Négy olimpiai érem után most a fiatalok sikerén dolgozik – interjú Ribli Zoltánnal

Ribli Zoltán nagymestert nem kell bemutatni a sakkszerető közönségnek. Interjúnkban kicsit sakkozóként és kicsit ifjúsági szövetségi kapitányként is beszélgettünk a sakkolimpia bajnok szakíróval és FIDE mesteredzővel.

1970-1994 között 12 sakkolimpián 145 játszma, 49 győzelem, 88 döntetlen és CSAK 8 vereség a mérleged. A FIDE oldala 2000-től kezdve 450 játszmát és ezen belül csak 32 vereséget jegyez. Hogy lehet ilyen mutatókkal teljesíteni?

Mindig azt szoktam mondani: ez egyszerű, csak jó helyre kell tenni a figurákat. Na, ez persze mégsem egészen van így. Volt nekünk egy híres kapitányunk Navarovszky László, aki viccesen azt mondta: a döntetlen egy jó eredmény, veszteni nem szabad, de ha nyersz, az sem baj. Az olimpiai csapatban mi is így voltunk ezzel, ha nem vesztünk partit, akkor nem lehet baj.
A jó mutatóknak részben a felkészülés a titka, részben pedig az, hogy az embernek tekintélye van. 1970-ben vezették be ezt az Élő-pontszámos rendszert, és már akkor nagyobb tekintélye volt annak, akinek magasabb pontja volt. Ha egy kevesebb ponttal rendelkező játszik egy magasabb Élőssel, többnyire megelégszik a döntetlennel. A jobb játékos már abban is jobb, hogy előre érzi a veszélyt. Régen nem volt a 30 lépéses szabály, ezért, amikor a jobb játékos előre érezte, hogy baj lehet, úgy ajánlhatott döntetlent, hogy a gyengébb játékos még nem vette észre, hogy neki többre lehet esélye. Most 30 lépéses szabály van, nem lehet már ezzel élni.
Kicsit csalóka dolog is ez. Egyszer Dortmundban játszottam egy jóval gyengébben rangsorolt játékos ellen, amikor kicsikét rosszabbul álltam, döntetlent ajánlottam. Ő visszautasította, majd elvesztette a partit. Kérdeztem tőle utána, hogy miért nem fogadta el a döntetlent? “Figyeljen ide, nagymester! Ha maga döntetlent ajánl nekem, akkor biztos, hogy én jobban állok.”
Ez egyébként igaz, de nem biztos, hogy tudná majd érvényesíteni a lehetőségét. Ha most rosszul állok, az ellenfél pedig éppen jókat lépett, azt nem tudom, hogy vajon később is jókat fog-e lépni. Ezt nagyon nehéz eldönteni! Él egy nagyon nagy magyar nagymester: Adorján András, ő egyszer  kicsit túlzásba esett az állását látva és megijedt az ellenfelétől, azt hitte, hogy az ellenfél jobbakat fog lépni, és a parti döntetlenre végződött, gyorsan. A játszma után  megmutatta az ellenfelének, hogy melyik lépéstől tartott, mire az ellenfél megkérdezte: ja, hát ilyet is lehetett volna lépni?!
Gyakorlatban nehéz megérezni, hogy az ellenfél mit tud, vagy mit nem tud. Ha az ember elemzi a partit, elég ügyes és van megfelelő tapasztalata, akkor észre fogja venni, hogy mit kell tennie. Nekünk, idősebbeknek és tapasztaltabbaknak ez egyszerű, de akiket most tanítok fiatalokat, rajtuk látom, hogy nekik nem.
Az értékelés nehéz dolog. Én  az osztrákoknál dolgoztam 10 évig, ahol a fiatalokat és a válogatottat is tanítottam. Volt olyan, hogy egy-egy tanítványom elbukott egy partit, majd megnézte számítógépen. Kiragadott egy kedvező állást és jött oda hozzám, hogy megmutassa: pedig milyen jól állt. Mindenki sajnálta a végeredményért. Amikor később megnéztük részletesebben a partit, azért az átértékelte az egészet.

Felnőtt pár sportszerető generáció, aki még emlékszik, milyen gyakran hangzott el a neved a tv Telesportjaiban régen. Portisch Lajos és a te neved tényleg rengeteg ember előtt ismert volt évtizedeken keresztül. Mennyire voltatok ti celebek (a szónak nem a pejoratív értelmében) akkoriban?

Nálunk kétségtelenül Portisch Lajos volt a legismertebb. A fociban volt az Aranycsapat, amely Puskás nélkül elképzelhetetlen lett volna. Ott is voltak más kiváló játékosok: Kocsis, Czibor stb., de Puskás nélkül nem mentek volna semmire. Ugyanígy volt a mi sportunkban is. Tehát, ha Portisch nem lett volna ott, és nem úgy viselkedett volna, ahogyan viselkedett, akkor nem lett volna sakkos Aranycsapat. Őt soha nem érdekelte az, hogy pénzt adnak, vagy nem adnak, ez számára századrangú kérdés volt. Azt mondta, hogy egyetlen dolog érdekli, az, hogy hányan vannak még előtte a világranglistán és nem az, hogy hányan vannak mögötte. Nagyon szeretett sakkozni, ezért hihetetlen sokat dolgozott. 14 évvel idősebb nálunk, mi a tudása miatt is nagyon felnéztünk rá. De ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen Portisch Lajos 3-4. helyen volt a világon.

Elsajátítottunk egy szemléletet, amely szerint mindig az adott ellenfelet kell  legyőzni, azt a csapatot, akik lehet, hogy esetleg más ellen jobban teljesítettek, de ez a mi partink során teljesen mindegy kell, hogy legyen.

Régen Magyarországról nehezen lehetett külföldre utazni, a sportolók kivételezett helyzetben voltak, a sakkozók pedig még inkább. Minket  egyénileg hívtak meg, ha kaptam ilyen meghívót, akkor kimehettem külföldre. Annyiszor jöttünk-mentünk, ahányszor akartunk. Ez egy nagyon kivételes helyzet volt. Sokkal több sportolót eltartott az állam, mint amennyi szükséges volt. Mi, persze, jó eredményeket értünk el. A celeb és a legenda szavakat nem szeretem. Most is vannak nagyon jó úszóink, kajakozóink, akiket az egész ország kedvel. Hosszú Katinka, Kozák Danuta: őket is ismerjük, kedveljük az eredményeik okán. Hasonlóan voltak velünk annak idején.

A sakkban, mint a többi sportban – ellentétben az élettel – egyetlen dolog számít csak: le kell győzni az ellenfelet. Volt egy kedves csapattársam, aki már nem él, ő azt mondta: “Figyelj ide, ha megnyerek egy partit, akkor azzal jön az ellenfél, hogy esik az eső, szemébe sütött a nap, vagy fújt a szél, esetleg egy fekete macska elrohant előtte. De az biztos, hogy én még egészséges embert nem vertem meg.” Kifogást mindig lehet találni! Amikor Németországban a csapatvezetőm megkérdezte, hogyan aludtam, akkor azt válaszoltam: majd a parti végén megmondom.

Amikor 13 éves voltam, akkor a szüleim a húgommal elmentek külföldre. Apám hívott, hogy menjek velük, de mondtam, hogy van egy sakkverseny itthon, és én azon segédkezek, inkább maradnék. Apám azt mondta, hogy meg fogom én ezt még bánni, mert olyan ritkán lehet külföldre menni… Erre az én példám később jól rácáfolt.
Az akkori viszonyokról sokat elárul, hogy aktív versenyző koromban nem nagyon volt olyan világverseny, ami magyar nagymester nélkül zajlott volna.

Az eltelt évtizedekben hány magántanítványod volt? Melyik az a tudásszint, ahol komfortosan érezted magad a tanítás során?

Nekem nem voltak magántanítványaim, én csak azt fogadom el ha vagy a szövetség, vagy a klub fizet. Soha nem engedem meg, hogy a szülő fizessen. A szülőknek nagyon nehéz objektívnek lennie, de a szövetségnek, vagy egy klubnak reálisabbak az elvárásai. Nagyon az elején kell kezdeni a gyerekekkel a munkát. Nem akarom magamat dicsérni, de sokszor, amikor a 10-12 éves gyerekek hozzám kerülnek, akkor 1-2 év azzal telik, hogy az, amit addig rosszul tanítottak nekik, azokat átalakítgatom. Nyilván, nem minden rossz, edzője válogatja, hogy mennyi ilyen munka marad nekem. Megértem azokat az edzőket is, akiknek alacsonyabb a színvonaluk. Ez egy nagyon nehéz dolog, és viszi az értékes időt. Nekem gyerekkoromban nem volt külön edzőm. Megnéztem, hogy mit játszik a világbajnok, mit játszik a legjobb magyar, mit játszanak a világ legjobbjai, és én azokat játszottam, és kész. Az baj, ha egy rossz edző csak azt tanítja, amit ő tud. Ez így nem működik, mert az edzők nem mindentudók. Én sem csak azt tanítom, amit én tudok. Kevés a rendelkezésre álló idő és a stílusok is különbözőek. Alkalmazkodom és készülök, anyagokat nézek át, hogy haladhassunk.

Annak idején neked több időd volt?

Nekem több időm volt, kevesebb volt a sakkozó, és nem akarom magam dicsérni, de az iskolában nagyon jól tanultam, mégsem kellett sokat készülnöm. 18 éves koromban dőlt el, hogyan tovább. A gépipariban tanultam, de beadtam a felvételi kérelmemet a jogi egyetemre, ám a felvételire már nem mentem el. Akkorra már eldőlt, hogy sakkozóként akarom folytatni.

A mai napig nagyon szeretek sakkozni. Most lettem 69 éves, és még most is rengeteget dolgozom. Nem tudom elképzelni, hogy ne dolgozzak. Nekem szerencsém van, mert sokat tanultam, magas szintű tudásom van a sakkról és ennek átadása örömet szerez.

Jelenleg ifjúsági szövetségi kapitányi posztot töltesz be, kb. egy éve. Mennyire sikerült megismerned a fiatalokat és milyennek látod őket?

Megismertem őket. Nagyon mások a lányok és a fiúk. A tapasztalatom az, hogy a lányok, a szüleik és az edzőik szinte kivétel nélkül elfogadják, amit mondok, együttműködnek velem, és az általam felkért edzőkkel. A fiúk szüleivel és edzőivel ez így nem valósul meg. Ez számomra is meglepő, de sajnos, így van.
Nyilvánvaló, hogy ha valaki nem sakkozik, vagy nem szeret sakkozni, vagy nem engedik azon a szinten fejlődni, amire szüksége lenne, akkor nem tudok mit tenni. Hogy a szülők, vagy az edzők hozzák-e meg ezeket a gyermekek számára kedvezőtlen döntéseket, arra nehéz választ adnom, de szerintem egy 10-12 éves gyerek még nem tudhatja eldönteni, melyik út a járhatóbb számára a sakkban. Furcsa, amikor egy gyermek akarja meghatározni, hogy mit kell nekem megtanítani neki az előrelépéséhez, és a szülő ebben maximálisan támogatja. Az más sportban teljesen elképzelhetetlen, még felnőtt szinten is, hogy ne a szakvezető mondja meg a taktikát, vagy állítsa össze a csapatot. A szülőnek az a feladata, hogy a realitások talaján maradva bizonyos mértékig irányítsa, segítse a gyermekét. Biztos vannak olyan edzők is, akik döntéseiben, véleményében a szakmai féltékenység is szerepet játszik. Ha Ronaldo-nak a mai napig ugyanaz lenne az edzője, aki 6 évesen tanította, akkor biztosan csak egy focista lenne a sok közül, ha egyáltalán még focizna.

Számokra lefordítva: közel 20 fiúval próbáltam együtt dolgozni, de ebből kettő maradt mára, míg a lányok most nyolcan vannak.
Lehet, hogy arra gondolnak a lányos szülők, hogy: a lányom most sakkozgat, de ebből úgysem fog megélni. Pedig, a lányoknak sokkal szebb pályájuk lehetne. Sokkal kevesebben vannak. Ha egy nő 2500 pontot elérve a legjobbak közé jut, akkor onnantól biztosan meghívják mindenféle versenyre. Egy lányt/nőt könnyebb 2500-ra felvinni, mint egy fiút/férfit 2800-ra.

Több helyen sérelmezték, hogy nincsenek hivatalosan közzétéve az ifjúsági válogatottság feltételei. Ismertetnéd nekünk most ezeket?

Nagyon egyszerű: a feltétel az, hogy együtt kell működni a Magyar Sakkszövetség mindenkori megbízottjával. Ez jelen pillanatban én vagyok. Ilyen egyszerű. Aki együttműködik és tehetséges, annak van lehetősége. Aki nem működik együtt, azzal nem tudok mit csinálni. Amikor én elkezdtem ezt tavaly június elsején, akkor megmondtam, hogy a korosztályos rangsorban eleinte a 40-ben kell lenni, majd ez mostanra leszűkült a 20. helyig. Mára a fiúktól elvárom, hogy a 20-ban benne legyenek. Ez egy feltétel, amit teljesíteni kell. Elmondok egy esetet. Mondtam egy szülőnek, hogy a gyereket esetleg felvenném, mert nagyon fiatal és tehetséges, de változtatni kellene a nyitásán. Az illető közel sem teljesítette a világranglistás kritériumot, szigorúan úgy fogalmaznám, hogy gyakorlatilag nincsen sehol a világ él sakkjában. Erre válaszolt nekem a szülő, hogy ha változtatnak a nyitásokon, akkor visszaesik majd a gyerek. Szeretném tudni, hogy hova esik vissza, ha egyébként sem jutott el abba a körbe?

Aki az első 5-ben benne van a világranglistán, és megbír ott kapaszkodni, az kivételezett helyzetbe kerül. Jelenleg csak Gaál Zsóka ilyen. A 10 közelében már többen vannak, ők mind nagyon sokat tudnak már. Amíg a 40-es szorzó határozza meg a pontokat, addig nem csak egy-egy pillanatot kell nézni.

Nincsenek a bekerülési a szabályok kőbe vésve. Ha csak pár helyezés választja el, de a hozzáállás megvan, szeret sakkozni, egyedül is dolgozik, azt játssza amit megbeszéltünk, akkor megengedőbb vagyok, sok összetevője van egy ilyen döntésnek. Én figyelem a tanítványaimat, a partikat is bekérem tőlük. Fontos az együttműködés. Aki ezt nem akarja, azzal nem foglalkozom. Csak akkor tudok segíteni, ha a gyermek, szülő, edző partner ebben, máskülönben semmi értelme nincs. Nem én, vagy a segítő edzőim akarunk előrelépni és nem a pénzért oktatunk, hiszen ezek az edzők is és én is jelképes összegért csináljuk.

Milyen előnyben részesülnek azok a gyerekek akikkel dolgozol?

Kapnak számukra megfelelő edzőt, egyes versenyeken pedig támogatást. Tiszta viszonyokat, amelyekben le van írva, hogy miket kell teljesíteniük és mit érhetnek el ezzel. Ezenkívül megkapják a számukra szükséges szakkönyveket, drága sakkprogramokat a számítógépükre.

Idén elmaradtak a nagy megmérettetések. Lettek volna sikereink? Történt előrelépés azoknál a fiataloknál akikkel dolgozol? Milyen tapasztalataid vannak?

Terveztünk mindenféle mérkőzéseket, elvileg meg is beszéltük a külföldi szövetségekkel, de nem tudtuk megtartani. Helyette ez az online maradt, de hát az nagyon más. Az idei lehetséges sikerekben nem nagyon hiszek, mert a munkához idő kell. Az eddigi világversenyeken ott végeztek a magyarok, ahol a part szakad. Mentségemre szolgáljon, hogy azokhoz nekem semmi közöm nem volt. Magyarországon hivatalosan az Ifjúsági Bizottság és én foglalkozom az utánpótlással. Általában különbözik a véleményünk. Én mindig meg szoktam nekik mondani, hogy hozzájuk más tudásszint tartozik, nem örülnek neki, de én így látom.

Tehát te azokkal kezdesz el foglalkozni, akik már a világranglistán bizonyítottak. Nincsenek olyanok, akiknek pont a te segítséged kellene ahhoz, hogy előrébb lépjenek és felzárkózzanak a világ élvonalához?

A lányoknál vannak olyanok, akik nincsenek benne az első 20-ban, nekik próbálok segíteni az edzőkkel. Én mondom meg, hogy mit kell tanulniuk és az edzők megtanítják nekik. Hiszek abban, hogy akik dolgoznak ezekkel az edzőkkel, azok között lesz 2-3, akik előbb-utóbb feljönnek a legjobbak közé. Az, hogy ezen belül hova jutnak, azt nagyon nehéz megjósolni. Ha többen lesznek a világ 15 legjobbja között, akkor ez egy olyan réteg lesz, ami húzóerő lehet a többi fiatalnak is. Most az a baj, hogy kevés az aktuális korosztályokban a példa, akik közé fel lehetne zárkózni, vagy túl kellene lépni rajtuk. A lányok helyzete még nehezebb, ha valaki nem kiemelkedő játékos köztük, akkor a sakkból nem fog megélni, más pályát kell választania.

Mennyire lehetőség a sakkos életpálya egy gyerek előtt?

A nekem nemet mondó szülők között volt olyan, aki úgy gondolja, hogy a gyermekét Garrinak vagy Magnusnak hívják. Mások meg túl nagy kockázatot látnak abban, hogy a gyermek komolyabban sakkozzon. Utóbbiaktól egy kis türelem kellene, mert a gyerekről 14 éves korára 100%-os biztonsággal meg lehet mondani, hogy milyen lehetősége van a sakkban. A szülőnek a döntésével meg kellene várnia ezt az életkort, és véleményem szerint a gyermek nem lenne még elkésve akkor sem, ha mégsem a sakk mellett döntene. A szülőnek felelőssége van, ha homokba dugja a fejét, nem hallgat meg, vagy megsértődik, akkor is.

Ha valaki nincs benne hosszabb ideig az első ötben a korosztályos ranglistán gyerekként a mai világban, akkor 100 %-ra vehető, hogy később nem fog megélni a sakkozásból. A mai ifjak, akik a világ felnőtt sakkjában is előkelő helyet foglalnak el, 8-12 éves korukban is elől voltak már és érmeket szereztek a világversenyeken.

Most teljesen más a világ, mint az én fiatalkoromban. Amikor 19 éves voltam, akkor játszottam az első olimpiát, Apám a Pécsi Bőrgyár egyik vezetője volt, ezer ember volt a keze alatt, de ez a fizetésén nem látszott. Könnyebb volt azt mondania, hogy a gyerek sakkozzon, ma már sokkal nehezebb, rengeteg más lehetőség van.

Milyen egy jó fiatal sakkozó, aki szerinted sikeres lehet nemzetközi szinten? Hol kell tartania valakinek 14-15 éves szinten, ha 5-6 éven belül nagymester akar lenni?

Az a baj, hogy ha valaki nagymester, az semmi! Annyi nagymester van, hogy csak na. Amikor én nagymester lettem, akkor 60-an voltunk a világon, most Magyarországnak van közel ennyi, míg az oroszoknál már több százan vannak. Most már nem ez jelenti a rangot, hanem az, ha valaki 2700 feletti Élővel rendelkezik. Rapport Richárd, Lékó Péter és Almási Zoltán is ebbe a szűk körbe tartoztak, de sajnos utóbbi kettő már nincsen ott.

Az életkornak nagy szerepe van a pályafutásban. 30-40 évesen nagymesterként 2600 Élő-pont körül nehéz boldogulni. 40 éves kor után a sakkozók nagy része abbahagyja a komoly  versenysakkot. Polgár Judit is abbahagyta, Kramnyik is. Nem olyan könnyű ezen a szinten maradni. Ma ez sokkal idegölőbb, mint az én koromban. Akik az 50-es években teniszeztek, azoknak kb.10 ezer dollár volt a díj az Ausztrál Open-en, most meg egymillió körül lehet. És amikor a Fischer játszott páros mérkőzést Szpasszkijjal, akkor 60 ezer font volt a díjalap kettőjüknek, amit egy angol bankár megduplázott végül. Most egymillió dolláros díjalap alatt be sem érdemes jelentkezni ilyen versenyek rendezésére. A top versenyzők jobban tudnak vele keresni, de sokat is kell költeniük. Sok minden változott mára. Régen a magyar játékosoknak soha nem volt fizetett edzője a verseny helyszínén. Az oroszok ezt már akkor is máshogy csinálták. Most már az internet korában ez is más.

Miért maradtak el az eredmények szerinted az elmúlt években a gyermek és ifi sakkban?

Az a baj, hogy megelégedtek azzal sokan, hogy hazánkban híresek lettek. A szülő, gyerek, edző, ezzel megelégszik. Ha valaki magyar bajnok lesz vagy második, akkor ír a szülő, hogy a gyereke milyen ügyes, de ez még nem a világ élmezőnye.
Amikor még a ranglistás 40-es volt a kritérium, akkor kaptam egy olyan szülői kérdést, hogy ez a hazai ranglistára vonatkozik-e. Erre mit mondhatok?! Nyilván nem. A Lajtán túl is van sakkozás.
A kluboknál kötelező az ifjúsági játékos. Az érintettek 18 éves korig kapnak a klubtól támogatást. Majd ezután hirtelen megszűnik, ugyanúgy kezelik onnantól őket, mint a többi felnőttet, és akkor könnyen lehet, hogy a csapatba sem kerül bele, mert nem üti meg azt a színvonalat, amit kellene. Az egész ifjúsági pontrendszer úgy van kialakítva, hogy leginkább a hazai teljesítmény után kapnak támogatást a klubok. Ez  számomra nem teljesítmény. Ezzel szemben én azt mondom, hogyha valaki benne van a világon az első 5-ben, az különleges státuszt kap. Ez le van írva, és mindenki tudja mivel jár ez. Sarkítva azt is mondhatnám az első szabadon választott miniszterelnökünk után átfogalmazva, hogy tessenek jobban sakkozni. Csak azért, hogy elmenjen valaki egy világbajnokságra és ott egy Puerto Ricó-i játékostól kikapjon, annak mi értelme van? Ott van a férfi válogatottunk, akik már két alkalommal az osztrákok mögött végeztek. Én az osztrákoknál 10 évig tanítottam, foglalkoztam a válogatottal, pontosan tudom, hogy mennyire tudnak, vagy nem tudnak ők a szomszédban sakkozni.

Közeledik 2024, és egy esetleges hazai sakkolimpia. Hogy látod ezt?

Diplomáciai szempontból mindenképpen nagyon fontos. A híre mindenhová eljut, az országimázsnak jót tesz.  A sakkozók a mai napig tudják, hogy melyik városokban rendeztek a sakkolimpiát, ebből a szempontból is nagyon fontos. Ha Budapest rendező lesz, akkor arra sokáig emlékezni fognak a világ sakk sportjában.