Nevelési költségtérítés újragondolva

A Sakkszövetség tavaly év végén döntött arról, hogy új nevelési költségtérítési szabályzat lépjen életbe. Cikkünkben gyakorlati oldalról megközelítve a döntést a régi és az új szabályozás árait hasonlítjuk össze.

A napokban készítettünk interjút Szabolcsi Jánossal, aki a beszélgetésben megemlítette, hogy a változtatás mértékét túlzottnak érzi. Magazinunk készített egy cikket ebben a témában.

Előzmények

A Magyar Sakkszövetség elnöksége 2020. november 26-án jóváhagyta, hogy a 2020. október 1-től kezdődő átigazolási időszak 2021. március 28-ig tartson.
2020. november 27-én kihirdetésre került az új nevelés költségtérítési szabályzat, amely egyből hatályba is lépett. Fentiek alapján az átigazolási időszak 178 napra hízott, amelynek az 59. napján komoly változások következtek be.

Érintettek

A nevelési költségtérítés egyrészt azon 18 év alatti játékosokat érint, akik átigazolást terveznek, másrészt azokat az egyesületeket, akik részt vesznek ebben a folyamatban, harmadrészt azokat a szülőket és lelkiismeretes edzőket, akik emberi vagy éppen szakmai indokok alapján próbálnak megfelelő egyesületet választani az ifjaknak. Nem lehet kérdéses egy központi szabályozás indokoltsága, hiszen az egyesületek nagyon eltérő anyagi lehetőségekkel működnek, így egy szabályozástól-mentes közeggel vissza lehetne élni.

Módszer

A sakk minden országban 3 jól elkülöníthető csoportból épül fel: az élsakkozókból, a versenysakkozókból és a hobbi szinten sakkozókból. Az összehasonlítás során mi az utóbbi két csoportot összevontuk, és a táblázatokat ennek alapján készítettük el.
Az új szabályozás költségtérítési díjainak megállapításához szükséges ismerni, hogy adott játékos az utolsó két év átlagában az Ifjúsági Pontverseny listáján hol helyezkedett el. Élsakkozó és versenysakkozó esetén általánosságban tekintve ezt csak becsléssel lehet megállapítani. Számításainkhoz próbáltunk életszerű helyzetek alapján becsült szorzószámokat felhasználni.

Élsakk

Az élsakkozó fiatal komoly érték egy egyesületnél, amelyben sok-sok munkaóra van az edzők részéről, másrészt sok kiadás is kapcsolatba hozható velük az egyesület költségvetésből. Ők az utánpótlásnevelő egyesületek zászlóshajói, így átigazolásuk után mindig űr keletkezik abban az egyesületben, amelyet elhagytak. Ez az utánpótlásnevelő munka mindenki érdeke, hiszen ennek a körnek a fiataljaiból kerülnek majd ki később a felnőtt válogatott versenyzők. Fontos, hogy azok az egyesületek, akik részt vettek a fiatal élsakkozó fejlesztésében, kompenzációt kapjanak azoktól, akik ebből a munkából nem vették ki a részüket, de mégis azt akarják, hogy a kiszemelt fiatal egyesületük jó hírét öregbíthesse. 

Az élsakkozó fiatalok esetében fontos, hogy úgy legyen megállapítva az átigazolási ár, hogy kompenzálja a nevelésben közreműködő egyesületet, másrészt annak megállapításánál úgy kell eljárni, hogy nehogy olyan helyzetet okozzon az  élsakkozó fiatal pályáján, hogy a magas átigazolási költség okán komoly fejlődési lehetőségtől essen el. A két tényező a sakkozás egésze szempontjából egyenlően fontos kell, hogy legyen, mert hosszabb távon ez garantálja a fenntarthatóságot és az ideális működést.

Példáinkban a legnépesebb utánpótláskorú csoportból a 11-15 évesek közül választottuk ki a legidősebbeket, mert általában ekkor érik el azt a magas tudásszintet, ahol már nagyon kevés szakember tudja ideális pályán tartani az élsportolót, ezért gyakran szükséges az átigazolás. 

Példa:

[ninja_tables id=”3698″]

A táblázatot elnézve két észrevétel máris adódik: 

• Megszűnt a nemenkénti megkülönböztetés.
• Jelentős díjemelés történt.

Az átigazolási díjak átlagban közel háromszorosára emelkedtek. Ez mindenképpen drasztikus drágulás az eddigiekhez képest és vitathatatlanul szolgálja a nevelő-egyesületek érdekét, de kérdéses, hogy a fiatal játékos érdeke mennyire sérül bizonyos esetekben, hiszen lehet, hogy a fejlődését biztosító új egyesület nem fizeti ki a súlyos százezreket az ifjú átigazolására. 

Nézzük meg ugyanezt a példát nem nevelőegyesület esetén:

[ninja_tables id=”3701″]

A táblázatot elnézve két észrevétel ismét adódik: 

• Jelentős díjemelés történt.
• Új elemként a nem fejlődő játékosok esetében is megjelent az átigazolási díj

A drasztikus díjnövekedést az ezt megelőző táblázat alatt már megemlítettük, itt sokkal érdekesebb elem az ÉLŐ-pontban nem előrelépő játékosok átigazolási díjának megjelenése.

Ezekben a példákban nem nevelőegyesületekről van szó, így ezekért a játékosokért vélhetően már pénzt adott az éppen játékjogot birtokló egyesület. Ha a játékos mégsem tudott előbbre lépni fiatal kora ellenére, de még ambiciózus és új egyesületnél próbálna szerencsét, akkor vajon a kiszemelt egyesület hisz majd benne annyira, hogy százezreket fizessen érte?

Az új szabályozásról ebben az esetben is azt mondhatjuk, hogy ez vitathatatlanul a játékjogot birtokló egyesület érdekét szolgálja, de számunkra itt is kérdéses, hogy a fiatal játékos érdeke mennyire sérül bizonyos esetekben, hiszen lehet, hogy a fejlődését biztosító új egyesület nem fizeti ki a súlyos százezreket az ifjú átigazolására (bár még mindig olcsóbb egy ilyen játékos, mintha egy nevelőegyesülettől vásárolna valaki hasonló tudásszintűt).

Verseny- és tömegsakk

Ebbe a kategóriába azok tartoznak, akik nem veszik annyira komolyan ezt a sportot, mint az élsakkozók. Itt vannak olyanok, akik napi 1-2 órát gyakorolnak, míg mások csak heti 1-2 órát. Olyanok is előfordulnak, akik pár éve még élsakkozók voltak, de már csak hobbi szinten versenyezgetnek.  Ezeket a játékosokat alsóbb osztályokban játszó csapatok keresik. Közülük a több ponttal rendelkezők valamelyik alacsonyabb nemzeti bajnokságban, a kevesebb pontosak területi bajnokságokban játszanak, de van egy olyan rétegük is, amelyik semmilyen bajnokságban nem játszik, de néha mégis asztalhoz ül egy-egy versenyen. 

Nem lebecsülendő ennek a rétegnek a szerepe, bár igaz, hogy nem innen kerülnek ki a  leendő élsakkozóink. A sakktársadalomban viszont ők lesznek a sportot szerető többség a jövőben, azok, akik a versenyeken hátul vagy a középmezőnyben végeznek. Nélkülük a legtöbb hazai versenyek mezőnye csak töredéke lenne a megszokottnak, de lehetnek itt későn érő típusok is, akik akár a legfelsőbb osztály csapatainak hátsó tábláit is erősíthetik. 

Sok oka lehet annak, hogy ezek a játékosok egyesületet akarhatnak váltani, ilyen lehet egy iskolaváltás, költözés, baráti közösség hívása, új fejlődési lehetőség keresése, vagy éppen a zsebpénz-kiegészítés esete is.

Nézzük, hogyan alakul esetükben az átigazolási díj:

[ninja_tables id=”3702″]

Itt is jelentős átigazolási díjemelés történt. Ha azt nézzük, hogy az alacsonyabb  bajnokságok egyesületeinek többsége minimális költségvetéssel rendelkezik, akkor bár látszatra ez az emelés az ő érdeküket szolgálja leginkább, de ugyanakkor az esetek nagy részében nincsen fizetőképes kereslet ezekre a játékosokra. Az anyagiak miatt történő mozgási lehetőség szűkülés oda is vezethet, hogy kedvüket vesztik ezek a játékosok.

Összegzés

Az egyesületeknek a szabályozástól függetlenül ezután is lehetőségük van a szabályzattól eltérően megegyezni, ha megtalálják a számukra kölcsönösen elfogadható feltételeket. Nyilvánvalóan senki nem akar egy fiatalt szándékában, előrelépésében akadályozni. Az egyesületek nagy többsége eddig is nehéz helyzetben volt, a vírushelyzet miatt további támogatások elmaradásáról hallani minden szinten. Sokan a működőképességért, a túlélésért küzdenek. Ilyen helyzetben törvényszerű, hogy akik a mindennapi költségek kiszorításáért harcolnak, ők nehezebben fognak engedni az átigazolási díjból, míg a másik fél a nehéz anyagi helyzetre hivatkozva kevesebbet fog ajánlani.
Minden változtatásnak, így ennek is lesznek pozitív és negatív hozadékai. Az érintettek oldaláról külön-külön megközelítve lehetne vitatkozni ezek arányáról a jövőre vonatkozólag. Egy ilyen összetett elemzésbe nem kívánunk belemenni, de reméljük, hogy majd a szövetség vizsgálja ezen intézkedés következményeit (átigazolások számának alakulását, problémás átigazolási ügyek száma), és, ha úgy látja, hogy a negatív dolgok kerültek túlsúlyba, akkor korrigálja a döntést.