„…pihenésként mindig valami sakkos dolgot keresek” – Beszélgetés Papp Petra női nagymesterrel

Petra egy évtizede tagja a hazai női élmezőnynek. Korosztályos és felnőtt bajnoki címek, korcsoportos nemzetközi sikerek jellemzik a pályáját, életét pedig az erős sakk- és családszeretet.

A kötelező kérdésünket neked is felteszem: hogyan találkoztál a sakkal?

A lépéseket már nagyon pici koromban megtanultam. 4-5 éves lehettem akkoriban, de számomra ez még ugyanolyan játék volt, mint bármelyik másik társasjáték. Rengeteget játszottunk otthon, nem ejtett minket rabul az internet, maradt időnk mindenre: Monopoly, Gazdálkodj okosan, Malom, amőba és még sok más játék előkerült. A sakk akkor még egyenrangú volt a többi játékkal. A szabályokat is csak nagyjából ismertem, például az alapállásban a király és vezér helyzete egyáltalán nem volt mérvadó. Aztán teltek-múltak az évek, 9-10 éves lehettem, amikor újból előkerült a sakk, akkoriban nagypapámmal játszottunk hétvégente. Ő látta, hogy az iskolában is jó voltam matekból, és a logikai játékokat is szeretem, így azt gondolta a sakk nekem való játék. Ráadásul úgy érezte, hogy nagyon ügyes vagyok benne. Mit sem tudtam arról akkoriban, hogy az évek óta sakkozó kortársaimhoz képest már eléggé le voltam maradva. Maga a játék egyre jobban tetszett. Anya mindig is támogatott minket, ha valami felkeltette az érdeklődésünket, akár sportról, vagy akár zenéről volt szó. Fontosnak tartotta, hogy azt csináljuk, amit szeretünk. 10 éves koromban vitt el anyukám a szegedi Tisza-parti Általános Iskolába Herpai Józsefhez (vele készült interjúnk itt elérhető – Sakkmező). Emlékszem az első foglalkozásra, amire anya bevitt engem, és alig vártam már, hogy sakkozhassak. Eléggé izgulós típus voltam, ami egészen addig megmaradt, amíg meg nem született a kislányom. Ma már anyaként érte izgulok a legjobban, minden más a nyomába sem ér. Szóval vártam, hogy bemenjünk a terembe. Végre behívott Józsi, és mondta, hogy „na, sakkozzunk!”. Emlékszem rá, hogy mennyire élveztem ezt már akkor is. Heti kétszer jártam hozzá sakkszakkörre, mellette otthon egyedül és magánedzővel is egyaránt képeztem magamat. Minden nap foglalkoztam a játékkal és hamarosan elkezdtem versenyezni is. Herpai Józsinak köszönhetem a legtöbbet, ő indított el a pályán. Lelkiismeretesen „istápolta” a szegedi gyerekeket, akik közül nagyon sokan érmes helyezéseket értünk el a bajnokságokon. Ő volt Lékó Peti első edzője is. Anyukámmal megismerkedtek, összeházasodtak és később két kistestvérem született. Ritus és Matyi is szeret sakkozni. Józsival sokszor hajnalokig snelleztünk, miközben vérre ment minden parti. Ezekben az időkben lettem harcias, a játszmáim jellemzően nagyon hosszúak voltak és nagyon kevés végződött döntetlennel.

Később kik segítettek a pályádon?

Józsi mellett Mikó Valérhoz és Csúri Laci bácsihoz is jártam magánedzésekre. Laci bá’ hódmezővásárhelyi, rendszeresen átjártam hozzá edzésekre. Sokszor a buszon csináltam meg az iskolai házikat. Rengeteg taktikai motívumot mutatott és sok-sok kombinációt oldottunk meg együtt is.
Mindhárman nagy hatással voltak a sakkozásomra.
Mivel későn kezdtem el sakkozni, így nagy lemaradásom volt. Voltak különféle megmérettetések, a várositól a világbajnokságig. Eleinte nem jöttek a sikerek, de pár évre rá többnyire dobogós helyezéseket tudtam elérni és az élőpontszámom is gyorsan megnövekedett.
Nem erőltették itthon rám a sakkot. Szerettem versenyezni és edzeni is nagyon. Szerintem nagyon fontos, hogy a munkáját is úgy válassza meg mindenki, hogy abban jól érezze magát. Sajnálom azokat, akik ezt nem tehetik meg. Szerencsés vagyok, hogy olyan pályát választottam, ami egyben a hobbim is és mindig szívesen csinálom.

Mi motivált a hétköznapokban a munkára?

Elejétől fogva célom volt bekerülni a felnőtt válogatottba és címeket szerezni. Tudtam, hogy ehhez elengedhetetlen, hogy minden nap sok időt töltsek gyakorlással és edzéssel. Egyedül is rengeteget készültem szorgalmasan. Fontos volt, hogy a sakk mellett a fizikai állóképességet se hanyagoljam el, és a nyelvtanulást is szükségesnek éreztem.
Ifjúsági csapatbajnokságról, Európa-bajnokságról és világbajnokságról is szép emlékeim vannak. Csodás helyekre tudtam eljutni a sakk révén és sok barátot szereztem a világ különböző pontjairól.

Az első nagy felnőtt versenyem 2009-ben, 16 évesen volt. Akkor bejutottam a felnőtt magyar bajnokság 10 fős döntőjébe. Erős mezőny volt. Olyan versenyzőkkel tudtam először játszani, akik már sokszoros bajnokok és válogatottak voltak. Pl. Gara Anita és Tícia, Vajda Szidónia (vele készült interjúnk itt elérhető – Sakkmező), Rudolf Anna (vele készült interjúnk itt elérhető – Sakkmező), Lakos Nikoletta és Medvegy Nóra. 16 éves voltam és a megszerzett bronzérem egy újabb lökést adott. Azokban az időkben a Maróczy Géza Központi Sakkiskolába is jártam, Szabolcsi Jánostól (vele készült interjúnk itt elérhető – Sakkmező) és Horváth Józseftől igazán sokat tanultam. A Csuti egyesületben tudtam először NB I-ben játszani. Itt külön foglalkozott velem Horváth Tamás, akivel ugyancsak sokat snelleztem és elemeztünk. Messze volt Zalaegerszeg Szegedtől, de a versenyzés és edzések miatt nem volt gond a sok utazás. Röszkén is játszottam pár évig, ahol Bartos Ferenc támogatott és nagyon jó kapcsolatot ápoltunk. Majd a Titánok egyesületben is tudtam néhány évet játszani, ahol külön köszönöm a támogatását Dr. Farkas Lajosnak.

Ifiként a nagy szerelem is vitt előre a fejlődésben, hiszen Szabó Krisztiánnal pár éven keresztül napi 8 órákat sakkoztunk és ez is segített abban, hogy 18-19 éves koromra a válogatottba is be tudtam kerülni. 2012-ben először játszottam az olimpián. Krisztiánnal együtt Dr. Hazai Lászlóval (vele készült interjúnk itt elérhető – Sakkmező) készültem a versenyekre. Laci bával a mai napig jó kapcsolatot ápolok.

Miből állt akkoriban a napi gyakorlásod?

Edzővel sokkal hatékonyabb a sakkozás, de az önálló munka elengedhetetlen. Hazai Laci és Szabó Krisztián elvárták tőlem, hogy többet foglalkozzam egyedül elemzésekkel és megnyitásokkal. Sok könyvet olvastam és akkoriban már számítógépet is egyre inkább lehetett használni ilyen célokra. Mindig a kombinációkat szerettem legjobban. Emlékszem, mentünk osztálykirándulásra, és miközben mindenki mást csinált a buszon, én ott is sakkfeladatokat oldottam meg. Kicsit lehet, hogy sok volt, hogy állandóan sakkoztam, de mégis nagyon szerettem. Hazai Laci bácsi azt kérte tőlem, hogy egy naplóba írjam fel minden nap, mennyi időt sakkoztam és azon belül mivel foglalkoztam. Általában kijött a napi 8 óra sakk. Ezek a füzetek máig megvannak. A magánedzéseket különösen szerettem, Laci bácsival körülbelül 40 órát edzettem egy hónapban.

És mi volt a helyzet az iskolai tanulmányaiddal?

Herpai Józsi mindig azt mondta, hogy a nyolcadik osztály a vízválasztó. Én hetediktől voltam magántanuló, egészen az érettségimig, ami jól sikerült. Úgy gondoltuk az edzőmmel, Hazai Lászlóval, hogy a tanulmányaimat még be tudom pótolni később is, ha nem jönne be esetleg majd a sakk. Tudtam, hogy ha tanulni akarok, majd dolgozni, akkor pár év kihagyás után nem lehet már ezt a fiatalkorban kiesett időt bepótolni a sakkban. Akkoriban napi 8-10 órát sakkoztam, ezt egy felnőtt már nem igazán tudja megtenni család és munka mellett, mert úgy már csak a finomításokra marad erő.
Fiatalon a fejlődés sokkal egyszerűbb. Akkor még nincs rajtunk az a teher, hogy háztartás, megélhetés, gyerek, munkahely. 20 éves korig jó esetben ott van mellettünk még a család, aki segíthet. Ahhoz viszont, hogy kamaszkorban bele tegyük ebbe az időt, ahhoz nagyon eltökéltnek kell lenni, ekkor már a szülők ösztönző hatása egyre gyengül.

Nálad is eljött az idő, amikor családot alapítottál.

Férjemmel, Grigoriants Sergey nagymesterrel egy sakkversenyen ismerkedtünk meg Franciaországban 2011-ben. Összekerültünk ellenfélként a tábla mellett és játszottunk egy döntetlent. Azóta egy párt alkotunk és született egy gyönyörű kislányunk is. 2012-ben, 19 évesen női nagymester lettem és onnantól sok versenyen szívesen fogadtak közösen minket, a normaversenyeken előny volt az, hogy két különböző országból származunk. Rengeteg versenyen tudtunk így közösen indulni, amelyeken a szervezők biztosították nekünk a szállást és az étkezést is. Sokat utaztam Oroszországba, ahol a tudásomat gyarapítottam, de az Élő-pontszámom rendszerint csökkent. 2012-ben pl. 40 élőt buktam Szentpéterváron, majd a következő hónapban megnyertem a felnőtt női magyar bajnokságot itthon. Ebben az időszakban 90-100 partit játszottam egy évben.

Amikor Szofi lányunk megszületett, akkoriban nehéz volt a sakkot és a gyermeknevelést időben összeegyeztetni. A családom rengeteget segített. Míg Sergey az olimpiára utazott az egyiptomi válogatottal, közvetlen utána edzőtáborozott és továbbutazott az ifi világbajnokságra, mint orosz ifi válogatott edző, addig testvérem Peti, hozzánk költözött és egy időre pótapuka is lett. Nagy családunkban a nagymamám, anyukám és testéveim sokat segítenek a mai napig.
Most, hogy Szofika már nagyobb lett, egyre könnyebb, bár a születése a sakkban csupán pár nap kihagyást jelentett számomra. Nagyon szeretem a sakkot és remélem, hogy sokáig fogom tudni még űzni, ezért is példaképem Korcsnoj.
Ma is, ha van egy kis időm, pihenésként mindig valami sakkos dolgot keresek. Vagy egy versenyt követek, vagy éppen egy szakkönyvet olvasok. Magamat is próbálom folyamatosan edzeni, amiben a nagymester férjem is sokat segít. Úgy érzem, hogy sikerült tartani a szintemet ezekben az években, amit az online versenyek eredményei is igazolnak. Tavaly már éppen a rendes partikba is vissza akartam térni, amikor jött a vírushelyzet. 2020-ban lett volna az olimpia, amin már nagyon szerettem volna játszani és készültem is rá. Jelenleg a fő célom a 2024-es hazai olimpián való részvételem, de szeretnék játszani Moszkvában is 2022-ben. Utóbbi azért is érdekes számomra, mert a férjem ebben a városban élt, amíg ide nem költözött Magyarországra.

Hogyhogy Magyarországot választottátok közös lakhelyül?

Egyrészt engem erősen ide köt a saját családom. Négyen vagyunk testvérek, és egészen a nagymamámig nagyon szoros a kapcsolatunk. Moszkva lakossága körülbelül egész Magyarországéval egyelőre, ott bejutni a belvárosba, annyi mint Szegedről felérni Budapestre. Mindezeken túl az éghajlat is kedvezőbb itthon, mert Oroszországban majdnem fél évig nagyon hideg van. Szerencsére Sergey is nagyon szereti Magyarországot. Szegeden vannak orosz barátai is. Még a pandémia előtt Lékó Péterrel is sokszor sakkozott, elemezgettek, vagy snelleztek együtt.

Áruld el nekünk, hány sakk készletetek van az otthonotokban?

Nagyon sok különböző készletünk van, de miután Szofika megszületett, szinte nem maradt ép készletünk. Úgy voltam vele, ha beáldozom a figurákat, akkor nyugiban eljátszik velük. Pár hónapra rá, szinte mindegyik készletből meg volt rágva pár figura, vagy éppen hiányos lett.

Meg tudtok élni sakkozóként itthon?

Próbálunk több lábon is állni. Úgy gondolom, hogy sakkból meg lehet élni itthon és külföldön is. Sokféle lehetőség adott, csapatokban játszani, oktatni, cikkeket írni, szimultánt adni vagy mostanában egyre több magyar játékos ír könyvet. Én is szeretnék írni egy sajátot, de még nem tudom pontosan melyik témában.  Egy ideje nem kapunk, sajnos, támogatást, emiatt is különösen nehéz a pandémia alatt a sakkozók helyzete. Remélem, hogy mihamarabb visszatér a régi rendszer. Tavaly augusztusban egy nagy versenyt szerveztünk a családommal Szegeden. Tényleg jól sikerült és szeretnénk folytatni, ha a vírus helyzet ezt majd újra megengedi.

Milyennek látod a női válogatottat és milyen a kapcsolatotok egymással?

Én úgy gondolom, hogy a csapatunk nagyon erős. Sokat jelentettek nekünk a közös női edzések Papp Gáborral, Bánusz Tamással (vele készült interjúnk itt elérhető – Sakkmező), Ruck Robival és a meghívott nagymester előadókkal. Papp Gábor nagyon jó szövetségi kapitány. A világversenyeken tényleg kitűnően készíti a csapatot és sakkon kívül is segít nekünk, mindenkivel remek kapcsolatban van.
A női válogatottban mindenkivel jóban vagyok, napi szinten tartjuk a kapcsolatot. Szeretnénk még megmutatni, hogy bennünk az erő és várjuk a 2024-es olimpiát.

Miért van az szerinted, hogy az életkor előrehaladtával egyre fogy a női sakkozók száma?

Nem csak fogynak, de már eleve kevesebben is kezdenek. Amikor gyerek voltam, akkor is sokkal több volt az edzéseken a fiú, mint a lány. A kislányok jellemzően nem annyira a sakkot választják, hanem inkább a táncot vagy a zenét. Fejlesztésre sok szülő preferálja a gyermekének ezt a sportot, de ilyenkor pár év után a szülői befolyása háttérbe szorul és 14-15 éves kiskamaszként kevesen vállalják be a napi sok óra gyakorlást.
Fontos, hogy a lányok erős versenyeken edződjenek, mert itt sokkal jobban fejlődhetnek, mintha csak a saját nemük mezőnyében játszanának. Ne csak az legyen a céljuk, hogy a saját korosztályos lány mezőnyben előrébb lépkedjenek évről évre.

Sakkos család vagytok, szeretnétek, hogy a kislányotok sakkozó legyen?

Szofika nagyon sok mindent szeret már. Igazán aktív, mozgékony kislány. Szeret táncolni, énekelni. Sokat vagyunk vele a szabadban.  A sakkbábuk neveit már ismeri. Meg fogjuk tanítani sakkozni, és, ha érdekli, foglalkozunk is majd vele, de persze nem szeretnénk erőltetni. Fontos, hogy azt csinálja, mindig, amit szeret.

Melyik hazai csapatnak vagy tagja és milyen a viszonyod az online versenyekkel?

Évek óta az NB I-es Dunaharasztiban játszom a férjemmel együtt. A csapatunkat Schubert Gyula bácsi, lelkiismeretesen vezeti és mindketten szeretünk ott játszani.
Kedvelem a komolyabb online versenyeket is, és megpróbálok szinte mindegyiken elindulni. Nagy élmény volt ezeken összekerülni Nakamurával és Caruanával is.
Jó kapcsolatot ápolok különböző nemzetközi és nagymesterekkel, akikkel anyagokat szoktunk cserélni, illetve megbeszéljük a friss híreket. Online követem a nagy eseményeket. Szeretek megnyitási cikkeket is írni, amiket  főként angol nyelven publikálok.
Próbálok naprakész lenni és én is várom, hogy megint élőben tudjak versenyezni.