Az utóbbi hetekben szembe jött velünk pár olyan hír, amelyekre fel szeretnénk hívni a figyelmet, illetve reagálunk is azokra.
Pár napja elindult egy petíció sakkos témában, amivel kapcsolatban már a szövetség is felkérte a tagságot, egyesületeket, hogy segítsék ezt a kezdeményezést:
„küldje el a petíció linkjét minden olyan ismerősének és családtagjának, akikről feltételezhető vagy tudható, hogy kedvelik a sakkot és aláírásukkal szívesen hozzájárulnak a sportág lehetőségeinek bővítéséhez, illetve biztassa őket a petíció további ismeretségi körben való terjesztésére!
Csekély energiabefektetés, de most közösen nagy lépést tehetünk sportágunk jövőjéért.”
A linkben szereplő weboldalon pár perc ráfordítással lehet elindítani egy kampányt. Jogi értelemben ez nem számít hivatalos aláírásgyűjtésnek, annak lényegesen szigorúbb szabályai vannak, a kérdés jóváhagyatásától kezdve (NVB), az adatgyűjtés módján át. Egy ilyen tevékenység arra jó, hogy egy kérdés társadalmasítását elősegítsék. A weboldalon jelenleg közel 1300 kérdésben gyűjtenek aláírást. Tehát maga a tény, hogy ide felkerül egy sakkos téma még nem jelenti azt, hogy sok emberhez eljutna.
Nézzük meg a konkrétan megfogalmazott célokat a felhívásban:
„Legyen a sakk Magyarországon kiemelt stratégiai sportág!”
A magyar jogalkotáson belül nemlétezik ez a kategória. A sport mint teljes szektor kapott stratégiai kiemelést korábban. A sakk nehéz sorsa abból adódik, hogy a sportcsaládon belül van, de mégsem számít olimpiai sportágnak, sem látványsportnak. A sakk itthon a nem olimpiai sportágakat összefogó Nemzeti Versenysport Szövetségen (NVESZ) belül juthat a legkönnyebben támogatáshoz. Bár az itt szereplő sportágakhoz képest a sakk népszerűsége kiemelkedő, de ez akkor is csak a magyar sportfinanszírozás azon vonala, ahol a lehetőségek sokkal szűkösebbek.
„Sürgősen meg kell erősíteni a vidéki egyesületeket, a területi (megyei) szövetségeket, az utánpótlás-nevelést; és nem utolsósorban növelnünk kell éljátékosaink megbecsülését.”
Ezek ha nem is konkrét, de nemes célok. Remélem, a megszólítottak: Magyar Péter miniszterelnök; Pósfai Gábor belügyminiszter és Kálnoki Kis Attila sportért felelős államtitkár is így látják ezeket.
Nyilván, a petíció egy pozitív, alulról jövő kezdeményezés. Bár a konkrét célját nehéz megfogalmazni, de az egyértelmű, hogy kedvezőbb megítélést szeretne a sportágnak.
A társadalomban fontos kérdések vannak folyamatosan napirenden, amelyek rendezésében előrelépést várnak a magyarok. A sport kérdése ezek mögött kicsit háttérbe szorult. Az eddig kiemelt érdeklődéssel kísért sportágak finanszírozása is bizonytalannak tűnik jövőre. A költségvetésben a súlypontok áthelyezésével a magyar versenysportot képviselő egyesületek, sportszövetségek mind lobbiznak azért, hogy minél kevesebb kárt szenvedjenek a következő években. A lobbierőt segíti a szurkolói bázis is, ami a sakkban, sajnos, teljesen elhanyagolható. Egy ilyen új leosztásban kellene a sakknak előrelépni, ami azért is nehéz, mert annyit már tudunk, hogy lényegesen több vesztese lesz a játszmának, mint eddig bármikor.
A sakk reputációja évtizedek alatt épült le itthon, aminek a következményei már mindenhol látszanak. A szövetségnek olyan értékeket, eredményeket kellene felmutatni, amivel el lehetne adni a sakkot. Nem hiszünk abban, hogy egy ilyen petíciónak ebben a hangzavarban mérhető szerepe lehet, hiszen a jól felépített és évtizedek óta nagyobb figyelmet kapó sportágak játszva hoznák a sokszorosát a támogató aláírásainknak.
A hamarosan összeülő közgyűlés elé kerülő idei szakmai terv is leginkább az élsakkra van kihegyezve.
„A magyar sakkozásban – a „nagyhatalmak” már meglévő szintje és a finanszírozás nagyságrendi különbségei miatt – nem reális cél a világ élvonalának elérése, de nem lehetetlen Európa élvonalának meghódítása.”
Ezzel a kijelentéssel elismerik, hogy élsakkban már kiestünk Európa élvonalából. A folytatásban nézzük meg, hogyan szeretnénk oda visszajutni:
„következetesen végigvitt szakmai programokra és stabil finanszírozásra van szükség az iskolai sakktól a tananyagfejlesztésen és edzőképzésen át a Sakkszövetség regionális és központi sakkiskoláinak nemzetközileg versenyképes működtetéséig.”
Az elmúlt évtizedek visszaesésének az egyik legfontosabb oka, hogy a felnőtt élsakkra eltoltuk a hangsúlyt. Ha ott jönnek az eredmények, akkor a zászlóshajó rendben van, a többi meg lesz valahogy. Pár éve felismertük, hogy közben utánpótlás szinten lemaradtunk. Az utóbbi években egyre konkrétabb törekvés és erőfeszítés fedezhető fel a szövetség részéről, hogyan lehetne a nemzetközi élmezőnnyel lépést tartó fiatalokat megtalálni és gondozni. Közben kicsit szemlesütve hallgatunk arról, hogy egy életkorában ütőképes fiatal élsakkja, edzései az idő és a tudásszint előrehaladtával egyre többe kerülnek. Kár ezt a fontos tényezőt negligálni. Nagyon nem mindegy, hogy egy fiatal mikor lesz nemzetközi-, vagy nagymester, mert ez megmutatja a benne található potenciált. A szövetség segíthet a tehetség megtalálásában, időszakos képzésében, motivációban, de a szülőre marad a képzési és versenyköltségek nagy része. Sokan mondják, hogy a havi 50-200 ezer forintos sakköltség mennyire sok, pedig a nemzetközi élmezőnnyel való lépéstartás a magasabb tudásszinteken ennek a többszöröse. Ami kellő belső motivációval és egy odaadó sakkedzővel még működik 8-12 évesen, az később kevés lesz. Sokkal professzionálisabb sport a sakk annál, hogy ugyanazzal az edzővel gyermekkorban több éven keresztül átléphessünk a különböző tudásszinteken. Az élsakkozó optimális pályán tartása olyan szintű tapasztalatot, idő- és teljesítménybefektetést igényel egy edzőtől, amit nem lehet ilyen „olcsón” megvásárolni.
Ilyen körülmények között a hazai élsakk felzárkóztatása nemzetközi szinten mindig lutri marad, mert a szövetség a szülő sakkos költségeinek elsöprő többségét nem tudja átvállalni. A tenisz volt az a sport, amelyben már régen kimondták, hogy a nemzetközi eredményekhez nem elég a tehetség, hanem kell ehhez egy anyagi tehetősség is. A sakkban itthon sokkal szégyenlősebbek vagyunk, pedig egyre több nemzetközi példa van arra, hogy egy-egy sakkszülő nyilatkozik ebben a számunkra kényes témában is.
Chess is cool! /Garri Kaszparov/
Egy sor olyan fontos, operatív feladatot ellát a sakkszövetség, amelyet a tagság elvár tőle, és ezekhez többé-kevésbé forrásokat is szerez, de a sportág hazai fejlődése a változtatások ellenére is megkérdőjelezhető. Színvonalas koncepciók és tanulmányok születtek már egy-egy témában, de a törekvések leginkább az élsakkal kapcsolatosak. Miközben a legjobbjaink eredményeit akarjuk eladni, megfeledkezünk arról, hogy a sportot lehetne úgy is népszerűsíteni, hogy jelentősebb hangsúlyt fektetünk a tömegsakkra és a versenysakkra.
Van pár méltán népszerű edzőnk, akik azt hirdetik, hogy sakkozni menő, de vajon a szövetség is így gondolja ezt? Tesz érte, hogy ez a szemlélet kifelé erősödjön?
IWGA
Itthon kevés figyelmet kapott, hogy április végén a Nemzetközi Világjátékok Szövetségének (IWGA) tagja lett a sakk sportág. Ez több szempontból is előrelépés és bizonyítási lehetőség. Rendszerint itt fordulnak meg azok a sportágak, amelyek előbb-utóbb lehetőséget kaphatnak egy-egy olimpián. Ez a 40 sportág mind népszerű és közülük 9 már volt korábban teljes jogú olimpiai sportág is. A FIDE felismerte, ennek a lépcsőfoknak a fontosságát az olimpiai részvételhez vezető úton. Vitathatatlan, hogy mindkét fél profitálni fog ebből a tagságból. A szervezeten belül a legnagyobb tömegbázisa a sakknak van és a sportág már a 2029-es Világjátékokon be fog mutatkozni. Meghatározó lehet a távolabbi jövőre nézve, hogy sikerül-e megtalálni majd azt a lebonyolítási formátumot a sakkban, amivel bizonyítani tudja a népszerűségét és az életképességét.
