„Önmagammal legyek rendben, ne az ellenféllel”- Interjú Berkes Ferenc nagymesterrel
Berkes Ferenc jó ideje egyik központi alakja a magyar sakknak, vele beszélgettünk a pályafutásáról, és ehhez a sporthoz való viszonyáról.
Névjegy
Egyesület: Atomerőmű Sportegyesület
U18 korosztályos világbajnok
Nyolcszoros magyar bajnok.
Hatszoros olimpiai válogatott
Az első sakk-készletet kitől kaptad?
Édesapámnak volt, és gyerekként azt használtam sokáig, amíg aztán nyertem különdíjként egy nagyon szép fakészletet Franciaországban, 1995-ben.
Ezek szerint nem úgy kezdődött nálad a sakkozás, hogy egyszer kaptál ajándékba egy sakk-készletet…
Édesapámmal egész életünkben rivalizáltunk mindenben. Ha csocsóztunk, ha kártyáztunk, ha biliárdoztunk, mi mindig harcban álltunk, és a sakk is egy ideális terepnek bizonyult erre. Ő szeretett sakkozni és megtanított engem a lépésekre. Tetszett neki, hogy eléggé gyorsan fejlődök és játszani is akarok. Mindig meg akartam verni, és emiatt komoly, vérre menő csaták voltak nálunk, a családi békét felborítva. Harcoltunk az utolsó töltényig.
Ma már elég messze lakunk egymástól. Sosem volt felhőtlen a viszonyunk, és mégis ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy sakkozni kezdtem. Édesapám nagyon szerette a táblás és logikai játékokat, így a sakkal, a malommal, a bonyolultabb kártya-játékokkal örömmel elvolt. Én azért tanultam meg nagyon gyorsan 161-ig összeadni és kivonni 6 évesen, mert kártyában ennyire volt szükség, hogy fogadni tudjunk.
Van “tisztességes” foglalkozásod?
Nincsen. Elvégeztem egy gazdálkodási menedzsment főiskolát esti levelező szakon, viszont a nyelvvizsgát nem tettem le még, pont akkor születtek a gyerekek. Egyébként úgy gondolom, hogy a szakmai középfokú vizsgához szükséges nyelvismerettel bőven rendelkezem.
2002-ben 17 évesen világbajnok lettél U18 kategóriában, Shakhriyar Mamedyarovot és Pentala Harikrishna-t előzted meg. Ez mindenképpen nagy eredmény és mutatja, hogy ekkor már jelentős játékerővel rendelkeztél, rengeteg tudást halmoztál fel. Mondhatjuk azt, hogy sakkozóként ilyen tudás birtokában az út nehezebb részét akkor már megtetted?
Nem. Itt kezdődött minden komolyabban.
Mennyire vetítette elő az akkor 17 éves mivoltod azt, hogy rá közel 20 évre is sikeres sakkozó leszel?
Egyértelműen jelezte, hogy a tehetség szempontjából a korosztályomban benne voltam stabilan a legjobb 10 között. Én úgy gondolom, hogy abban a generációban a legjobb 10 között voltam 8-10 éven keresztül. Néha szerencsésen kijött a lépés, viszont azt követően már küzdöttem azzal, hogy milyen az, ha valakit nem támogatnak, nem segítenek, nem kap szponzorációt. Nem számít milyen tehetséges vagy, ezek hiányában lassan megelőznek a szerencsésebbek. Egy csomó olyan játékos került elém később, akiket régebben rendszeresen vertem. Ott volt mögöttük a holland, spanyol, francia támogatási rendszer, versenyzési lehetőségekkel, és jó edzőkkel. Ezzel szemben én meg ott voltam 17 évesen tehetségesen, és nem volt hova lépni, mert nekem nem volt támogatóm. 16 éves korom óta saját kasszából élek, és az élet arra nevelt, hogy oldjak meg mindent.
Mivel messzire jutottál, ezért a jég hátán is megélő-típusnak tűnsz…
Az vagyok, csak ez az edzések rovására ment. Nem volt pénz mesteredzőre, de ha lett is volna, azt sem tudtam kihez-hova mehetnék. Fogalmam nem volt arról, hogy itthon keressek, vagy máshol. Nem tanultam akkor még semmilyen nyelvet, nem tudtam, hogyan építsem fel magamat. Sportpszichológus vagy megfelelő háttértámogatás sem volt, és így lassan széthullottam.
Senki nem fogta ekkor a kezedet?
Senki. 2005-ben olyannyira nem, hogy amikor a szövetség rám szállt, inkább leköltöztem Pestről Bajára és abbahagytam a versenysakkot fél évre. El kezdtem suliba járni, amit be is fejeztem. Csakhogy nem tudtam aludni éjszakánként, így olyankor el kezdtem partikat nézni. Ha teát vagy sört ittam lefekvés előtt, nem segített az alvásban, de a színvonalas partikat megnézve megleltem a lelki békém, és úgy aludtam, mint a bunda. Akkor rájöttem arra, hogy ha nem szeretünk mindenkit, azért nem a sakk a hibás, így aztán visszaszálltam a ringbe. Nem tudom, hol lennék, ha ez nem történt volna meg.
Tavalyi évben Batumiban az EB-n szenzációsan szerepeltél. Performance Ratinged 2844 pont volt. Mit mutat ez meg?
Volt már ilyen performance-om 3-4 versenyen, azt jelzi, hogy van tehetség és a képességek is megvannak. Ha kellően motivált az illető, össze tudja kapni magát, és jól kijönnek a lépések, akkor hatalmas teljesítményre képes. De ezek a performance-ok sokszor csalókák. Komoly jelzők ugyan, és mérni kell mindent, de 3000 fölötti performance-al is lehet zárni, ha megnyerünk pl. egy gyerekversenyt 10-ből 10 ponttal. Szigorúan nem objektív képet ad. Az egyéni EB-n, Szkopjéban az osztott harmadik helyem sokkal nagyobb siker az én szememben. Ott játszottam 3-4 művészi értékű partit, ahol minden játszmának külön története volt, a készülések, ahogyan asztalhoz ültem, és persze ahogyan alakultak az események. A végén ötödikként, osztott harmadikként végeztem, nagyon kemény volt.
A tavalyi KO bajnokságon Horváth Csaba nagymester ellen kiélezett csatában, de vereséget szenvedtél. Ezt hogyan életed meg?
Nagyon fájt, de valahol törvényszerű. Azért fájt, mert nem akartam játszani a versenyen. Éreztem, hogy nagyon fáradt vagyok, ki vagyok merülve. Amikor a részvételemmel kapcsolatban megállapodtam a szervezőkkel, akkor még nem volt versenyprogramom, több minden kérdéses volt. A feleségem és a hozzátartozók biztattak, hogy játsszak mindenképpen. Éreztem, hogy sok lesz ez így, és nem bírom. A versenyen sem nyerni akartam, hanem nem veszíteni. Ez pedig baj. Ha nincs az a belső tűz, hogy nyerni akarj, akkor onnantól kezdve az egész csak erőlködés. Ezért mondom, hogy törvényszerű volt, bár későbbre gondoltam, hogy kiesek.
Ezek szerint túlhajtottad magad. Van egyébként arra valamilyen protokoll, hogy hány verseny ajánlott egy évben és milyen gyakorisággal kövessék egymást?
Embere válogatja. Lékó Peti legjobb időszakában évente 6 versenyen játszott, de van, aki 15 versenyen indul. Függ attól, hogy mennyit készülsz otthon, milyen hosszúak ezek a versenyek, hogy bírod a stresszt feldolgozni, van-e családod, amikor hazamész, vagy nyugi van. Ezek miatt mindenkinél változó. Nekem sosem volt jó, ha 10 verseny fölé mentem egy évben. Ha mégis megpróbáltam, annak mindig megittam a levét. Valahol számomra a 8-9 az ideális, tavaly viszont 12 volt.
Egyszer beszéltél nekünk a fiatal sakkozók egyik legfontosabb erényéről. a monotonitás tűréséről. Te 25 éve számolsz, tanulsz és készülsz a mindennapokban. Hogyan tudsz, tudtál ez ellen küzdeni? A sok monotonitás vezethet-e kiégéshez?
Igen, vezethet oda, és azt gondolom, hogy ez ellen küzdeni kell, de aki alapból nem bírja, mint pl. a lányom, aki folyton ugrál, locsi-fecsi, és mindent egyszerre csinál, az nem alkalmas erre. Itt fontos, hogy tudjunk egy dologra fókuszálni, és elmélyedni abba egészen. Egyszerűen igény kell rá, hogy valaki ezt tényleg bírja. Jólesik 4-5 órát sakkozni egy 11 éves fiúnak, mert szereti, mert bírja. Gyűri, van kedve, de utána… ahhoz már több kell. És ehhez kell a monotonitás-tűrés, hogy azt is befogadja az agya valamilyen mértékben.
Hogy viseli otthon a család, a gyerekek, hogy apa bevonul órákra a szobájába, és nem szabad őt zavarni, mert sakkozik?
Abszolút nem tűrik. Az él-sakkot nem családos embereknek találták ki, ez már kiderült számomra. A feleségem elfogadja, de ennek ellenére iszonyatosan nagy nyüzsgés van itt a házban. Néha örülnék, ha lenne egy munkahelyem a közelben, ahol tudnék edzeni.
Mennyire másképp áll a sakkhoz a mostani önmagad, mondjuk a 10 évvel ezelőtti önmagadhoz képest?
Teljesen másként, homlokegyenest ellenkezően. 10 évvel ezelőtt bármennyi pénzt kerestem, azt szekundánsokba meg versenyekbe öltem, azzal a céllal, hogy fölmenjek 2700 Élő fölé és minél jobb legyek. Hó végén tényleg mindig úgy álltam, hogy kiköltekeztem nulla forintig teljesen, a sakk alá rendeltem mindent, amit csak el lehetett képzelni. Most azonban vannak családi kötelezettségeim is, hiszen a csekkeket nekem is ki kell fizetni, csak úgy, mint másnak.
Biztos rengeteg felkérést kapsz tornákon való részvételre. Hogyan választasz közülük?
Sok a felkérés, de kevés az igazán jó felkérés. Sok a gyenge verseny, vagy ahol engem csak, mint megjelenő tekintélyként hívnak meg, viszont nekem ezek nem sok előnnyel járnak, ez leginkább a szervezőnek jó. Korábban, jellemzően a szakmai célok alapján választottam. Sőt! 5 évvel azelőttig azt mondanám, hogy egyértelműen csak azokat vállaltam, amelyek szakmailag a legjobbaknak tűntek a számomra. Ahol úgy éreztem, hogy kihívás lehet, nagyot lehet alkotni, vagy olyan ellenfelek lesznek, akikkel méltó társak lehettünk. Az elmúlt 5 évben ez átalakult, már nem szeretek annyira utazni. Másrészt azokat a megmérettetéseket választom szívesen, ahol barátaim vannak, és garantáltan kifizetnek a versenyért, nincsenek gondok, megbízhatóak. 34 éves koromra már tudom, hogy hova menjek, és hova ne. Oda megyek, ami már bevált.
Van-e kedvenc játékosod, vagy barátod a világban, az él-sakkozók között? Esetleg példaképed? Találkoztál-e vele személyesen?
Jelen időben nincsen. Korcsnoj volt az egyik nagy példaképem. Találkoztam vele, amikor 65 év felett háromszor is játszott a Paksi Marx György emlékversenyeken. Érdekes volt látni a példaképem élőben. Egy morcos, öreg bácsika, hatalmas küzdő szellemmel, igazi, nagy túlélő, Leningrád ostromakor született, egy igazi fél-ukrán, fél-lengyel, fél-zsidó, fél-orosz. Sokkoló, de, természetesen, hatalmas élmény volt őt látni. Meglepő volt, hogy az elképzelt személy és a valóság mennyire más volt számomra.
Mi a véleményed arról a folyamatról, ami a sakkban végbemegy, hogy jönnek az egyre fiatalabb nagymesterek?
Törvényszerű. Amikor el kezdtem edzeni, akkor már az én generációm is a technikával segítve emelkedett ki, de mivel én lassan jutottam hozzá mindenhez, ezért én valahogy megtanultam sakkozni táblán, lassabban fejlődtem, de sokkal alaposabban. Most viszont olyan technikai bumm van, hogy mindenki minden információhoz hozzájut, és aki ezeket jobban tudja használni, adoptálni, annak előnye van. A rugalmasság szerepe extrémül felértékelődött. Tekintély, tisztelet soha nem volt ilyen alacsony, mint most. Régen, ha egy nagymesterekkel kerültek össze a fiatalok, akkor: ó, a nagymester…! Szentként néztek rá, most meg pimaszkodnak. Nem baj, persze, valahol normális folyamat ez, a régi sem volt egészséges, mert túl nagy tisztelet volt, de ez most tényleg nagyon furcsa.
A profi sport elengedhetetlen háttere a tudomány. A mesterséges intelligenciával megtámogatott adatbázis-elemzések oda vezet, hogy a nagyobb tudományos háttérrel rendelkező játékosok soha nem látott mélységben fel tudják majd térképezni az ellenfelük játékénak hiányosságait és az abban rejlő hibákat. Vajon ez a kreatívabb játékstílusnak kedvez majd? Mi erről a véleményed?
Eredményes lehet, de többségben mégsem ezt hozza. Nagyon befolyásolja a mai sakkot, ami lehetne kreatívabb is, de valahogy inkább sokkal szárazabb: statisztikai, matematikai alapúbb lett. Tehát úgy készülnek a sakkozók, hogy melyik a másik leggyengébb nyitása az adatbázisok alapján. Vagy melyik az, amelyiket a legkevésbé szeret. Nekem ez nagyon idegen. Próbáltam én is egyszer-egyszer, de nem igazán fekszik. Én nagyon konzervatív vagyok, feleségem szerint száz évvel korábban kellett volna születnem.
Az elmúlt években szövetségi kapitányok jöttek és mentek, te viszont maradtál játékosként…
A szövetségi kapitányok, főtitkárok jönnek-mennek. Megérkeznek, tisztogatni kezdenek, átszerveznek, és amikor távoznak, akkor nem értik, hogy miért kell menniük.
Mi a szerepe a szövetségi kapitánynak? Befolyásolja ez a teljesítményeteket egy-egy világversenyen?
Márkus Róbert most a szövetségi kapitány, aki a legjobb barátom, ilyen speciálisan előnyös helyzetben még soha nem voltam. A korábbival sem volt semmi gondom, de jellemzően mindig a szövetséghez közel álló emberek közül került ki a szövetségi kapitány és ezért a saját érdekeik érvényesítését is elvárták.
Kik voltak az edzőid?
Első edzőm Barta Sándor volt Madarasról, második edzőm Mészáros Gyula 7-14 éves koromig váltották egymást, utána Paks támogatásával Csom István és Dr. Hazai László. Ez az az időszak, amikor elmondhatom, hogy Mészáros Gyula és Csom István hatására hatalmas fejlődésen mentem keresztül. Ezek voltak a legjobb éveim, fiatalként ekkor lendültem bele igazán. Két eredeti gondolkodó, mondhatni a megszokott normákra fittyet hányó edző, akik bár kerülték a konfliktust, de mégis a maguk útján önállóak voltak. Széles látásmódot képviseltek, ami nekem nagyon sokat jelentett, a mai napig építkezem az ő gondolataikból. 18 éves koromban elkezdtem elemezni Ács Péterrel, akivel egy évet dolgoztunk csapattársként. Portish Lajossal kezdtem edzeni, de ez nem a szokásos edző-tanítvány viszony volt, hanem inkább edzőtársi dolog. Fontos kiemelnem, hogy 22-26 éves korom között Lékó Péterrel és Gyimesi Zoltánnal nagyon sokat dolgoztam. Ez azért fontos, mert utána jöttek a csúcseredményeim és a legjobb korszakom is. Két, ilyen kaliberű emberrel a folyamatos munka fantasztikus volt.
Nagyon sok külföldivel is dolgoztam együtt, őket most nem sorolnám. A maiak közül kiemelném Márkus Robit és Lupulescu Constantin-t, akikkel rendszerint dolgozom. Vajdasági magyar, bukaresti srác, akivel barátok lettünk, edzőtáborokat szervezünk. 8 éve összedolgozunk egymással.
Miként készülsz fel egy partira?
Változó. Amikor a gyerekek megszülettek, akkor, amikor elmentem versenyre, készülés helyett ott pihentem ki magam. Aztán azt az első 3 napot túlélve, megnéztem végre, hogy na, ki is az ellenfél?
Ha van időm és rendesen oda tudom tenni magam a felkészülésben, akkor megnézem az ellenfélnek több száz játszmáját, nyitásait. Keresek olyan állásokat, ami neki kellemetlen, de az is fontos, hogy nekem mihez van kedvem. Mert azt gondolom, nem lehet az sikeres technika, ami nem áll összhangban a saját hangulatunkkal. Ez probléma forrása is, mert ami a hangulatom alapján jónak tűnt egy héttel a parti előtt, az ma már lehet, hogy a játszma napján éppen nagyon nem. Ezzel nem azt mondom, hogy hangulatember vagyok, ez nem jellemző rám, de az aktuális hangulathoz illő játék mégis nehezen kiszámítható. El kell döntenem, hogy óvatos legyek, vagy inkább agresszív, hol húzzam meg a határokat, milyen típusú nyitást néztem utoljára, mik az elmúlt eredményeim és más a játékomat befolyásoló tényezőket is vizsgálni kell. Az a fontos, hogy önmagammal legyek rendben, ne az ellenféllel.
A fiatal ellenfeleket főleg az érzéseik irányítják, az idősebbek jobban leírhatók, ott kevesebb a kilengés.
Edzősködsz is?
Ritkán. Próbálkoztam magyar és külföldi tanítványokkal is, de én inkább versenysakkozónak tartom magamat. Teljesen más valamit magyarázni és átadni, mint megvalósítani.
Mennyi idősek a gyerekek?
4 és 5 évesek. A lányomat nem érdekli a sakk, a fiamat igen. Megtanulja a szabályokat és meglátjuk. Nem fogom erőltetni.
Lehet erőltetni a sakkozást? Oly sok szülő öl rengeteg pénzt és energiát abba, hogy élsakkozó legyen a gyereke, vajon joggal mondja-e, hogy ha már ennyit beletettünk, gyerünk, csináld! Mint szülő, ezt hogyan látod?
Van ilyen, persze. Az egész szülői erőlködés csak arra jó, hogy elrontsuk a kapcsolatot a gyerekkel. Lehet ezt csinálni szülőként, de a gyerek majd egyszer ránk csapja az ajtót, hogy ennyi volt! Láttam már pár ilyet, hogy a szülő azt mondja, a gyereknek ez az álma meg a vágya, de valójában inkább a szülőé az!
Mit hozzon neked a 2020-as év?
Nyugalmat, nyugalmat! Megnyertem nem régen Dániában egy versenyt, jól indult az év, maradjon is így!
