“Én maradok a sakknál.” – Beszélgetés Márkus Róbert szövetségi kapitánnyal

Tavaly augusztus óta ő a férfi sakkcsapat szövetségi kapitánya. Márkus Róberttel nemcsak a közelgő sakkolimpiáról beszélgettünk.

A magyar sakktársadalmat foglalkoztató kérdés, hogy mit hallani mostanság az olimpiáról? Gondolom, a sportesemények megrendezésének bizonytalansága biztosan rányomja a bélyegét a felkészülésre is.

Egyelőre semmit nem tudni, a világbajnok-jelöltek versenye is épp most zajlik Oroszországban, azt végül nem halasztották el. A sakkolimpia elnapolásáról még nem született döntés. A megmérettetés hivatalosan augusztus 5-én kezdődik. A keretünk már megvan, a konkrét csapat még nincs, de várható, hogy hamarosan megtörténik a csapat kijelölése is. Jó lenne minél erősebb összeállítással kimenni, de az még bizonytalan, hogy kik fognak végül utazni.

A csapat erős és különböző egyénekből áll. Mi a szövetségi kapitány feladata? Miért felel ő? Mennyire kapitány, munkatárs, partner vagy segítő?

Nehéz megfogalmazni. Ez a kapitány személyétől is függ, meg a játékosoktól is, mindig másra van igény. Valahol barát is, de pszichológus is. A szövetségi kapitánynak sok mindenre kell figyelnie, hogy segíteni tudja a játékosait. Olyan kapcsolatot kell kiépíteni, hogy bízzanak bennem, de fontos, hogy inspiráljam is őket, és bizonyos helyzetekben szigorúnak is kell lennem. Próbálom úgy csinálni, hogy lehetőleg minél jobb legyen mindenki számára. Igyekszem megoldani ezeket a nem könnyű feladatokat.

Biztos sok új dolgot tanultál tavaly Batumiban. Van-e olyan, amire most tudatosan készülsz, hogy máshogy csináld?

Nekem a tavalyi csapatkapitányi, szövetségi kapitányi szerepkör nagyon tanulságos volt, és idén megpróbálom még jobban csinálni, hogy jobban és többet is tudjak segíteni a játékosoknak.

Mitől volt tanulságos?

Nehéz elmondani. Utólag már látom, hogy voltak bizonyos szituációk, amikor nem jól reagáltam. Volt olyan, hogy két jónak tűnő lehetőség közül végül a rosszabbat választottam, legalábbis utólag így látom. Követtem el hibákat, és sokat gondolkodtam később azon, hogy mit kellett volna másként csinálnom. Most van egy csomó ötletem, amik apróságnak tűnnek, de lehet, hogy sokat segíthetnek a csapatnak.

Milyen egy ideális csapattag azon túl, hogy jól tud sakkozni?

Ideális? Nem is tudom. A csapattagok különbözőek. Más-más személyiségek alkotják, ezért mindenkivel valahogy másképpen kell beszélni, másra vágynak, mást szeretnének, más dolgokat helyeznek előtérbe akár a felkészülés során, akár a versenyen. Tényleg nagyon összetett feladat ez. Ha egy kapitány tényleg jól és becsületesen szeretné csinálni, és fontos neki ez a dolog, akkor mindenre oda kell figyelni. Olyan tagok kellenek, akik a csapat érdekeit előrébb helyezik az egyéni érdekeiknél. Voltak rá példa akár a saját karrierem során is, ha szabad ilyet mondanom. Én Szerbiából származom, a szerb csapatnak voltam sokáig játékosa, akár ma is lehetnék, ha elvállalnám. Ott mindig kiemelten nézik, hogy ki helyezi előrébb a csapatot a saját érdekénél. Ezt előre nehéz megmondani, nekem is volt olyan, amikor ezt meg tudtam tenni, de volt olyan is, hogy kevésbé sikerült jó döntést hoznom a csapat szempontjából.

A válogatás hogyan történik, milyen elvek mentén, kinek van ebbe beleszólása?

Minél erősebb csapattal szeretnék kimenni, akik ott a legtöbbet tudják tenni a válogatottért. Felmerülnek más dolgok is az anyagiakon kívül, más is lehet, ami eldönti majd, hogy kik utaznak és kik nem. Fontos, hogy a csapatban legyen összhang. Nekem a fő válogatási elvem az, hogy ha lehetséges, akkor sakkszakmai szempontból a legerősebb csapat álljon össze.

Egy sakkcsapat mennyire működik csapatként? Egy nagymester sakkozó rutinosan játssza a partijait szinte mindig. Mit tud ehhez hozzátenni, ha mellette 3  táblán még csapattársak is  vannak?

Ez megint bonyolult kérdés, amire nehéz válaszolni, hiszen végül is mindenki a saját partiját nézi a tábláján. Próbálja abból kihozni a legtöbbet, mert úgy érzi, hogy amit ő a legjobbnak gondol, az valószínűleg legjobb a csapatnak is. De mégis más a játék, mint egyéniben, mert jó esetben a játékosok mégis valahogy húzzák egymást. A jó hangulatnak is van szerepe a sikerben. Egy összeszokott csapat érzi, látja egy pillantásból is, hogy a többi táblán hogyan állnak a többiek. Konkrét példám is van erre: az újvidéki csapat, aminek 15 éve tagja vagyok, és amivel 5-6 bajnokságot megnyertünk ebben az időszakban, egy elég erős csapatnak számít. Emlékszem, hogy volt olyan verseny, amikor nem is néztem a csapattársaim állását, hanem csak ránéztem az arcukra, és már az alapján tudtam, hogy ők hogyan érzi magukat abban a pillanatban. Volt, amikor úgy gondoltam, hogy na, jó, nekem itt most elég ha döntetlenre játszom és nem kell kockáztatnom, máskor  meg azt éreztem, hogy jó lesz még próbálkozni és nyerésre játszani. Ez egy olyan apróság, ami adott esetben fontos lehet.

Milyen eszközök segítik a felkészülést? Van olyan ország, amely a technikával (például mesterséges intelligencia) oly módon van megtámogatva, hogy abból már érezhető versenyelőnye van?

Vannak profi elemző programok, ezeket mindenki használja ma már valamilyen szinten. E nélkül egy jó felkészülést egy konkrét ellenfél ellen, vagy egy nyitásváltozatot, nem lehet elképzelni. Ezek egyre fejlettebbek. Amikor először megjelentek, akkor még csak arra voltak jó, hogy az egy-két lépéses taktikai hibákat megmutassák. Ma már viszont emberi, pozíciós, stratégiai ötletekkel is előállnak, és évről évre egyre erősebbek. Vannak, akik annak a bűvöletében élnek, amit a gép ír le nekik, de vannak, akik inkább a másik oldalról közelítik meg. Ez leginkább hozzáállás kérdése, hogy mikor, mennyit hagyatkozunk a gépekre.

Hogyan zajlik a felkészülés fél évvel az olimpia előtt?

A játékosok többsége éli a saját életét és így készülnek. Volt Zalakaroson egy edzőtáborunk, és lesz még kettő, ahol próbálunk közösen dolgozni, és segíteni egymást, jól érezni magunkat egymás társaságában.

Kik vettek részt ebben az edzőtáborban?

Berkes Ferenc, Bánusz Tamás, Erdős Viktor, Héra Imre és Kántor Gergely nagymesterek.

Lékó Péter dolgozik edzőként, szakkommentátorként és benne van a sakk körforgásában. Tagja lesz ő is az olimpiai csapatnak?

Szeretném őt a csapatban látni, ahogyan Rapport Ricsit is. A kiválasztott 8 játékos szakmailag és más okokból is méltó a tagságra, ilyenek például az emberi tulajdonságok, a hozzáállás. Lékó Peti, aki még anno világbajnoki döntőt is játszott, nagyon fontos csapattag lehetne. Vannak jogos elvárásai ahhoz, hogy játszhasson. Kihangsúlyozom, hogy szeretném őt a csapatban látni, de ez nem ilyen egyszerű. A pénz mindenkinél számít, szeretne mindenki olyan leülési pénzért játszani, amit saját maga szerint megérdemel, mert ha nem kapja meg a sportoló azt az elismerést, amit őszerinte megérdemel, akkor az rossz szájízt teremt. A saját példámon is tudom, hogy amikor kevesebb pénzt kaptam, akkor nem is tudtam a legjobb formámat hozni, mint ami szerintem előzetesen bennem volt. Bonyolult dolog ez, amihez az is hozzátartozik, hogy amit gondol az ember magáról, az vajon reális-e vagy sem. Ez megbeszélések, tárgyalások sorozata, ahol nagyon fontos, hogy konszenzus esetén senkiben ne maradjon hiányérzet. A pénzügyi dolgokról tárgyalás nem a szövetségi kapitány feladata, ha erre nincs felhatalmazva.

Kikből áll a keret?

A névsorban nincs semmi meglepő, csupa 2600 ÉLŐ-pont feletti nagymesterből: Rapport Richárd, Almási Zoltán, Lékó Péter, Berkes Ferenc, Erdős Viktor, Bánusz Tamás, Gledura Benjamin, Héra Imre.

Figyeled a feltörekvő fiatalokat, az utánpótlást?

A jobbakról egy bizonyos szint felett, már tudok. Nem a 10 év körüli korosztályokat nézem, hanem azokat, akik már legalább nemzetközi mesterek, vagy inkább nagymesterek. Edzést is úgy vállalok, ha valaki már elért egy szintet. Nem szeretnék egy nemzetközi mesteri szint alatt senkivel sem foglalkozni, mert úgy érzem, hogy annak a játékosnak, aki nincs még ott, annak nincs rám szüksége. Amilyen tudásra neki szüksége van, azt nálam gyengébb játékos is meg tudja neki adni, de ugyanez fordítva is igaz, vagyis a nagyon jó játékost megint nem vállalnám el, mert úgy érzem, hogy nem tudnék neki segíteni. Van egy tudásszint, ahol úgy érzem, hogy az én munkám hasznos és eredményes lehet, ahol tényleg tudok segíteni.

Kiket edzel?

Többek között Gledura Benjamin egyik edzője is voltam, de ritkán edzősködök.

Hogyan kezdtél el sakkozni?

6 éves voltam, amikor megtaláltam apukám sakk-készletét, aki régen levelezési sakkot játszott. Megtanított a szabályokra, lépésekre, és engem annyira megfogott és annyira érdekelt, hogy egy év múlva muszáj volt neki egy sakkiskolába elvinnie. Volt egy nagyon jó, zentai származású edző, Geleta Jovan, aki 4 éven keresztül foglalkozott velem. Halála után saját erőmből lettem először nemzetközi mester 16 évesen, majd nagymester 20 évesen. A szüleim elég sok mindent beáldoztak azért, hogy én versenyekre járhassak, pénzt és időt egyaránt.

Hogyan kell azt érteni, hogy saját erőből?

Úgy, hogy nem voltak edzőim. Geleta Jovan 8-12 éves korom között edzett és egészen a mesterjelöltségig vitt, 2200 ÉLŐ pontig jutottam a keze alatt. Utána nekem nem voltak edzőim, volt ugyan egy vagy két próbálkozásom, de pár alkalom után látszott, hogy nem működik. Elmondhatom azt, hogy onnantól saját erőből lettem az, aki vagyok. De azt, hogy mi a titkom, nem tudom megmondani.

Könyvekből, internetről készültél, tanultál?

Nekem nem volt saját számítógépem, mint manapság  a fiatal sakkozóknak. Egy számítógépünk volt a családban, mindenki azt használta. Éjjel fértem hozzá, akkor kikerestem a játszmákat, állásokat, majd kinyomtattam őket, és így tanultam évekig. Persze, volt sok sakk-könyvem is és versenyekre is jártam. Szerettem nézni a “nagyok” partijait. Odaálltam mögéjük, és figyeltem mi történik a táblájukon. Bár ezt mindenki más is csinálta, szóval én is mindent úgy tettem, mint  a többiek, csak nekem nem volt edzőm. Nálam nem folyamatos fejlődés volt, hanem inkább egy nagy ugrás segített.
Sokat versenyeztem Magyarországon zárt körű versenyeken (pl. First Saturday-en), majd egyre többször tettem próbára magam a balkáni régióban, ahol szintén magamba szívtam egy másik  sakkszemléletet, így végül magyar-jugoszláv keverék-stílusom lett. A szerb stílusban több a pszichológia, pl. meglepő nyitások választása, az ellenfél gyenge pontjait célzó játék, míg a magyar stílus tudományosabb-realista, jó felkészülés a nyitásban, a legjobb lépések keresése a közép és végjátékban.

Jól tudom, hogy nem Magyarországon élsz?

Szüleim magyarok. Én és az öcsém már Jugoszláviában születtünk. Sosem merült fel akkoriban, hogy bárhová elköltözünk. Én most Szlovéniában élek, így az egyetlen fekete bárány vagyok a családban, aki tartós ideig külföldön él. Szlovén feleségem volt, de elváltunk. A kapcsolatból született egy kisfiunk, aki most 10 éves. Miatta vagyok itt. Szeret sakkozni, de inkább csak a játék része érdekli, nem a  fejlődés.

Kit neveznél te profi sakkozónak?

A felnőtteknél azt, aki ebből él. A gyerekeknél talán abból látszik a „profizmus”, hogy mennyire szereti, mennyit sakkozik egyedül otthon. Én rengeteget sakkoztam gyermekkoromban. Leginkább egyfolytában ezzel foglalkoztam. Engem csak akkor lehetett az utcán látni, ha már kizavartak.

Iskolába sem jártál?

Ez változott, volt, hogy jártam 1 hónapot, aztán kettőt nem, de voltam magántanuló is a középiskolában.

Van másik szakmád is?

A közgazdaságit fejeztem be, de ha most ebben a szakirányban kellene elhelyezkednem, hát…, rossz vége lenne annak a cégnek, meg nekem is. Én maradok a sakknál.