“Ha akarjuk, ha nem, őrlődünk egy ideig”– Beszélgetés Bánusz Tamással

Bánusz Tamás nagymester munkája éppen kezdett beérni, amikor a hirtelen beköszöntött vírushelyzet jelentősen megváltoztatta a hazai sakkéletet is. A kezdetekről, a mindennapokról és a terveiről beszélgettünk a válogatott sakkozóval.

Melyek az első sakkos emlékeid?

A nálam 7 évvel idősebb bátyám, Viktor, szeretett egy számítógépes sakk programmal (Battle Chess) játszani. A figurák mozgásához, az ütésekhez látványos animációk tartoztak, a figurák vívtak, vagy éppen varázsoltak, ami 6 évesen nagyon tetszett nekem. Majd a sakk is egyre jobban érdekelt. Apukám kezdett el velem foglalkozni napi egy órában, aminek később az lett az eredménye, hogy a 8 évesek diákolimpiáját sikerült megnyernem. 9-10 éves koromban Horváth Péter lett az edzőm. Első egyesületem a Pécsi Dozsó volt. Ekkoriban volt a pécsi sakknak egy fellángolása annyira,  hogy NB I-es csapatot is csináltak belőle, ha jól emlékszem, még Adorján András, Vadász Laci, Györkös Lajos  is játszott ott. NB I/B-ből jutottunk fel az NB I/A-ba. A bátyám és én játszottunk az utolsó két táblán, mint ifik. 2000-től Horváth Péter mellett  Krizsány László lett az edzőm. A Nagykanizsán játszó Bagonyai Attilával  nagyon jóban voltam, és egy Tungsram-ifi kupán megkért Bagó, hogy igazoljak át a Kanizsába. Ez meg is történt, és 2008-ig ott játszottam, majd következett ismét Pécs, illetve a csapat megszűnésével ismét Nagykanizsa. A 2002. évben kezdtem el Ribli Zoltánnal dolgozni, majd Pintér József segített. 2005 óta pedig nincsen edzőm, azóta mindent magamtól csinálok.

Érettségi után mi történt veled?

Volt egy nagyon rossz időszakom 2006-2009. között. Nem tanultam tovább érettségi után. A szüleimnek azzal próbáltam érvelni, hogy a sakk miatt, de a sakkal sem foglalkoztam igazán. Az addigi vetélytársaim el is húztak mellettem értékszámban. 2010-ben hoztam meg azt a döntést, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben és ebből szeretnék élni. Ez a belső elhatározás kellett ahhoz, hogy ismét komolyan dolgozzak, és hamar felmentem 2550 fölé.

Mi motivált, hogy felállj a padlóról a hosszú kihagyás után?

Rájöttem, hogy nem akarok mást csinálni. Egy ilyen kihagyás után, ha akkor még a továbbtanulást választom, akkor az edzőimmel évek alatt felépített sakkos tudásomat dobhattam volna a kukába. Ez volt az utolsó lehetőségem a sakkos pályafutásom folytatására, és emellett döntöttem.

Ifiként nagyon szép nemzetközi eredményeid is voltak, de a hazai mezőnyben a felnőttek között is bizonyítottál már.

2003-ban U16 csapatban világbajnokunk lettünk. A csapatban Balogh Csaba, Erdős Viktor, Papp Gábor, Boros Dénes mellett játszottam tartalékként. Rá egy évre, 2004-ben már első táblásként játszottam, és ezüstérmesek lettünk. Az U18 csapat Európa-bajnokságon 2006-ban ezüstérmet, majd 2007-ben aranyérmet sikerült nyernünk. Egyéniben a korosztályos országos bajnokságokon is sikerült pár aranyérmet begyűjtenem. Felnőttként az országos bajnokságokon eddig négyszer végeztem a második helyen.

Az egyik legérdekesebb átigazolási hír az idén az volt, hogy otthagytad a bajnokcsapatot, és eligazoltál Ajkára.

8 év után kellett már a levegőváltozás. Ha véget ér ez a koronaszezon, akkor jönnek majd az erős külföldiek a magyar bajnokságba. Kanizsa a bajnoki címért küzd, így nyilván én hátrébb szorultam volna az éltáblától. Többször előfordult már, hogy 2580 ponttal a 10. táblán tudtam csak játszani 2100-2200 pontos ellenfelek ellen. Én úgy gondolom, hogy a 2630 ÉLŐ-pontommal az éltáblák valamelyikén szeretnék játszani, amire Ajkán lesz lehetőségem. Új kihívás is ez, hiszen Kanizsán nagyon erős volt a csapat, nem véletlen, hogy zsinórban nyertük a bajnoki címeket.

Ha nem lenne a járványhelyzet, akkor valószínűleg túl lennél már egy sakkolimpián. Ehelyett most bizonytalanság van a versenyek és a válogatott körül.

A keret még nincs konkrétan kijelölve, de nagyjából lehet gondolni, hogy kikből lehet majd meríteni. Almási Zoltán, bár bejelentette a visszavonulását, de úgy gondolom, hogy talán átértékeli majd ezt, hiszen a 2024-es olimpia méltó befejezése lehetne a karrierjének.
Remélem, erős lesz a válogatott és sokan meg tudnak egyezni majd a szövetséggel. Véleményem szerint az ÉLŐ-lista alapján Prohászka Péter nevéig bezárólag lenne érdemes meríteni a játékosok közül az “A” csapat keretébe. Én készen állok és hadra fogható vagyok, várom a döntést. Pályafutásom alatt hiába volt 2600 feletti az ÉLŐ-pontom, végül mindig csak a “B” keretbe kerültem. Volt olyan, hogy pontszámom és formám alapján úgy éreztem, hogy tudtam volna már bizonyítani a legerősebb csapatban is, de nem kaptam meg erre a bizalmat.

Mindig vártam, hogy olimpián játszhassak, de ezt még nem sikerült elérnem. Remélem, ha nem történik nagy katasztrófa, és nem érkezik majd meg a vírus nyolcadik hulláma is, akkor eljön végre az én időm.

Ez az egyre húzódó bizonytalan helyzet miként befolyásolja a felkészülésedet?

Át kellett szerveznem az életem, mert az eddigi anyagi lehetőségeim versenyek hiányában beszűkültek. A fő keresetem sakkozóként mostanság az oktatásból van, mégis úgy gondolom, hogy amíg profi státuszban vagyok, addig nem szabad rengeteget oktatni, mert az egy kicsit a profi sportolói státusz rovására mehet. Tapasztalatból mondom, hogy ha az ember nem a saját sakkjával foglalkozik legfőképpen, akkor az a játékának minőségére hatással van. Meg kell találni az egyensúlyt. Pontosan ezért bizonyos értékszám alatt nem kezdek el senkivel sem foglalkozni. Az egyszerűbb állások zsinórban történő elemzése után én magam is egyszerűbben gondolkodok, ami nem jó. 2200 nálam az a határ, amelynek az elérésig nem vállalok tanítványt. Onnantól kezdve lehet egyre komolyabb témákat feszegetni. Másik lehetőség az anyagiak előteremtéséhez az online versenyek lehetnének, de ezeken a Blitz-versenyeken megjelenik az összes hiéna, így inkább ezeket is mellőzöm.

Itt a rövid játszmák specialistáira gondolsz?

Igen, őket neveztem snell-hiénáknak. 500 dolláros díjazású online versenyeken gyakran összejön 70 nagymester is és sok snell-játékos. Az ilyen megmérettetéseknek számomra igazából sok értelme nincsen. Pedig mindenki játéklehetőséget keres, és örül, ha végre valahol játszhat, akár online is. Nekem nagyon elegem van az online-sakkból. A hagyományos játszmáim során szerettem építkezni az ellenfelek arckifejezéséből, amit most nem látok. Nem azt mondom, hogy sokkal rosszabbul megy nekem online, de az élő sakkot nagyon nem helyettesíti ez. Mindezek miatt mostanság több tanítványom is van, amit egyelőre jól kezelek.

Miként tudod magad odatenni a hétköznapokban?

Próbálok mindent megtenni, amit csak lehet egyedül. Mindenkinek hiányzik a sakk. Nemrégen, nem a szövetség szervezésében, hanem saját magunk szerveztünk egy pár napos készülést nemrég, ahol sakkfigurát foghattunk, és mindenki élvezte, hogy végre nem az egérrel kell klikkelgetni. Feldobtunk egy-egy állást, és azokat játszottuk tovább. Tologattuk a bábukat, szoktunk vissza a sakktáblához. Jó érzés volt kezünkkel érezni a figurákat. Rapidoztunk egymással különböző állásokból. Ez nyilván nem olyan hatékony, mint amikor az ember versenyekre jár és emiatt folyamatosan elemez, készül. Én is követem a TOP online versenyeket és gyakran a tanítványaimmal is komoly témákat feszegetünk, ami a saját felkészülésemet is segíti. Őszintén megmondva senki nem tudja megmondani, mi lesz, ha majd ismét táblához ülünk, kinek mennyi idő lesz visszarázódni. Tavaly a rapid ob-n is féltem, nem tudtam, hogyan fog menni, tartottam attól, hogy “berozsdásodtam”.

10 hónap alatt játszottál 4 normál Fide-partit, természetes, hogy hiányzik.

Hát igen, nem nagyon játszottam semmilyen versenyen. Úgy vagyok vele, hogy amíg ez a járvány tart, nem nagyon vagyok hajlandó külföldre menni, csak akkor utaztam, amikor a csapatomnak nagyon szüksége volt rám. Élvezem az itthonlétet, bár pár éve nekem is volt olyan, hogy szeptembertől márciusig egy-két szabad hétvégém volt csak, mindig utaztam, semmi másra nem volt időm. Most élvezem, hogy minden hétvégém szabad, a munkáimat tudom itthonról csinálni. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer azt mondom majd, hogy hiányzik az utazás. Nekem nem is az utazással volt a problémám, hanem a sorozatos hosszú távollétekkel. Emiatt hagyja abba nagyon sok játékos a sakkot és vonul vissza. Szerintem többen lennénk, hogyha neves hétvégi versenyeket szerveznének, és nem kellene folyamatosan 10 napokra elutazni, mert ezt sok ember nem teheti meg. Elképesztően nagy stresszel és lemondással jár.

Ugyanakkor más műfaj a rapid….

Azt is lehetne úgy csinálni, hogy egy órás partik legyenek, amelyekből egy nap hármat is le lehetne játszani, így már olyan, mintha egy hatórás parti lenne. Egy ilyen rendszernek nagyon örülnék. Kevesebb lemondással járna, és talán nem fordulnának el ilyen sokan a profi sakktól.

Te hogyan kezeled a stresszt?

Nincsen semmiféle módszerem erre, igazából én mentálisan mindig erős voltam. Nagyon gyorsan túl tudtam tenni magam egy vereségen, nem szoktam rajta rágódni napokig, 1-2 óra alatt fel tudom dolgozni a történteket. Ez egy velem született adottság, szerencsére sosem kellett ezzel küzdenem. Ahhoz, hogy profi sakkozó legyen valaki, ahhoz ez az erős mentális képesség ma már elengedhetetlen, csakúgy mint a szorgalom és a stabil anyagi háttér. Nagyon sok korosztályos riválisomnál nem volt ez meg, amikor kicsik voltunk, és ezért ő nem tudták ezt továbbvinni. Sakkoztak jól, de jött egy váratlan vereség, és onnan nem tudtak felállni. Nyilván lehet ezen csiszolni, illetve ez idővel csiszolódik magától is az emberben. Egy sakkozónak minden vereség olyan, mintha egy darabot kiszakítanának a szívéből. Ezt egy kívülálló soha nem fogja igazán megérteni. A családom sem értette meg soha, hogy mi megy végbe bennem ilyenkor. Ilyenkor jöhet bárki, nem fog tudni megvigasztalni. Ez nem egy olyan dolog, hogy most rosszul sikerült és majd legközelebb talán jobb lesz. Ezt mi nem tudjuk így megélni. Ráadásul másnap újra oda kell ülni, és megint megpróbálni minden lépésnél 100 %-ot nyújtani újra és újra.

Egy vesztes parti után végigjátszod magadban a partit, hogy mit hogyan kellett volna másként csinálnod?

Nagyon mást nem lehet tenni. Ha akarjuk, ha nem, őrlődünk egy ideig. Van olyan, aki ennek ellenére képes egy-egy vesztes parti után vigyorogva elemezni, más meg poénkodva próbálja feloldani azt a belső feszültségét, amely mindenkiben ott van ilyenkor. Nem is tudom, volt-e olyan, hogy én vesztes partim után valamikor elemeztem volna az ellenfelemmel. Könnyen lehet, hogy soha nem volt ilyen. Ilyenkor elvonulok, kell nekem egy kis „me time”. Nem azt mondom, hogy nem lehet hozzám szólni, de ilyenkor ezt magamban kell lerendeznem, és aztán tovább tudok lépni.

Jelenleg 136. helyen állsz a világranglistán az aktív játékosok között. Célod, hogy a 100-ba bekerülj?

Régi álmom teljesülne ezzel. Két dolgot szeretnék még elérni, az egyik ez lenne, a másik, hogy olimpiai válogatott legyek. Persze, lehetne arról is álmodoznom, hogy a 10-be vagy az 50-be bekerüljek, de erre reális esélyem nincsen. Ha úgy vonulnék majd egyszer vissza, hogy ezt nem értem el, akkor csalódott lennék. Nem akarnék a sakktól visszavonulni igazán soha, de a stresszesebb Open versenyek nem fognak hiányozni. Ahogy haladok előre a korban, egyre inkább az a véleményem, hogy kevesebb, de minőségibb versenyekre szeretnék menni. Nekem az anyagi megélhetésem már nem a versenysakktól függ, így szabadabb vagyok. Az igazán erős versenyek eddig kimaradtak az életemből, a jövőben szeretnék ilyeneken részt venni.

Mi kell ahhoz, hogy bekerülj a TOP 100 mezőnyébe?

2015-ben mentem fel 2600 fölé újra, és azóta sem estem vissza ez alá. Sokáig 2610-2620 között mozogtam, de mégsem tudtam feljebb lépni. Vártam, hogy megtörténik majd, de hiába. Aztán egyszer elhagytam a 2640-et, és rágörcsöltem a 2650-re. Életem legrosszabb 3 hónapja volt ez, amikor vissza is estem. Egy mélypontra kerültem, de azóta sikerült 2630 fölé menni és úgy érzem van még több is bennem. Egyszer el szeretném érni a 2650-et, akkor is, ha sokáig nem tudnám megtartani. Elvileg csak két jól sikerült verseny kell ehhez. Veszélyes is, mert könnyen rá lehet görcsölni. Úgy kell majd elmennem a versenyekre, hogy nem szabad ezen rágódnom, bár tudat alatt ott lesz bennem, nem lehet tudatosan ezt elnyomni. El kell fogadni ezt és meg kell birkózni vele.

Ha nem sakkozol, mivel kapcsolódsz ki?

Papp Gábor is pécsi volt, és nagyon régről ismerem őt.  Rendszeresen jártunk együtt konditerembe, és squasholni. A barátság máig megmaradt, de már messze élünk egymástól. Én a fallabda pályát és a konditermeket a mai napig látogatom, és szinte minden más sportot is kedvelek.