“A felkészülést kellene nagyon támogatni”– interjú Vajda Szidóniával

Vajda Szidónia közel 20 év válogatottság alatt számtalan alkalommal segítette a magyar női sakk csapatot. Interjúnkból kiderül, hogy a sikerek ellenére egy hazai élsakkozó élete nem egyszerű: főként, ha nő és különösen, ha még családja is van.

Sakkozó családból származol, mi a helyzet nálatok az utánpótlással?

Két gyermekem van, 7 és 9 évesek. Alapszinten sakkoznak, de versenyekre nem járatom őket. Ügyesek lennének, de nem akarom igazából, hogy sportolóként sakkozzanak, inkább más irányba terelem őket. Mi, akik szorosan benne vagyunk ebben a sportban, pontosan látjuk, hogy nem igazán lehet megélni a sakkozásból.

Ennyire nehéz még egy válogatott sakkozó helyzete is?

A vírushelyzet óta még inkább látszik ez. Már többször megkerestük a szövetséget, hogy a válogatottak számára (ez nemenként 5 fő) legalább minimálbért kellene, hogy biztosítsanak havonta, de ezzel sem értünk el semmit.
Ahhoz, hogy a válogatott szintig eljusson valaki, rengeteg munka kell, és aztán egyszer rájön arra, hogy a megszerzett tudásból mégsem tud megélni. Ez annak való, aki jól szituált, vagy van mellette jó mellékállása, vállalkozása. Jelenleg mi mind edzősködni kényszerülünk a válogatottban, ami egy teljesen más műfaj. Én versenyzőnek lettem nevelve, az a dolgom, hogy maximálisan felkészüljek a versenyekre és tudom is, hogy mit kell ehhez tennem. Édesapám és az edzőm is mindig ezekre biztatott.

Az nem az én dolgom lenne, hogy tárgyaljak a szövetséggel, vagy tárgyaljak támogatókkal, szponzorokkal. Ez menedzseri munka, de nem tudjuk megfizetni, mert magunkra is kevés a pénz. A kuncsorogás, megoldáskeresés meg csak viszi el az energiát. Ennyi év után már kicsit fel is adtam ezt a harcot. A Szövetségnél komoly anyagi gondok vannak, nem támogatják a válogatott játékosokat semmivel. Nem látom, hogy érdekelné őket, hogy mi lesz a válogatott versenyzők sorsa. Ebben a nehéz helyzetben, ha csak rajtuk múlna, akár éhen is halhatnánk. Pedig az ő feladatuk lenne a problémák megoldása, mert ők vannak olyan pozícióban, hogy érdemben tárgyalhatnak, és szponzorokat, támogatókat kereshetnek a sportág mellé. Amikor azzal jönnek, hogy örüljünk, hogy leülhetünk a válogatott tagjaként… Felnőtt emberek vagyunk, családot látunk el. Én azért nem játszottam az utóbbi olimpián, mert konkrétan azt kérték, hogy játszunk ingyen. Ígéretek voltak, de nem vállaltak garanciát a fizetésre. Közben nekem a két gyereknek bébiszittert kell fizetnem a verseny és a felkészülés alatt. Egy ilyen verseny onnan indul számunkra, hogy mínusz 500 ezer forint a pénztárcánkból és emellett még rengeteg időt is elvisz a felkészülés. Aki nagyon jól áll anyagilag, az lehet, hogy nagyon örül, hogy képviselheti Magyarországot, de ezt én nem nevezném profi sportnak.

Mindez nem egy hirtelen kialakult helyzet. Amíg nem voltak gyermekeim, addig voltak külföldi lehetőségeim, amelyekkel lehetett pénzt keresni. 7 ország csapatában játszottam, minden pénteken repülőút vagy vonat, aztán szombat-vasárnap a játszmák. Nyilvánvaló volt számomra is, hogy ha családom lesz, akkor ezt már nem lehet így folytatni, mert a gyerekeket nem hagyhatom itt hétvégenként.

A világ TOP 50 játékosa azzal keres igazán jól, hogy rendszeresen komoly pénzdíjas versenyekre utazgat, ők már azért is pénzt kapnak, ha ezeken részt vesznek.

Sokszoros válogatott vagy. Itthon időről időre felmerül, hogy versenyeken mennyire érdemelnének meg hasonló díjazást a nők, mint a férfiak?

A férfiak helyzete eleve előnyösebb, ők azért tudnak könnyebben boldogulni, mert őket nem köti annyira le a család. Azon kevés férfi sakkozó, akinek van gyermeke, az is könnyebben megteheti, hogy otthon hagyja, mert van mellettük egy feleség, de egyik családos sakkozónak sem egyszerű, mert ezt nagyon nehéz a családi élettel összeegyeztetni. Sok elfoglaltságot és sok távollétet követel meg ez a sport tőlünk, amit még az anyagiak sem ellensúlyoznak. Ezt egy házastársnak így kell elfogadnia hosszú éveken keresztül. Mire a nehézségekkel szembesülünk, már beleraktunk a sportkarrierünkbe minimum 20 évet és ekkor kezdődik a dilemma, hogyan tovább.

Miből élsz, mivel foglalkozol?

Idén júniusban hosszabb betegség után hunyt el a férjem, Lázár András, és van két gyermekem, akikkel foglalkoznom kell. Szerencsére a csapatom (ASE Paks) segít, onnan egy minimálbér körüli összeget össze tudok szedni. A többi pénzt edzősködéssel próbálom előteremteni.

Milyen korosztállyal, milyen tudásszinttel foglalkozol?

Ez változó. A chess.com és a lichess oldalain is hirdetem magam edzőként. Lassan két éve oktatok, és úgy látom, hogy engem leginkább a középkorosztály keres meg. Sok olyan ember van, aki hobbi sakkozóként komolyabban szeretne ebben a sportban elmélyedni és ezért fordul olyanokhoz, akiktől tanulhat. Jó velük foglalkozni, mert dolgozik bennük a tudásvágy. A külföldiek 2-3-szor annyit fizetnek az órákért, mint amennyit itthon el tudunk kérni. Ha kevés az ember ideje, akkor a többet fizető tanítványt választja.

A gyerekek esetében az a helyzet, hogy sokszor csak a szülő erőlteti a sakkot. Nagyon kellemetlen, amikor ott ülök a gyermekkel és látom, hogy hiába próbálok beletölteni valamit, hiányzik belőle a fogadási készség. Kötelező különóraként éli meg az edzéseket. Ilyenkor számomra is nagyon nehezen telik el a 2 óra.

Itthon tovább nehezíti a dolgot az a furcsa a helyzet, hogy a női edzőkhöz csak a kezdőket viszik, majd az alapok elsajátítása után gyorsan átváltanak egy férfi edzőre. Nem igazán látom, hogy a magyar szülők bíznának a női edzőkben.

Indokolt ez szerinted?

Szerintem nem. Én azon is abszolút ki vagyok rajta bukva, ha egy 10 éves kislánynak nagymester edzői vannak. Szerintem ez kicsit nagyzolás, hogy elmondhassa valaki, hogy a gyermeke mekkora tehetség. A gyereknek 10 évesen nincs szüksége nagymester edzőre. 2300-as szint körül már más lesz a helyzet, de addig ők sem tudnak többet mondani, mint egy rutinos játékos, edző. Biztos vagyok abban, hogy egy 1800-as gyereknek nem kell nagymesteri edző az előrelépéshez, de ezt én hiába tudom, ha a döntést meghozó szülő erről mást gondol.

Mindezek miatt leginkább külföldiekkel foglalkozom. Volt két ügyesebb ifjú magyar tanítványom is, de esetükben meg a vírushelyzet okozta versenyek elmaradása vezetett a motiváció megszűnéséhez és az edzések abbahagyásához. A gyerekekkel, fiatalokkal úgy lehet jól készülni, ha van egy kinézett verseny, mint cél előttük. Átvesszük a megnyitásokat, játszmákat elemzünk, gyengeségeket keresünk. Sajnos, most a versenyek hiányoznak.

Felnőttkorban az emberek tudatosabbak. Nagyon sok olyan tanítványom volt, akit elindítottam egy úton, megmutattam neki az online lehetőségeket. Elmondtam, mit érdemes csinálni és hogyan. Rengeteg anyag van az interneten, aki szorgalmas és jól tud válogatni ezek között, az tud egyedül is haladni, fejlődni. Ezek a tanítványok aztán 4-5 óra után már egyedül folytatják tovább.

Összességében az online edzősködés bizonytalan állapotot jelent. Jönnek-mennek a tanítványok, kevés a kitartó ember. Egyszer sokan vannak, máskor meg elfogynak szinte teljesen. Olyan is előfordul, hogy szó nélkül eltűnik valaki.

18 éves életkor alatt itthon még a fiú sakkozók számának ötöde a lány, ugyanez az arány felnőttkorra tizedére változik. Az okokat már te is sejtetted, lehetne ezen javítani szerinted?

Gibraltáron beszélgettünk nagymesterekkel mélyebben a női sakkról. Általános vélemény volt, hogy a nők érzelmileg gyengébbek, sokkal nehezebben tudják magukat függetleníteni a külső gondoktól, ezért a teljesítményük is sokkal kevésbé kiegyensúlyozott, mint a férfiaké. Ez általánosságban igaz lehet, pont ezért lenne különösen fontos a rendezett háttér mögöttünk.

Az öcsém, Vajda Levente 2600 ÉLŐ-pont körüli nagymester. Gyerekkorunkban ugyanazt az oktatást kaptuk, ugyanolyan versenyekre jártunk. Én sokkal többet készültem, sokkal több munkát belefektettem a sakkba, mint ő, mégis már akkor jobban szerepelt a versenyeken, mint én. Almási Zoli mondta nekem egy beszélgetés során, hogy neki a sakkparti egy háború, amelyben ő nem foglalkozik az ellenfél személyével. Nálam még az is előfordulhat, hogy megsajnálom az ellenfelet. A mi agyunk más, mint a férfiaké, pont ezért van nagyon sokszor, hogy ők nem értenek minket, mi meg nem értjük őket. Ezt így kell elfogadni.

A nőknél nagyon jól megfigyelhető, hogy azok lesznek az eredményes játékosok, akik jobban bírják a terhelést és jobban viselik a kudarcokat.

Volt egy látványos visszatérésed a gyermekeid születése után.

Igen, a születésük után 2-3 évvel ismét edzőt fogadtam és módszeresen készülni kezdtem, aminek az lett a vége, hogy 2016-ban minden versenyt megnyertem, ahol elindultam, Év sportolója is lettem ekkor és a következő évben is. A család adott egy olyan pluszt, ami kellett a sikerhez, lement rólam az a teher, hogy csak a sakk létezik. A változást az is jelzi, hogy előtte ha vesztettem egy partit, az néha úgy rányomta a bélyegét a továbbiakra, hogy akár 2-3 hónapig is megviselt, azóta sokkal könnyebben feldolgozom a kudarcot és a sikert is. Nekem mindenképpen nagy élmény volt ez az időszak, kimozdított a mindennapokból. Izlandon nagyon jól sikerült az Európa-bajnokság, a Mitropákat is megnyertük, nagyon jók voltak az edzőtáborok is. Ekkor volt egy közel 3 éves időszak amikor normális támogatást kaptunk. Az is közrejátszott, hogy jöttek az eredmények.

ÉLŐ pontszám alapján a 3. magyar aktív női sakkozó vagy. Lehet esélyed csapatba kerülni a sakkolimpián jövőre?

Bonyolult ez a kérdés. Most pillanatnyilag benne vagyok az ötben, akik erre készülni kezdtek. Nem lehet tudni, hogy meg lesz-e tartva majd ez a világverseny, akár az is lehet, hogy kimarad. Sokat összejárunk a válogatottal, és azt beszéltük, hogy ha sikerülne, hogy 2024-ben itthon legyen az olimpia, akkor inkább arra készülnénk.

Ahhoz, hogy egy válogatott játékos formában tartsa magát, napi 5-6 órát kell sakkoznia. Ha ebből enged, azzal visszalép. Ez egy kemény munka, amit profin érdemes végezni válogatott szinten. Az alaptudásom megvan, de fél év kellene ahhoz, hogy top formába hozhassam magam, ha ez szükséges. Versenyzői szinten ez nem könnyed játék, hanem kemény, stresszes munka.

Ha van egy országos bajnokságunk, amelyik a bajnoki cím mellé 300 ezer Ft-ot pénzdíjat is ad, az számomra nem sok. A költségeim közel 200 ezer forintra rúgnak, hiszen kell edző, bébiszitter. Ha nem nyerem meg, akkor könnyen mínuszban végezhetek anyagilag. Én már elég régóta azon a véleményen vagyok, hogy legalább 1 millió forintos díjú első helyet kellene biztosítani ahhoz, hogy meglegyen a kellő komolysága a bajnoki címnek. Amíg ezt nem értik meg, addig lényegében a magyar bajnokságnak nincs sok értelme.

Én már nyertem országos bajnokságot, Európa Bajnokságot ifiként, végeztünk olimpián 6-ban, van olimpia aranyérmem a táblámon, EB-n is nyertünk már ezüst érmet, nem érzem, hogy nekem bármit kellene még bizonyítanom. Esetemben ez már a megélhetésről szól, ha nincs pénz nem érdekel a parti. Szerintem ez ennyi év és eredmény után valahol érthető. Senki nem megy be úgy ingyen dolgozni, hogy jaj, de élvezi a kemény munkát, ha nem kap érte bért cserébe.

Újoncként én is kimentem ingyen olimpiára játszani és megtiszteltetésnek éreztem. De ha most a válogatottnál mondjuk 500 ezer forint támogatást kapnánk fejenként, hogy aki jön, az jön. Akkor ennyiért biztos, hogy nem fogok menni, mert ez még a felkészülésemet sem fedezi. Komoly válogatási elvekre sem nagyon lehet számítani, mert nagy versenyek hiányában, bizonyítani is nehéz mindenkinek.

Sakkolimpián voltak szép eredményeitek, akkoriban sem volt jobb a helyzet?

Az a gond, hogy a Sakkszövetség soha nem támogatott eléggé. Volt idő, amikor 3 egymást követő olimpián 6-ban voltunk (2002., 2004., 2006.) és ott voltak esélyeink az éremre is, de nem volt támogatás! Ezt a három jó szereplést utólag jutalmazták, de sokkal eredményesebb lett volna a felkészülés, ha azt támogatják inkább, mert akkor szerintem világszínvonalon tudtunk volna éremért harcolni. Abban az időben még fiatalok voltunk, én 20-25 év között voltam. A 2008-as drezdai olimpia előtt konkrétan azt mondta a vezetés, hogy őket az sem érdekli, ha nem megy ki magyar női csapat. Most is az van, hogy saját erőből küszködünk, nem véletlen, hogy a gyerekeimet nem terelem ebbe a bizonytalan irányba. Nyilván, ha valaki nagyon szeret munka, iskola mellett sakkozni, úgy csinálja, de profi női sakkozónak állni Magyarországon nem tartom jó ötletnek. A vezetésnek itthon fel kellene ismernie, hogy az lenne a fontos, hogy a felkészülést kellene nagyon támogatni a világversenyek előtt.

A szűk női mezőnyben mennyire vagytok egymás vetélytársai?

Nagyon sokáig vetélytársak voltunk, de aztán a nemzetközi versenyek és az ezekre való felkészülések összehoztak minket. Én már inkább csapattársaknak tartom a többieket.

Viszonylag keveset versenyzel már, leginkább csapatbajnoki fordulókon ülsz tábla mellé. Mi a kevés versenynek az oka?

Ha nincs komolyabb díj, akkor inkább kihagyom ezeket, mert kell az idő másra.

Tavaly döntőt játszottál a KO magyar női bajnokságon, ahol végül szoros csatában lettél ezüstérmes. Hogy emlékszel arra a versenyre

Akkor a férjem már nagyon beteg volt, és nem is igazán akartam játszani. Nagyon nehéz volt összehozni, hogy részt vehessek a versenyen. A díjazás csábító volt. Én olyan mentalitással játszom, hogy a nálam gyengébbeket meg kell vernem. Erre nagyon rákoncentrálok. Az első körre történő felkészülésbe 2 hetet beleraktam, és azt elég simán meg is nyertem. Aztán, amikor már benne voltam a 4-ben, onnantól kezdve már nem is nagyon tudtam készülni. A férjem rossz állapota miatt én is alig aludtam. Papp Petrával barátként napi kapcsolatban vagyunk. Ő nagyon profi sakkozó, egymást készítettük, segítettük a verseny alatt. Amikor összekerültünk, ellenfélként leültünk játszani, hogy lesz, ami lesz. Ez egy olyan állapot, hogy valakinek győzni kell a végén. Én nyertem, de parti után majdnem mind a ketten sírtunk. Meg is beszéltük, hogy a jövőben lehetőség szerint elkerüljük az ilyen helyzeteket.

Ez egy erős drámai helyzet volt, amihez hasonlót sok sportoló megél.

2004-ben az olimpián az USA ellen játszottunk a vége előtt három fordulóval. Polgár Zsuzsa akkor az amerikai csapatot erősítette és ha nem játszott volna ellenünk, akkor sokat gyengültek volna, márpedig ha mi győzünk, akkor majdnem biztos, hogy érmesek lettünk volna. Én itt életem egyik legjobb teljesítményét nyújtottam, aranyérmes lettem a második táblán, hihetetlen erős mezőnyben. De sajnos leült az ellenfélnél Polgár Zsuzsa és megverte Mádl Ildikót. Nagy dráma volt, hogy ő magyarként Magyarországtól elvesz egy olimpiai érmet. Produkál néha ilyet az élet.

Az online sakkról milyen véleményen vagy?

Az nagyon más. A szinten tartáshoz talán jó lehet. Figyeltem a hazai versenyeket, sőt volt ahol játszottam is. De ott is éreztem magamon és másokon is, hogy a kisebb tét, más szintű teljesítményt hoz. Az online partikban sokkal kevesebb veszteni valónk van és pont ezért a teher is kisebb.

Az utánpótlás helyzetét hogyan látod a nőknél?

Régen mindig volt 5-10 olyan név aki szóba jöhetett ezen a téren, már sajnos nincs ilyen tömeges merítési lehetőség. Gaál Zsóka is még csak 13 éves. Tehetsége kétségtelen, de még fejlődnie kell, ha igazán erős válogatott játékos akar lenni. Van egy Marjanovics Annamáriánk, aki pedig nem akar profi játékos lenni. Más is felnőhet még az ő szintjükre a fiatalok közül, ha ezért sokat áldoz és dolgozik. Azért nehéz ez, mert az elmúlt évtizedben is volt sok olyan fiatal lány, aki már komolyabb szintre eljutva sok mindent feltett a sakkra, de amikor nem jöttek úgy az eredmények, ahogy szerették volna, akkor vagy az iskola felé fordultak, vagy más munkát kerestek.

Édesapám a mai napig sakkoktató és nagyon szeret  gyerekekkel foglalkozni. Volt olyan időszak is, amikor egyszerre 2-300 gyereket is oktatott. Én azt látom, hogy a legtöbb szülő ezekre a foglalkozásokra szinte bébiszitterkedésként tekint. Nem csoda, ha a gyerek is úgy éli ezt meg, hogy lefoglalták arra az 1-2 órára és semmi több. Márpedig így 100 gyerekből jó ha 1 lesz végül versenysakkozó. Ezt a felszínes hozzáállást elfogadni nekem edzőként soha nem sikerülne, pedig nyilván van tömegsportértéke ennek is.