmai irányító. Karesz visszavonulása után átigazoltam a Hóbagolyba, ott kezdetben Dobák Sanyival együtt irányítottunk, majd  az ő váratlan halála után a Hóbagoly rám maradt. Szegény Sanyi barátomnak ősz haja és ősz szakálla volt, ezért volt ő Mr. Hóbagoly. Most már nekem is ősz a szakállam és a hajam, így már én viselem e megtisztelő nevet. Paksi Gyula és Gelle Pista segítségével működtetjük ezt az egyesületet.

Te csak ezzel foglalkozol?

Nem, az életben is kacskaringós úton jutottam el oda, ahol most tartok. 10-12 évvel ezelőtt a válság közepén kezdtünk bele egy barátommal egy vállalkozásba, ami szerencsére azóta is töretlenül fejlődik.

Köszönjük az interjút és sok sikert nektek a bajnokságban!

Reméljük, sikerül majd helyt állnunk. Nem az a lényeges, hogy a Seres Béla irányít egy csapatot, ami most feljutott a Szuperligába. És akkor mi van? A csapat a lényeg, akik ezt összehozták és akik ezt továbbviszik.