Interjú Milorad Maravic nemzetközi bíróval
„Ha megnézzük, akkor azt látjuk, hogy ma a világban a legjobb sakkozók mind fiatalok…”
Milorad Maravic nemzetközi bíróval a 43. Tenkes Kupán beszélgettünk. A szabadkai sakkozó megjelenése nemcsak testmagasságban és hangban, de tekintélyében is meghatározó pontja volt a harkányi versenynek.
Ön nagyon tapasztalt sakkozó és bíró. Azok a sakkozók, akik a Tenkes Kupára járnak Harkányba, azok számára pedig főként nem ismeretlen a személye. Mióta sakkozik, és miért éppen ezt a sportot választotta?
Egészen kisgyerekkoromban kezdtem el sakkozni, és nagyon megszerettem. Még kicsi voltam, és csak néztem, ahogyan az apám meg a barátai játsszák ezt a játékot. Érdekelt engem, szerettem volna én is megtanulni azért, hogy meg tudjam verni az apámat. Nagyon gyorsan fejlődtem. Eleinte csak néztem, hogy hogyan játsszák, mik a szabályok, és utána kezdtem játszani. Egyre többet partiztunk és versenyeztünk, és én is egyre jobb lettem, két év után pedig meg tudtam verni az apámat és a barátait is sakkban. A családban és a közösségben a legjobb lettem, ezért aztán mindenki hívott, hogy sakkozzak vele. Ez nekem, mint kisgyereknek nagyon tetszett. Ezt követően aztán sakkban éltem le az egész életemet. Most, 69 évesen nemzetközi bíró vagyok.
Miután elleste a lépéseket, milyen módon edzette magát?
Abban az időben nem voltak még olyan feltételek, mint manapság. Nagyon sokat kellett könyvekből tanulni. Ma a gyerekeknek sokkal könnyebb, mert minden fent van a számítógépen, minden megvan otthon, nem kell menni sehova, nem kell keresni semmit, sőt, majdnem nem is kell venni semmit. Minden fent van az interneten, ezért felgyorsultak az egyéni fejlődések, mindenki nagyon gyorsan tud előrelépni. Ha megnézzük, akkor azt látjuk, hogy ma a világban a legjobb sakkozók mind fiatalok. Ez nagyon szép, és nagy öröm, hogy sok fiatal szereti a sakkot.
Régen is így volt? Akkor is ennyi fiatal volt a professzionálisan sakkozók között?
Kevesebb fiatal volt a sikeres sakkozók között, mint ma. Voltak akkor is, de nem bírta mindenki, és nem is tudták sokan, hogy milyen érdekes ez a játék. Szabadkán élek, Szerbiában. Nálunk bevezették a sakkot az iskolákban is, és azóta több gyereket érdekel, többen mennek sakkozni. Régebben nem volt ilyen sok gyerek, de azért voltak jó sakkozók közöttük.
Jó szívvel emlékszem jugoszláv és magyar sakkozókra, akiket láthattam játszani. Nekem volt szerencsén Szabadkán látni több nagy sakkversenyt is. Láthattam sakkozni magyar nagymestereket, például Verőci Zsuzsát, a nagymester Ribli Zoltánt, Sax Gyulát. Nagy élmény volt látni őket. Örültem annak is nagyon, amikor láthattam sakkozni Mihail Tal-t és a nagy jugoszláv mesetereket, Ljubojevics-et, Gligorić-et. Örülök, hogy nekem megadatott, hogy ilyen sakkozók játékát nézhettem.
Játszott is valamelyikükkel? Melyik partikra emlékszik vissza a legszívesebben?
Amikor még kislányok voltak, nyolc meg tíz évesek, akkor Polgár úr elhozta a két lányát Szabadkára egy sakktornára. Pénteken este bementem a klubba, és azt láttam, hogy két kislány ül az asztaloknál, és verik a játékosokat. Kérdeztem az elnököt, hogy kik ezek a lányok? Ő pedig visszakérdezett? Akarsz játszani velük? Mondtam, hogy persze, akarok! Azt mondja, mindjárt megbeszélek velük egy meccset a számodra. Mondom, rendben, csak elmegyek a kocsiba az órákért (abban az időben még nem volt óra a klubban). Bevittem a saját sakkórámat, és Polgár úr a legkisebbik lányát, Juditot odahozta hozzám, és azt kérdezte: mennyi pénzben játszunk? Alig jutottam szóhoz. Hát, mondtam neki, nézze, Polgár úr, én nem játszok gyerekekkel pénzben. Azt válaszolta: de ők professzionális sakkozók, ők pedig nem játszanak ingyen! No, hát megbeszéltük a legkisebb tarifát, és leültünk sakkozni. Jól ment a meccs, nem veszítettem, nem is nyertem, de jól tartottam magamat, sokáig egál volt. Hét-nyolc parti után kicserélte Polgár úr a lányait, a másik lány friss volt, én pedig kezdtem fáradni, és aztán már vesztettem is hamarosan, de nagyon boldog voltam, hogy volt lehetőségem ilyen sakkozókkal játszani.
Játszik valamilyen egyesületben?
Legtöbbet bíráskodok. Évente kb. négy-öt nagyobb tornán bíráskodom, schnellben és rapidban is. Játszom egy nyugdíjas csapatban Szabadkán. Ezt a csapatot épp ilyen játékosoknak hozták létre, mint én, akik már nyugdíjban vannak, akiknek nincsen sok ambíciójuk már, de van egy klub, ahová el tudnak szokni otthonról, hogy sakkozzanak egy picit.