„…a profi sakkozást nem merném mindenkinek ajánlani” – Interjú Mihók László edzővel és szakíróval

Mihók László edzőként, szakíróként és egy nagymester édesapjaként sok érdekes dologról beszélt nekünk a sakkoktatással, tehetségekkel  és zsenikkel kapcsolatban.

Mesélj nekünk a sakkos pályafutásodról, kérlek!

1977-ig, amíg be nem vonultam katonának, leginkább csak sakkozgattam. Ott, Tapolcán, az OB 1-es Mereszjev SE-ben találkoztam először azzal, hogy hogyan csinálják ezt a nálam profibbak. Azóta a volt katonatársaim közül többen nemzetközi mesterek lettek. Paréj József, akkori parancsnokunk utasított, hogy menjünk ki a kultúrházba edzést tartani gyerekeknek. 10 gyerek várt ránk, köztük több lány: a 8 éves Mádl Ildikó a nővérével együtt, és Szalay Szilvia is. A nemrég elhunyt Szíjjártó Lacival tanítottuk őket. Ezzel a kis csapattal másodikok lettünk a járási bajnokságon, ami szép sikernek számított. Így kezdtem a hivatalos edzősködést, majd jött a továbbtanulás. A Miskolci Egyetemen végeztem gépészmérnökként, majd épületgépész diplomát is szereztem, de tanultam filozófiát is és autodidakta módon pszichológiával is foglalkoztam.

1979 őszén történt valami, ami mindent megváltoztatott. Polgár Zsuzsával összekerültem egy körmérkőzéses mesterjelölt versenyen, és a mezőnyből egyedül én győztem le őt, miután egy függő játszmát sikerült huszár áldozattal megnyernem. Megismertem a Polgár családot, és Polgár László kérésére legalább fél évig oktattam Zsófit, miközben Zsuzsának edzőpartnere voltam. A mai napig pozitív, 2,5-1,5 a mérlegem az akkor 10-11 éves Zsuzsa ellen. Miután kimentem Kelet-Németországba (NDK-ba) dolgozni, a jó kapcsolatom továbbra megmaradt a családdal. 1985-ben meghívtam a 3 nővért és édesapjukat Cottbusba, ahol Zsuzsa szimultánt adott, Laci előadást tartott és elmentünk Drezdába is egy 24 órás villámversenyre, amit Zsuzsa megnyert.

Te, aki személyesen is megfordultál náluk, milyennek láttad a Polgár családot?

Ami legelőször eszembe jut, az a magas szintű családi harmónia és egymás megbecsülése, ezt azóta is látom a családon. A lányok nagyon tudtak egymásért küzdeni. A sakkot egyéni sportágnak tartják, de a csapatversenyeken nagyon fontosak ezek a tényezők.
Valami újat hoztak létre, egy iskolát teremtettek, aminek az elemei tagadhatatlanul ma is meghatározó részei a világ sakkéletének, bár sajnos az itthoninak nem eléggé. Bobby Fischer megjelenésével megismertük a fiatalkori sakkzseni jelenséget, több negatív felhanggal, de Polgár Laciék ezt tudományosan elfogadott szintre emelték. Gondoljunk csak arra, hogy Polgár Judit, Lékó Péter óta egyre fiatalabb korban érnek el nagymesteri címet.

Azóta is töretlenül rakosgatod a figurákat?

Nagyon szeretek sakkozni, az életemnek fontos része ez a család mellett. Sokáig vezetői beosztásban dolgoztam, így munka mellett nehezen bár, de elértem a FIDE mesteri címet. 2000 előtt is edzősködtem sakkcsapatnál, de 2002 óta kizárólag sakk tanításával és fiam menedzselésével foglalkoztam, összefoglalva sakkedző lettem. Régen nagyon kedveltem a versenyzést, de már 7-8 éve alig indulok ilyen megmérettetéseken. Helyette a tanítványaimért izgulok, amikor ők játszanak, az ő sikereiknek talán még jobban örülök. Nekem nem volt igazán edzőm soha, és a játék fontos részeit se tanultam meg időben, de mégis imádtam és imádom ezt a sportot. A fiam, Olivér, sakkedzéseiről ismerem a magyar edzői gárda nagy részét, sokat tanultam Horváth Józseftől és Lukács Pétertől is.

Mára már elmondhatom, hogy 4 országban legalább 10 országos utánpótláskorú bajnoki címet szereztek a tanítványaim. A Svájcban élő Kőhalmi Szabó Misit több éve tanítom, ott többszörös U8, U10-es bajnok és 2019-ben 7. lett a 8 évesek között az Európa Bajnokságon.

2003-ban megjelent egy cikked a Sakkvilágban, amelyben ezt írtad: “A sakk tudomány is, tehát a sakk elméletét a tudomány módszereivel szükséges vizsgálni és ezeket az oktatásba is be kell építeni.” Hogy látod ezt az állításod közel 20 év távlatából?

Ugyanúgy látom most is, sőt ma már még inkább erre lenne szükség. Fontosak a jól képzett edzők. Szerintem tehetséges gyerekek ma is vannak utánpótlás szinten, csak nem mindegy, hogy milyen alapokat sajátítanak el. Márpedig ezt az alapot olyan edzőknek kell letennie, akik rendelkeznek ehhez megalapozott tudással. Olyan ez, mint egy épülő ház, ha gyenge az alap, a fundamentum, akkor nem lehet további emeleteket ráépíteni. Márpedig kellenek az újabb és újabb szintek, hogy egyre magasabbra juthassunk.

Amikor elkezdtem a fiammal, Olivérrel foglalkozni, utánanéztem, hogy az akkori nagy sakkozók: Kaszparov, Karpov, Kramnyik milyen megnyitásokat játszottak fiatal korukban. Főleg 1.e4-tel kezdtek, a Spanyol megnyitást, az Oroszt, majd a Szicíliai védelmet, vagyis a stabil, időtálló rendszereket tanulták meg először. Tanulmányoztam a szovjet sakkiskolát is. 2003-ban megismerkedtem egy ex-szovjet nagymesterrel, Zigurds Lankával Lettországból, aki Tālnak volt az egyik tanítványa. Később a fiatal Shirovot oktatta sokáig, majd Olivérnek is volt edzője 1-2 évig. Sokat beszélgettünk, és a mai napig szinte napi kapcsolatban állunk. Az ex-szovjeteknél régen is mostanság is egy sportedzőnek a 4-5 éves egyetemi képzés után kezdődhet a pályafutása.

A mai napig dolgozom német gyerekekkel és ott is akadok össze olyan edzőkkel, akik magas szintű felsőoktatásban szereztek edzői diplomát. Ezek az emberek tudományosan megalapozott képzést kaptak és nagyon ismerik a szakmájuk csínját-bínját.

Ez kicsit olyan, mintha te nem lennél elégedett a magyar edzők egy részének a tudásszintjével.

Óriási felelősség gyerekeket sakkozni tanítani, mert lehet, hogy csak 5 év múlva fog kiderülni, hogy abból, amit átadtál nekik esetleg majd egy fék lesz, vagy esetleg egy zsákutca a fejlődésében. Tudatosan kell megválogatni, hogy mit tanítunk, mert a felesleges tudást nem lehet jól hasznosítani. Vagyis hatékonyan kell dolgozni, hiszen a szülőknek ez pénzbe kerül, a gyerekeknek is viszonylag kevesebb ma már az ideje.

Két idevágó példát szeretnék elmesélni:
2005 körül megismerkedtem a kassai születésű Stefan Gross nemzetközi mesterrel. Elmondta, hogy mint fiatal IM megverte egy nagy támadópartiban Hort világklasszis nagymestert, aki félrehívta és azt tanácsolta neki hogy „tanuljon meg sakkozni”, mert csak az „őserőt látja” a játékában.
Jó pár éve egy budapesti edzővel közösen volt egy 10 év körüli tehetséges tanítványom. Mivel egy ritkább rendszert játszott 1. e4-gyel, elkezdtem neki Spanyol megnyitást tanítani, de a kolléga mondta, hogy ez felesleges, úgy is abbahagyja majd.

Mesélsz nekünk, fiad Olivér sakkos pályafutásáról?

Olivér Budapesten született és 8 hónapos volt, amikor kiköltöztünk Németországba, ahol sokáig éltünk. Olivér az iskola első évét is Berlinben végezte.
9 éves korában 1897 Élő-ponttal iratkozott fel. A berlini sakkszövetségnél ekkor kértek tőlem egy előzetes tervet, és azt írtam, hogy én évente 100 pont előrelépést szeretnék célnak kitűzni. Kinevettek, de nem telt el 5 év, amikorra Olivér már 2402 Élő-ponttal rendelkezett, 4. volt a korosztályos listán So Wesley, Sjugirov, Negi Panimarjam mögött. Voltak további eredmények is. Korcsoportos rapid magyar bajnoki cím, uniós bajnokságon aranyérem, diákolimpián és két korcsoportos magyar bajnoki cím. 2007-ben az U16 csapatban világbajnoki ezüstérmet nyertek a sakkolimpián. Jó kis csapat volt az: Prohászka Péter, Fodor Tamás, Pap Gyula, Olivér és Balog Imre. 2008-ban pedig U18 csapatban Európa bajnokok lettek.

Olivér 14 évesen annyi élő-ponttal rendelkezett, amennyit itthon később talán csak Rapport Richárd vagy Gledura Benjámin értek el ilyen fiatalon. Aztán 2,5 év kellett, hogy a sok parti ellenére pontszámban előre tudjon lépni, majd újabb megtorpanás jött. Hogy éltétek ezeket meg?

Olivér nagyon jól beindult. 13 évesen már játszott a hazai NB I-es Zalaegerszeg csapatában, ahol az utolsó táblán 7-ből 7 ponttal kezdett és egy First Saturday versenyen sikerült nemzetközi normát teljesítenie. A közben visszavonult Varga Csabával edzett, akihez kijártunk Gyömrőre, ahol 4-5 órákat sakkoztak, főleg fejben: elemeztek, végjátékoztak. Olivér felment ugyan lendületből 2402-es szintre, de nem volt meg mögötte még az igazi tudás. Fel kellett erősödnie erre a szintre.
A fiam a második osztálytól kezdve magántanuló volt az általános iskolában. Eleinte azt akartuk, hogy profi sakkozó legyen, de elfogytak családunk tartalékai, ekkorra már közel 10 millió forintot fordítottunk a sakkos pályájára. Nem tudtuk a szükséges szponzorokat megtalálni, a sakkszövetségi támogatást sem kapott már abban az időben és egyre inkább azt láttuk, hogy ezt nem érdemes így továbbcsinálni. A továbbtanulásra gondolva Olivérnek el kellett kezdenie komolyabban tanulnia is, mert a magántanulóság miatt nagy volt a lemaradása. Én úgy látom, a fiatalok számára eljön az idő, amikor szembesülnek vele, hogy két út van előttük. Az egyiken a tanulásra kell többet koncentrálni, a másikon a sakkra. De akármelyiket is választják, valami a háttérbe kerül majd. Annak alapnak kell lennie, hogy idegen nyelvet tudjon, bármelyik utat is választja majd. Mi a tanulás útját választottuk, és Olivér keményen megdolgozott azért, hogy bekerülhessen a Budapesti Műszaki Egyetemre.

Polgár László annak idején elmondta nekem, hogy ő főleg olyan versenyeken szerette indítani a lányait, ahol nem voltak a mezőny első felében, de a végén sem. A tehetségnek kihívás kell, mert így tudja kihozni magából a maximumot. Az ilyen versenyeken ez adott volt és ez segítette is a fejlődést. Nagyon fontos egy fiatal menedzselésében az, hogy jó edzőktől tanuljon, így harmonikus tudásra tegyen szert és megfelelő versenyeken játszhasson, amelyek kihívás elé állítják, de a kedvét nem veszik el. Hozza ki a tehetséget magából, és ha rá tud tenni még egy lapáttal, akkor azzal sikert érhessen el. Olivér a komolyabb tanulási időszaka alatt az ilyen komolyabb, drága versenyekre nem kapott támogatást, így azokon nem tudott részt venni és nem tudott belőlük profitálni. Szerencsére a First Saturday versenyek elérhetőek voltak számunkra, gyakorlatilag ezen és a Makó NB I-es csapatának 1-3 tábláján játszva erősödött nagymesterré. Olivér közel 800 000,- Forint támogatást kapott a Magyar Sakkszövetségtől összesen, javarészt 18 éves kora után. Több, ma 2600-os játékosunk évente kapott legalább ennyit.

Utólag nem bántad meg azt a döntéseteket, hogy akkor a tanulást választottátok?

Nem bántuk meg, mert így van egy jó szakmája, biztos munkahelye, amely jó megélhetést biztosít és mellette jut valamennyi ideje a sakkra is. A profi sakkozói lét pedig elég bizonytalan (erre a vírushelyzet is rávilágított).
Vannak olyan sakkozók, akik előbb a sakkot vállalták be és most, idősebben az iskolát, egyetemet. Nyilván ők előbb lettek nagymesterek és emiatt előbb élvezhették annak a címnek az előnyeit, ugyanakkor most vélhetően nekik jut kevesebb idejük a sakkra.
Nem mindegy, hogy milyen a személyisége valakinek. Rapport Ricsi édesapja nagyon gyorsan felismerte, hogy Ricsi mennyire alkalmas a profi pályára. Olivér szerintem más alkat, talán több minden érdekelte. Sok energiát fektetett a sakkba, de úgy éreztem, hogy a profi pályafutáshoz ennél is több kellett volna. Ezeket a döntéseket egyéniségre szabottan kell meghozni.
Tehát a profi sakkozást nem merném mindenkinek ajánlani, csak azoknak, akik olyan zsenik, mint Rapport Ricsi vagy Lékó Peti. Na, de ki számít zseninek? A fiatal zseni szerintem egy olyan ember, aki minden egyéb érdeklődést elnyom, hogy egy irányba mozgósítsa minden tartalékát és kapacitását. Van ennek ára, hiszen máshogyan élik meg az életüket, mint a többség és aztán csak hiányzik néhány ismeret, elhanyagolt tulajdonság. Közülük sem mindenki alkalmas erre hosszabb távon.

A sakktehetség egy komplex dolog, nehéz megfogalmazni. Sakkjátékunk három dimenziós, elemei az agyag, tér és idő. (Ezt a témát a Dinamika a sakkban c. könyvemben bővebben tárgyalom) Aki ennek a három elemnek a harmóniáját érzi, játszma közben össze tudja ezeket kapcsolni és ez neki egy felemelő „Flow” élményt ad. Talán ő sakktehetség, de igazán csak akkor tud kibontakozni, ha mellette megvannak az általános sportolói erények: a küzdeni tudás, állóképesség, munkabírás, a győzelmek, vereségek kezelése és a gyors regeneráció. Ezek közül egy jó edző a munkája során sok mindent tud fejleszteni.
Úgy szoktam fogalmazni, hogy az edzőknek az ún. kontrollált zseni típus megtalálására és felépítésére kell törekedni, ahol a tehetség a belső motivációját folyamatosan fenntartva, egyre magasabb szintre tudja magát edzője segítségével fejleszteni.
Szerintem 3 fontos feltételcsoport szükséges a kimagasló teljesítmény eléréséhez. Az első az előbbiekben tárgyalt tehetség, második a fejlődés korszakainak megfelelő edzők, míg a harmadik csoport a szükséges és kívánatos családi háttér.

Tehát a sikeres pályához nem elég a gyerek zsenialitása, hanem a szülőnek is elkötelezettnek kell lennie. A sakkot magas szinten űzni drága dolog. Nagyon fontos, hogy bizonyos életkorokban, adott tudásszint mellett milyen szakemberrel mennyit, mit és milyen minőségben tanul valaki. Megtalálni azt az edzőt, aki több kritériumnak eleget tud tenni egyrészt nehéz dolog, másrészt sokszor drága is. Szerencsés az a klub, ahol sok fiatal van közel azonosan magas szinten, mert itt a közös edzések is hatékonyak, ugyanakkor olcsóbbak is, mint az egyéniek. Magyarországon nem sok ilyen egyesület működik ma. Általánosan az a jellemző, hogy a szülőnek bele kell tennie az egyéni edzésekbe a pénzét, ha azt szeretné, hogy gyermeke lépést tartson az élmezőnnyel. Sokan nem tudják ezt vállalni.
Az anyagiak mellett nagyon fontos a gyerek mögött az alkotó, szeretetteljes háttér, mert ezzel biztosítható, hogy nem pattan majd meg a húr 15-16 éves kora körül, hogy köszönöm szépen, én ezt nem szeretném már tovább csinálni.

Néhány éve a hazai jégkorongsport felelős vezetői pályázatot adtak be és meg is nyerték, hogy pszichológusok dolgozzanak ki módszereket a sportág-specifikus tehetségkiválasztásra.

Milyen a jó edző, szerinted?

Ahogy egyre jobb sakkozó válik valakiből, úgy kell egyre mélyebb tudást átadni neki, de amíg gyengébb sakkozó valaki, addig inkább általános sakktudást kell tanítani. Nem vagyok annak a híve, hogy kezdő sakkozókkal megnyitásokat magoltassak. A nemrég elhunyt orosz Mark Dvoretckij– akit sokan a világ legjobb edzőjének tartanak- véleménye szerint a fiatal sakkozó edzés idejének először csak kis részébe szabad megnyitást tanítani, viszont minél jobb sakkozó lesz, annál többet kell ezzel a területtel foglalkozni.

A kisgyerekek edzésénél sokan évekig csak a rengeteg kombinációt, a pár lépéses mattokat követelik meg. A gyerek pedig annyira hozzászokik ehhez, hogy azután csak az ilyen megoldásokat keresi a partikban, már nehéz a gondolkodását más vágányra állítani. Én már a kezdetekor elkezdem a pozíciós alapokat felépíteni. A jó edző szerintem együtt oktatja a kombinációs és a pozíciós sakkot. Ezek mellett kiemelten fontos az állásértékelés, lebonyolítás megtanítása! Ezek együtt adják a gerincet, amire aztán rárakódhat majd később az izomzat. A jó edző a tanítványának egy menedzsmentet ad, nemcsak edzést. Én is erre törekszem.

Szakíróként is ismerhetünk téged.

Több, mint 40 szakcikket írtam főleg a magyar Sakkvilágba és emellett 3 könyvem is megjelent. Az állásértékelés és elemei és az oktató Dinamika a sakkban könyveket egyedül, míg az ezt kiegészítő kombinációs, többnyelvű Pawn Dynamics-ot Olivérrel együtt jegyezzük. Utóbbi kettő ma is beszerezhető. A 2006-ban megjelent állásértékeléssel kapcsolatos könyvecském már évek óta nem kapható, most írom ennek javított változatát.