Hazai hírekVersenyek

Országos rapid sakkbajnokság előtt – 300-ra felgyorsulni

XI. Csaba Árpád Emlékverseny – Magyar Nyílt és Női Rapid Sakkbajnokság 2026.

2026. július 25-26-án, tizenegyedik alkalommal fogadja majd a sakkozókat Ajka, a Csaba Árpád Emlékverseny keretében. A várható versenyről Dr. Csaba Árpáddal, a rendezvény főszervezőjével beszélgettünk.

Túl a 10. versenyeteken, hogy látod a múltat?

Ahhoz, hogy idáig eljussunk sok munkát és energiát kellett befektetnünk. A magyar sakkozók egy komoly részének már egy olyan minőségi verseny lehetőséget kínálunk, amit már jó időre előre tudnak tervezni. Várják és készülnek is a versenyre, amely idén is eldönti a rapid országos bajnoki címeket. Az első években én sem hittem volna, hogy idáig eljutunk egyszer. Apránként építettük fel és kerestük meg azt az optimális lebonyolítási lehetőséget, amelyet évről-évre le tudunk tenni az asztalra. Édesapám emlékének őrzésére szerettem volna versenysorozatot indítani, de a verseny túlnőtt egy emlékverseny szintjén. Ültek itt már a táblák mögött olyan nemzetközi klasszisok, mint Praggnanandhaa, Szvidler, Gelfand, Shirov, de magyar válogatottak sora is és sok olyan tehetséges fiatal is, akik édesapámat személyesen nem ismerhették.

Évek óta alulról súrolja a létszám a 300 indulót, idén meglehet ez a szint?

Amikor nemzetközi verseny voltunk is megközelítettük ezt a létszámot és tavaly is csak pár főn múlott, hogy magyar versenyzőkből elérjük ezt a számot, de akkor még nem sikerült. Talán az egyszerű és az ingyenes nevezés is oka lehet, annak, hogy könnyebben neveznek a versenyzők és amikor végül máshogy döntenek, akkor nem tájékoztatnak minket erről. Most már látom, hogy 15-20%-kal kell 300 fő fölé menni a nevezésekben, hogy végül ennyi játékos valóban megjelenjen.

Hányan jelentkeztek eddig?

280 felett járunk nevezésben, ami biztató, mert még több mint egy hónap van a versenyig. A számtalan díj és a 86 címviselő játékos, mint potenciális ellenfél, játékostárs szerintem mindenkinek megérhet egy próbát.

Bár a sok különdíj ellenére sem nyerhet mindenki díjat, de azt az élményt magával viheti a továbbiakban, hogy egyszer az ország legjobbjaival egy modern küzdőtéren harcolt a pontokért, sőt ha szerencsés, akkor még össze is kerülhetett egy címviselővel igazi versenyhelyzetben. Ezek az emlékek akkor is megmaradnak, ha valaki később elfordul a sportágtól. Ráadásul a rapid játszmák sajátja, hogy a legjobbak is bele tudnak hibázni ezekbe.

Meddig lehet jelentkezni?

Hivatalosan június 30-ig, de van egy keretlétszámunk, amit az elmondottak miatt át lehet lépni, de sok idő már nincsen. Aki jönni akar, az jelentkezzen. A honlapunkon az „-> ONLINE NEVEZŐLAP <<-” feliratra kattintva pár perc alatt meg lehet ezt tenni. A verseny két napos, a kiemelt versenyzőknek mi biztosítjuk a szállást, a többieknek a weboldalon összeszedtük a lehetőségeket.

Hogy álltok az előkészületekkel?

Az összeszokott csapatunknak és a rutinunk hála, ilyenkor már mindig csak a finomhangolás van hátra. A feltételek már megvannak a versenykiírás kikerülésekor. A támogatóknak köszönhetően a terem, a székek, az asztalok, a készletek, a díjak és persze a versenybírók, már a verseny hétvégéjét várják. Rajtunk nem fog múlni idén sem, várjuk a sakkozókat.

Köszönjük a beharangozót és a lehetőséget, hogy idén is fotózhatunk majd a rendezvényen.

Ajánlott bejegyzések ugyanebben a kategóriában

'Fel a tetejéhez' gomb