“Legtöbbet a maximalizmusom segített” – Interjú Csonka Balázzsal

Közvetlen, tehetséges fiatalember, aki ifi sakkozóként már minden hazai megmérettetésen győzött. Most, a nagymesteri címért folytatott küzdelemben sem mond le a tanulásról, és, persze, a Real Madridról sem.

Mesélnél nekünk arról, hogy mikor és hogyan köteleződtél el a sakk mellett?

Én már a sakkozás megkezdése előtt is fociztam és kezdetben mellette is. 2003 karácsonyán kaptam nagymamámtól egy sakkautomatát. Ez a nagymamám tanított meg a lépésekre is. A kapott sakkgép a nagyapámé volt, akivel már sajnos nem ismerhettük meg egymást. Akkor még óvodás voltam, de az utolsó évben már átjártam a Tisza-parti iskolába Herpai József (a vele készített interjúnk itt található – SakkMező) tanár úrhoz. Ott kezdtem el komolyabban sakkozni, és mivel ez nekem tetszett, a szüleim sakkos osztályba írattak be. Ekkor fociztam még, játszottam egyesületben is. 2004-ben volt egy országos bajnokság Kecskeméten fociban, ahol másodikak lettünk. Én kapus voltam, és megkaptam a legjobb kapusnak járó díjat, de mégis csak második lett a csapat. Ekkor tettem le a voksom a sakk mellett, ahol minden tőlem függ, nem a csapattársaktól. Ebből nem azt a következtetést kell levonni, hogy mennyire egoista vagyok, hanem inkább azt, hogy maximalista. Onnantól eldőlt az a kérdés is, hogy ha ütköznek a két sport edzései, akkor melyiket választom majd. 2006-tól iskolai csapatunkkal (Tisza-parti Általános Iskola) háromszor nyertük meg a csapat diákolimpiát! Az egyénit pedig a 2008, 2009 és 2010-es években nyertem meg.

Ez az a csapat, amelyben 9 évesen már első táblán játszottál?

Általános iskola második osztályától kezdve nyolcadikig végigjátszottam a csapat diákolimpiát első táblán. A Makóban 15 éves voltam, amikor ifi csapatbajnokságon először játszhattam első táblán. Az előző évben még Mihók Olivér volt az egyesen, és amikor ő kiöregedett, akkor én vettem át tőle a stafétabotot. A következő éveket lehúztam veretlenül az első táblán: 2 évet a Makóban, 2 évet a Budapesti Titánok csapatában. Nekem az egyik fontos motivációm a sok korosztályos verseny volt. Ezekre nagyon figyeltem: korcsoportos OB, korcsoportos rapid, egyéni és csapat diákolimpia, és közülük mindet volt szerencsém megnyerni. Az ifi csapatbajnokság volt az egyetlen, ami sokáig hiányzott. Akkor úgy voltam ezzel, hogy 17 éves vagyok és ezt a Makóval nincs esélyem elérni. Más dolgok is voltak, amelyek következményeként végül átigazoltam a Budapesti Titánokhoz. Ott nagyon erős csapatunk volt, a mellettem lévő táblán mindjárt Gledura Benjivel (Benjáminnal készített interjúnk itt található – SakkMező). 2014-ben és 2015-ben bajnokok lettünk, de ezután megszűnt ez a csapat, én pedig visszaigazoltam a Makóhoz.

Apukám mesélte, hogy 2006-ban, amikor megnyertem az országos egyéni rapid bajnokságot, akkor több idegen edző is megkörnyékezett, hogy foglalkoznának velem. Én a szegedi régiós iskolából ismertem természetesen Herpai Józsit, Tatár Kis Szabolcsot, Mikó Valért és Csúri Lacit. Lacival volt közöttünk már ekkorra egy kölcsönös szimpátia, és 2008 végéig ő lett az edzőm. Nagy csatákat vívtam ezekben az években Korpa Bencével, akit gyerekkorom óta az egyik legjobb barátomnak tartok) és a szintén szegedi Antal Kendével.

A modern sakkban egyre inkább azt hallani mennyire nehéz a sakkot és a tanulmányokat összehangolni a fiataloknak. Te mégis jogászkaron tanulsz. Neked ez, hogyan sikerült/sikerül? Magántanuló voltál?

Többször megpróbáltam. Leginkább 2010-ben amikor kijutottam a világbajnokságra és ekkor kezdtem járni a First Saturday versenyekre is. Nagyon ráfeküdtem akkor a sakkra, de éreztem, hogy hiányzik az iskola, a társaság. Nem akartam egymagamban lenni. Szeretem a társaságot, de nem vagyok egy bulizós típus. Nem szeretem a tömeget, amikor hering-parti van, meg a hangzavart sem. Ez nem jelenti azt, hogy magamba zárkózó típus vagyok. Szerintem valahol középen állok.
Most végeztem a nemzetközi tanulmányok képzésen. Ez a szak Szegeden, a Jogi Karon belül van, de inkább társadalomtudományi képzés. Van ebben jog, közgazdaság, kicsi politika és persze társadalomtudomány. Én inkább a gazdaság irányába megyek tovább. Felvettek a Szegedi GTK-n a nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szakra. 100 pontból 100 pontot sikerült elérnem.

Ehhez csak gratulálni lehet! Van szerepe a sakknak abban, hogy ilyen jól sikerült a felvételid?

Mindenképpen. Szokták mondani, hogy a sakk és a matek összefügg, de nekem hatodik óta a matek szenvedős. Ha minden másból ötös is voltam, matekból szenvedtem a 4-esért. Visszatérve a kérdésre: a sakk mindenben segít. Az előre gondolkodásban és abban, hogy a lépéseinkért felelősséget vállaljunk az életben, meg persze a stresszkezelésben. Ezek a képességek a mindennapokban is fontosak, sok sakkozót segítik sikerhez az élet más területein is.

2011-ben érted el először a 2300-as szintet és aztán majdnem 3 év kellett, hogy elérd a 2400-at. A mostani fiatalok közül Rapport Richárd és Kozák Ádám a kivételek, akik 2 évnél kevesebb idő alatt ugrották meg ezt a lécet. Esetedben mi volt ennek az oka?

A 2011-ben megszerzett Élő-pontomat reálisnak tartom. Ezután volt egy ún. sakkozó év, amikor a tanulást kihagytam. 2012. júniusában ugyanis befejeztem az általános iskolát, és akkor egy édesapámmal kötött alku szerint egy évet halasztottam a középiskolában. Ekkor egy teljes évet “főállásban” csak sakkozhattam, cserébe a következő években a tanulást helyeztem előtérbe. Ekkor mentem a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumba. Érdekes, hogy a “sakkozó évemben” ÉLŐ pontban előrelépni nem nagyon sikerült, hiába dolgoztam sokat edzővel és egyedül is. Ebben az időszakban Horváth Józsival, meg Erdős Viktorral is sikerült edzenem. Az dolgozott bennem, hogy egy évem van felmutatni előrelépést, mert a következő év már a tanulásé lesz. Nagy volt rajtam a nyomás.

Csirik Andris, nagyon nagy szegedi tehetségnek indult, és ő is mesélte, hogy neki is volt egy sakknak szentelt éve. Előtte volt nagy sikere, aztán sakkozott, sakkozott, és mégsem jött ki a lépés. Neki is az azt követő év hozta meg a sikert, ahogyan nekem is. A 2013-14-es év volt nálam az áttörő siker. Úgy csináltam meg majdnem egy GM-normát (az utolsó fordulón múlott), hogy még IM címem sem volt. Ekkorra érett meg bennem az addig elvégzett munka gyümölcse.

A magyar ranglistán Kaczúr Flórián kivételével csupa nagymester van előtted. Egy nagymeseri normát már teljesítettél. Mennyire rövid távú célod a következő két norma?

Ez most nem csak rajtam múlik. Az osztrák csb-n meglett az első 2020. elején. Én a Graz csapatában játszom, ahová Huber Martin barátomon keresztül kerültem be, akinek nagyon hálás vagyok ezért.
Ami a hazai csapatbajnokit illeti, nyernem kell az utolsó fordulóban az újabb normateljesítéshez. Az ismét fokozódó vírushelyzet miatt egyelőre kérdéses, hogy meg lesz-e tartva ez a forduló, és ha igen, akkor mikor. Meglátjuk, bízzunk a legjobbakban.

Ez a lehetőségem van, én 2020-ra 5 célt tűztem ki: spanyol nyelvvizsga megszerzése – pipa, 2500 Élő-pont elérése – pipa, diploma megszerzése – pipa. Hátravan még az egyetemi bajnokság megnyerése (bár ez is erősen függ a vírushelyzettől) és egy másik nagymesteri norma teljesítése. Utóbbi, ha idén nem sikerül, akkor jövőre újra megcélzom.

Közel 2500-as szintű sakkozó vagy. Mi kellene ahhoz, hogy eljuss 2600 fölé?

Ki kellene iratkoznom az egyetemről. Nagyon nagy elhivatottság kell ahhoz, nagy fokú elszigetelődés és ráfókuszálás a sakkra. Igazából nekem nem célom ez, pont amiatt, mert sok más dolog is érdekel az életben, nemcsak a sakk. Szívesen foglalkozok sok mindennel. Szeretem a focit, kézilabdát, a barátaimat és persze a barátnőmet sem szeretném kihagyni a felsorolásból. Ha megszerezném a nagymesteri címet és 2500-2550 közötti szinten tudnék maradni, akkor azzal elégedett lennék. Mondták már nekem az utóbbi időben, hogy bennem van a 2600, célozzam meg és bekerülhetek a válogatottba is, de nem akarom az egész életem rátenni a sakkra. Ha sakk, akkor az edzősködésben látom a jövőt, a megélhetés miatt is, és azért is, mert élvezem az edzősködést. Van egy nagyon tehetséges tanítványom, de voltak más megkereséseim is. Az egyetemi tanulmányaim még lekorlátozzák az időmet.

Melyik tulajdonságod segített és hátráltatott a sakk sikerekben?

Legtöbbet a maximalizmusom segített, bár van ennek negatív kicsengése, de én sosem éreztem ezt így. Különösen az ifiévekben jelentett nagy motivációt az első helyek, az aranyérmek begyűjtése. Kicsit meg vagyok bélyegezve (valamennyire jogosan) a sok döntetlen játszmám miatt. Az asztal mellett mindig a legjobb lépéseket keresem, ami objektívan a legjobb, és ezáltal nem vállalok akkora kockázatot, mint mások. Ennek következménye, hogy sokszor egyenlőbb állás alakul ki, aminek egyszerűbben lesz döntetlen a vége. A korosztályos bajnokságoknak régebben mindig úgy mentem neki, hogy elsőnek kell lenni, másnak nem tudtam volna örülni. Sokszor átéltem a tanulmányaim során, 5-ös dolgozatnál is megnéztem a hibáimat, hogy a hiányosságaimat pótolhassam.
A hátráltatásra rátérve: az időbeosztással rengeteget szenvedtem a sakkpályafutásom során. Ez összefügg a maximalizmussal, amit előnyként emeltem ki. Mindent le akarok számolni és a döntést csak akkor hozom meg, ha már tutira érzem. Lékó Peti és Erdős Viktor is ugyanezzel küzdött. Játékstílusban is hasonló vagyok hozzájuk, bár az ő játékuk nyilván magasabb szintű.
A sok mérlegelésnek a vége sokszor időzavar, ami után meg jön a kapkodás. Ebből a problémákból adódik, hogy ha kevés az időm, elfogadok egy döntetlent, vagy ajánlok egy döntetlent egy jobb állásban. Az időzavar okozta problémán persze próbálok javítani, de ez nehéz dolog, nem szándékosan játszok ennyi döntetlent.

Mit kellett feláldoznod a sakkért?

Nem érzem, hogy sok dologból kimaradtam volna. A barátnőm szokta félig-meddig viccesen mondani, hogy nekem nem volt gyerekkorom. Az, hogy mondjuk nem láttam az Oroszlánkirályt akkoriban, az igazából nem hat meg. Fociztam, megvoltak nekem a saját sakkon kívüli dolgaim. Voltak barátaim és tudtam szurkolni a kedvenc csapatomnak, a Real Madridnak.

Mennyit edzel?

Most, hogy lediplomáztam, több időm volt. A nyári szünetben napi 3-4 órát edzettem. Szeptemberben újrakezdődik az egyetem, teljesen új közeg, új tárgyak, meglátjuk, hogy így mennyi időm lesz. Amikor napi közel 8 órákat sakkoztam, akkor magára a játszmákra vagy nem maradt energiám, vagy nem maradt kedvem a játékhoz. A szükséges sakkéhség ekkoriban elmaradt a kiégés miatt. 2013-ban Kínában Varga Peti csapatvezetőnk azt mondta: „Balázs, neked egy bajod van: túl sokat sakkozol”. Tényleg igaza volt. Meg kell találni az egyensúlyt. A tanítványomat, akivel foglalkozok, szintén sok más dolog érdekli a sakkon kívül. Mondtam is neki, hogy ezt tartsa meg, mert ez fontos.

10 év múlva szerinted, hogyan állsz majd a sakkhoz?

Az edzősködésben látom a jövőmet. Ahogyan Herpai József is mondta: a mások sikere fontosabb már, mint a sajátom. Persze emellett fontos, hogy megmaradjon magának a játéknak a szeretete is.

Ki volt rád a legnagyobb hatással?

Szegediként nagyon nagy hatással volt rám Lékó Peti személye. Én 2004-ben kezdtem el sakkozni, Petinek akkor volt a világbajnoki döntője Kramnyikkal. A páros mérkőzés 7:7-re végződött, és ekkor volt utoljára olyan szabály, hogy döntetlennél a világbajnok megtartja a bajnoki címet. Én kisfiúként mertem nagyot álmodni, és azt mondtam, hogy jó, hát ha a Peti nem lett világbajnok, akkor majd én leszek a következő magyar. Azóta persze tudom, hogy nem feltétlenül volt reális ez a célkitűzés.

2014-ben, amikor másodjára mentem ki ifjúsági vb-re, akkor 17 évesen már láttam, hogy felnőtt világbajnok nem lesz már belőlem, legalábbis amíg Carlsen a bolygón van, addig biztosan nem. Azon a versenyen is az volt az álmom, hogy megnyerem. Jól is indult, ott játszottam életem játszmáját, de végül csak 12. lettem.

Akiknek igazából nagyon nagy köszönettel tartozom, az Herpai József „tanbá” és Csúri Laci, akik elindítottak ezen az úton és megszerettették velem a sakkot.