Emberek, gépek és kentaurok – Interjú Szabó Zsolt sakkedzővel és versenybíróval
Szabó Zsolt az egyik legaktívabb ember Magyarországon, aki idehaza a sakkért dolgozik. Évek óta figyeljük azt a példamutató tevékenységet, amit a versenyszervezésben, bíráskodásban végez. Szerencsére Püspökladányban sikerült vele egy interjút készítenünk.
Hogy van az, hogy Püspökladányban püspökladányiként viselkedsz, míg 300 kilométerrel odébb Győrben, pedig úgy, mint aki mindig is ott élt?
A helyzet ennél is bonyolultabb, ugyanis van még egy harmadik város, aminek jelentős szerepe van az életemben: Debrecen. Annak ellenére, hogy Debrecenben születtem, én püspökladányinak mondom magam. Ott jártam általános iskolába, de középiskolás és egyetemista már Debrecenben voltam. Középfokú általános vegyész szakmát szereztem, majd politológus tanulmányokat folytattam az egyetemen.
Ekkor már javában sakkoztál?
A magam szintjén igen. Leginkább a másodosztályban játszottam, de ekkoriban volt Debrecennek NB 1-es, majd NB1/B-s csapata is. Amikor már nagyon szükség volt a tartalék játékosokra, akkor kaptam játék lehetőséget , de játéktudásom alapján nem voltam a két felső osztályba való. Az akkori szokás szerint debreceni egyetemistaként jó messzire vittek katonának,. Én Zalaegerszegre kerültem, mint minden KLTE-re felvett diák, előfelvételisként. Horváth József barátom közbenjárásával sikerült elintézni, hogy a katonai szolgálatom alatt sportolóként én is minden nap elhagyhassam a laktanyát délután négy órakor. Ez nagy kiváltságnak számított, mert más katonatársaim hetekig nem tehették meg ezt. Érdekesség, hogy ugyanekkor vonult be az Angyalbőrben című tv-sorozat állománya is. Együtt „alapkiképeződtem” pl. Kálloy Molnár Péter és Békési-Kálid Artúr színészekkel, de őket utána elvezényelték a sorozat forgatására. A katonaság ideje alatt egy évig a Csuti SK-ban sakkoztam, és részt vehettem többnapos hazai versenyeken is. Az akkori Csutiban folyó egyesületi élet példaértékű lehetne ma is mindenki számára. Itt játszott Bárczay László, Porubszky Mária, Forgó Éva, Horváth Tamás, Sándor Imre, Laczó Géza, és az ifjak: Csiszár Zoltán és Csaba, Dupsky László, Schrőter Tamás, Mányai Zsolt és még sokan mások.
Zalaegerszeg után már Győrbe kerültél?
Dehogy! Mentem vissza tanulni Debrecenbe. Ez persze csak képletesen, mert egy reálszakot nem lehet úgy komolyan végezni, hogy állandóan 2-3 hetes sakkversenyre járkálsz közben. Én már akkor is a sakkal foglalkoztam messze a legtöbbet.
Debrecenre mindig nagy hullámvölgyek/hegyek voltak a jellemzőek a sakkozás terén, de akkoriban éppen a csúcson volt a sakkélet. A fő események a Barnevál Kupák voltak (1987-1991), a versenyeket a helyi baromfifeldolgozó vezérigazgatója, Fülöp Kornél szponzorálta. Dr. Kántor Sándor Tanár úr volt a főszervező, és mellette a helyi, korombeli sakkozók asszisztensi feladatokat láttak el. Érdekesség, hogy itt volt pl. először közvetítés a nagymesterversenyről. Commodore 64-es gépen, monokróm monitoron, lépéseket manuálisan bevive zajlott a „közvetítés”. Az ifjú, feltörekvő nagymestereket is nekünk kellett „szórakoztatni”. A már legendássá vált történet szerint Vászja Ivancsuk a strandon focizás közben kapusként labdáért menve a homokos pályát körbe kerítő szögesdrótot ugrás közben megmarkolta. Én kísértem őt kórházba, ahol bekötözték a kezeit, és nekem kellett a nadrágját lehúzni, hogy kaphasson egy tetanusz injekciót a biztonság kedvéért. Aznap bekötött kézzel még remizett Szalánczy Emillel, de ezzel együtt is simán nyerte ezt a nagymesterversenyt itthon, akárcsak előtte pár héttel a New York Opent. Következő évben Boris Gelfand, majd a Polgár lányok voltak a sztárvendégek. Elmondhatatlan élmény volt számunkra az, hogy testközelből láthattuk a világ élmezőnyét. A csapatbajnoki mérkőzéseken a Kossuth Lajos Tudományegyetem Kémia épületének K/4-es termében minden hazai nagymester megfordult az évek folyamán. Az akkori debreceni csapat erős FIDE-mesterekből állt és évekig játszott a legfelsőbb osztályban.
A hazai fordulókat a képen látható szovjet készlettel játszottak, amelyet valami miatt rettentően utáltak a vendégjátékosok. Mindig ment a duma, hogy csak a készlet miatt nyertünk.
1992 novemberében Debrecenben a Hotel Aranybika Bartók-termében zajlott a csapat Európa-bajnokság. Rigó János és Simonyi Zoltán voltak a főszervezők. Karpov kivételével ott volt a teljes európai élmezőny, Kaszparovval, Korcsnojjal az élen. 3 magyar férfi csapat is indult. Asztalhoz ült Portisch Lajos, Adorján András, Csom István, Lukács Péter, Lékó Péter, Almási Zoltán, Pintér József, Alexander Csernyin is. A helyi ifjú sakkozók intézték a sakkozók ügyes-bajos dolgait. Én hoztam-vittem egy piros Fiattal Kaszparovot tv-interjúra, Predrag Nikolicsot a fogászatra (focizás közben kirúgták az egyik fogát), Polihroniade nagymesternőt a fülészetre, Bagirov nagymesternek, pedig a gyógyszerét intéztem. Mindennap kiadvány készült az aznapi partikról annak a Mészáros Attilának a vezetésével, aki a párosító programot is készítette. Érdekesség lehet a mai fiataloknak, hogy akkoriban a partikat ChessBase 3-al rögzítettük. Itt láttuk először teljes életnagyságban azt, hogy a valóságban Kaszparov, a sakkóriás “csak” 175 cm magas, míg Kramnyik 195 cm. Kramnyik nem csak a magasságával, hanem szörnyű frizurájával és kasmír ingeivel is kitűnt. A verseny legviccesebb alakja az a Tony Miles angol nagymester volt, aki nagyon hasonlított az angol komikus Benny Hillre.
De nemcsak a felnőttek esetében zajlott akkoriban intenzív nemzetközi sakkélet hazánkban. Szombathelyen 1993-ban utánpótlás kontinensbajnokság, Szegeden 1994-ben utánpótlás világbajnokság, Zánkán 1995-ben U20 lány Európa-bajnokság, Tapolcán 1996-ban junior Európa-bajnokság, Balatonlellén 2003-ban pedig U18-as csapat Európa-bajnokság került megrendezésre. Sikeres időszak volt ez, de amikor Kirsan Iljumzsinov lett a FIDE elnöke, akkor a nemzetközi ifjúsági versenyek „elkerültek” Közép-Európából.
Játékosként játszottál egyesületben még ekkor?
Már említettem, hogy a debreceni sakkélet nagyon hektikus volt akkoriban, ahol hol volt pénz, hol nem. A hányatott sors a a helyi csapat elnevezésén is látható: volt DEAC (Debreceni Egyetem Atlétikai Club), DUSE (Debreceni Universitas Sport Egyesület), Debreceni Sakkegylet, Nyomdász SE, Rendőr SE, majd az egyetem ismét visszavette a sakkozókat. Egyre több sportállás szűnt meg és mentek máshova a sakkozók, vagy abbahagyták a versenyzést. Lassan szétesett az egész. Én 1995-ben játszottam utoljára a hazai bajnokságban. Ezután kezdtem versenyeket szervezni és bíráskodni.
Volt még egy fontos állomása (1997-2003) a pályafutásomnak, a számítógépes sakkozás. Dr. Lindner Laci bácsi hathatós segítségével akkoriban indult be a számítógépes sakkozás Magyarországon. Az ezredforduló előtt számítógépes VB-t rendeztek Budapesten. Debrecenbe először jöttek sakkozók, hogy megmérkőzzenek a számítógéppel, majd különböző gépek és programok küzdöttek egymás ellen. Visszagondolva rettentő vicces tornák voltak, mert volt olyan svájci verseny is, ahol emberek, gépek és kentaurok (gépet használó emberek) is voltak ugyanabban a mezőnyben. Akkoriban a gépek kb. erős nemzetközi mester szinten játszottak, emiatt nagyon érdekes partik születtek.
A szponzorok nagy számítástechnikai cégek voltak. Laci bácsi ekkor már 80 év felett volt, sokat járt külföldi bemutatókra, versenyekre is. Én segítettem neki kezelni, szerelni a gépeket és sofőr is voltam. Utaztam vele dortmundi és a mainzi versenyekre is. Laci bácsiról tudni kell, hogy Steinitz kivételével az összes klasszikus világbajnokkal találkozott, 1928-ban közelről nézte Balla Zoltán vesztőlépését Capablanca ellen. 1934/1935-ben Párizsban tevékenyen részt vett az ottani kávéházi sakkéletben, ahol főleg az orosz emigráció múlatta az idejét.
dr. Max Euwe holland matematikus, nagymester, FIDE elnök (1970-1978) volt az, aki megszervezte Laci bácsi kivándorlását Ausztráliába, de végül Laci bácsi úgy döntött, hogy mégis itthon marad. Ha ment volna, akkor biztosan nem került volna a II. világháború végén Borba, a munkatáborba, ahol egy sakkpartinak köszönhetően maradt le arról a menetről, amelyben Radnóti Miklós életét vesztette. Laci bácsi a 70-es évek közepén a Parlament sajtóosztályának volt a vezetője. Nagyon sokat köszönhetek neki és örök hálával gondolok rá. Ő volt a velünk élő sakk történelem. (Laci bácsi kalandos élete a „Mattbilder eines Lebens” című könyvben olvasható)
Térjünk vissza a ’90-es évekre és a neves világversenyekre. Mitől működött akkoriban ilyen jól a hazai sakkélet szerinted?
A szövetség elnöki széke sosem volt a legkényelmesebb ülő alkalmatosság. 1990-ben, a rendszerváltás után dr. Kunos Péter mesterjelölt, bankigazgató, korábbi pénzügyminiszter helyettes lett a sakkszövetség elnöke. Két ciklusban volt elnök, 1989-1998 és 2005-2010 között. Jól menedzselte a hazai sakkot és sok versenyt tudott Magyarországra hozni. Érdemes megemlíteni, hogy a vezetése alatt női csapataink két olimpiai aranyat is nyertek.
Én ekkortájt a technikai háttérmunkákban vettem részt, honlapot csináltam, párosításokat végeztem, kiadványokat készítettem. Később az online közvetítések is hozzám kerültek. A 2008-as szegedi ifjúsági csapat EB-n volt először élőben online közvetítés. A kezdés előtti napon ömlesztve érkezett a felszerelés a helyszínre, éjszaka autodidakta módon megtanultam kábelt blankolni és uralkodni a káoszon, végül sikerült a közvetítés. A továbbiakban a szegedi, nyíregyházi, visegrádi, hévízi, egri felnőtt bajnokságokon, lellei korcsoportosokon már egyre nagyobb rutint szereztem. De térjünk vissza Kunos Péterre, aki sakkozó körökben nem volt megosztó személyiség, róla mindenki tudta, hogy mindent megtesz a sakkért. Államtitkár volt, üzletember is, de mégis nagyon sok időt foglalkozott ezzel a sporttal. 9 évig volt elnök és akkoriban nagy port kavart, hogy vitatható módon 2 évre börtönbe került bankos ügyei miatt.
Neked is volt valamilyen posztod a szövetségen belül?
2004-től Krizsány László, majd Varga Péter Ifjúsági Bizottság elnöksége alatt én voltam a titkár. Előtte Valis János volt az ifjúsági sakkozás vezetője, aki minden szeptemberben kiadott egy kiadványt, amelyből a sakkszülők minden információt megkaptak. Nagyon elkelne mostanság is egy ilyen kiadvány, vagy a szövetség honlapján egy ilyen rovat.
A Maróczy Géza Központi Sakkiskola ekkoriban élte fénykorát Szabolcsi János és Pintér József vezetésével. Bár a kiválasztási rendszerét támadták, mert egy 5 napos edzőtáborban választották ki a legjobbakat, és újrapróbálkozni csak egy év múlva lehetett, de ennek ellenére nagyon hatékonyan működött. Volt olyan év, hogy 3 ifjúsági világbajnokot tudtak felmutatni. 2005-ben 5 regionális iskola indult el, ahol régiónként 30 fő oktatása kezdődött meg. Akkoriban a 18 év alattiak Európa- bajnokságára 2500 ÉLŐ-pont feletti csapatot tudtunk kiállítani. Jelenleg ettől a szinttől nagyon messze vagyunk.
Az Ifjúsági Bizottság erős embere Verőci Zsuzsa néni volt, aki az ülések elején kérte, hogy a bizottságban mindenki tegye félre az egyesületi mezt, és részlehajlás nélkül döntsön a tárgyalt témákban. Akkor még volt szülői képviselet is a bizottságban, amit ma nagyon hiányolok, mert azóta a szülők szerepe még tovább nőtt. Ennek megoldására nagyon sok jobbító szándékú javaslat érkezett a Sakkszülők facebook-csoport részéről, de ezek sajnos legtöbbször süket fülekre találnak.
Kunos Péter első ciklusa után Leisztinger Tamás lett az elnök (1998-2005). Én talán 2-3 alkalommal találkoztam vele sakkrendezvényeken. Ekkor kezdődött el az a folyamat, hogy az elnökség egyre inkább felülírta azokat a szakmai döntéseket, amelyeket a bizottságunk meghozott. Ennek a következménye az lett, hogy sorban mondtunk le a posztokról, mert nem láttuk az értelmét a bizottsági tagságnak. Sosem tudtuk mennyi forrás áll rendelkezésre az ifi sakkra, így azt sem tudtuk, hogy mit mennyiből kellene kigazdálkodni. Ma is elmondható, hogy az Ifjúsági Bizottságnak nincs önálló döntési jogköre, csupán javaslettevői szerepe van. Szerintem a tagságon is érdemes lenne szűkíteni, egy 7 fős tagság hatékonyabb munkát tudna végezni.
Seszták Miklós 2011-2015. között vezette a szövetséget. Az elmúlt 30 évre visszatekintve, amit általában a pénztelenség jellemzett, Seszták úr nagyobb összeget „hozott” a szövetségnek és a győri U16-os Olimpia megrendezésére is. Sok év eltelt azóta, de még mindig megy a vita arról, hogy ezeket a pénzeket mennyire hatékonyan használták fel. Tény, hogy a szövetség székházát fel kellett újítani, mert rettenetes, méltatlan állapotban volt. De támogatást kaptak az egyesületek, megyei szövetségek, játékosok is. Emellett kisbuszt is vásárolt a szövetség, amelyre szintén szükség volt.
Jellemző, hogy elnökváltáskor cserélődött az apparátus is, és nem mindig a megfelelő szaktudású emberek kerültek a megfelelő posztokra. Az új vezetés emberei pedig gyanakodva nézik az előző vezetés embereit, akik ellen nemrég még kampányoltak. Nincsen annyi jó szakember Magyarországon, hogy elnökváltáskor az aktívak fele mindig partvonalon kívülre kerüljön. Túl kéne már lépni az évtizedes ki-kire haragszik előítéleten és azon a mutogatáson, hogy ki melyik elnöknek az embere volt. Össze kellene fogni és dolgozni a magyar sakk felemelkedéséért.
A mostani Olimpia után hogyan látod a mai helyzetét a magyar sakknak?
Úgy, mint előtte. A magyar sakk sajnos már nem áll olyan jól, és nem vagyunk olyan helyzetben, mint régen. Akkor is így van, ha most a férfiak szép teljesítménnyel 8. helyezettek lettek az olimpián, úgy, hogy a legjobb 20 csapatból kettővel kerültek össze, és az előttünk végzettekkel nem játszottunk. Helyén kell kezelni az eredményt, mindkét csapat kihozta magából a maximumot, de a végső helyezésekben a szerencse is közrejátszott. Remélhetőleg 2024-ben már Gledura nagymester is le tud ülni játszani.
Nem tudom, gondolkodtatok-e azon, hogy ha akkora buli lenne egy olimpia, mint amit várunk tőle, akkor rajtunk kívül miért nem volt más komoly pályázó? Természetesen legyen olimpia, ha van rá pénz, de ebből utána vajon a magyar sakkozók fognak valamit is profitálni? Emlékszem, hogy Debrecenben, Szombathelyen, Szegeden már rendeztünk világversenyeket, amelyek hatására nagyon kiürült a kassza. Debrecenben például Kubát János fizette ki a tartozásokat, majd utána évekig nem kaptunk pénzt, mert azt mondták, hogy kaptunk korábban az EB-re sokat. Nem hallottam olyat, hogy bármely sakkolimpia után a rendező országban eljött volna a Kánaán.
És ha a szűkebb világodat, a gyereksakkot nézzük, ott mit csinálnál másképp?
Létezik a szövetségnek egy szakmai programja, Maróczy Géza Program 2020-24 elnevezéssel. Szerintem ez egy nagyon jól összeállított anyag, de nem nagyon akarnak megvalósulni az ott leírtak. Persze, a világjárvány hátráltatta a megvalósításokat, de nyilvánvalóan nem lehet mindent erre fogni. Ha meg bármi gond van a megvalósítással, akkor finom hangolásokat végezni rajta, hogy aktuális legyen. Mi akadálya lehet annak például, hogy a programban szereplő: “Sakkszakkörök szervezése általános és középiskolákban önállóan, valamint azokban az intézményekben, ahol a Sakkpalota programot alkalmazzák.” pont megvalósuljon? Jelenleg ott tartunk, hogy amióta zajlik a Sakkpalota program, kevesebb gyerek van a versenysakkban, mint előtte! Én ezt tartom jelenleg a legnagyobb megoldandó problémának!
Mindenki számára ismert, hogy a Sakkpalota program a gyerekek képességét fejleszti a sakkon keresztül. De, sajnos, nem „vezeti át” a gyerekeket a versenysakkba, illetve sok iskolában előfordult, hogy a program miatt megszűnt az iskolai szakkör. Ezt az ellentmondást kellene feloldani, és letenni egy olyan iskolai programot (KLIK és a MSSZ támogatásával) az asztalra, ami 2., 3. és 4. osztályosoknak készült egységes formában, tananyaggal, tanmenettel.
Aztán ott van a KLIK örök problémája. Kállai Gábor másfél éve tárgyalásokat kezdett Hajnal Gabriella KLIK-elnökkel, hogy kezeljék másként a sakkot, de sajnos Kállai nagymester halálával megszűnt ez a párbeszéd. Tapasztalat mutatja, hogy a legkönnyebben az iskolákban fogható meg a gyermek, mert ha máshová kell elmennie sakkórára, akkor legjobb esetben is feleződik már a hajlandóság.
Az iskolai sakkoktatásban is el kellene gondolkodni egy hibrid oktatási program lehetőségén. Nem tökéletes ez a forma, de igazodik a lehetőségekhez. Mindennek a kezdő lépése az lenne, hogy a szövetség megfelelő embere leülne a lehető legmagasabb döntéshozó szinten ebben az ügyben tárgyalni, kompromisszumot, működő megoldást keresni.
Tavaly végre megmozdult az Edzői Bizottság, de szerintem nem a legfontosabb témákhoz nyúltak, nem látni át tisztán az edzőképzés rendszerét, a viszonyát a Testnevelési Egyetem, a Sakkszövetség és a FIDE képzéseinek.
Ahhoz, hogy valakiből jó sakktanár vagy edző váljon, a megfelelő szintű sakktudáson kívül szükségszerűen pedagógia szaktudással is rendelkeznie kell. Magas szintű, központilag szervezett edzőképzésre, továbbképzésekre van szükség. Az MSSZ részéről egy Sakkedzői Licenc létrehozására lenne még szükség, valamint arra, hogy megoldja, hogy az adott szinten álló gyermekkel a megfelelő szintű edző foglalkozhasson.
Ma Magyarországon kevés olyan lehetőség van, ahol a sakktudáson kívül szükséges útmutatásokat, programokat, pedagógiai ismereteket el lehet megfelelő szinten sajátítani. Pár hétvégés, néhány hetes tanfolyamokon ezeknek a megszerzése lehetetlen.
A legátfogóbb pedagógiai és szakmai felkészítést a Budapesti Testnevelési Egyetem három éves sakkedző képzése nyújtja, Sajnos, ez sem indul minden évben és igen alacsony a képzésre jelentkezők száma. Aki ezt elvégzi, folytathatja a tanulmányait a plusz két éves mesteredző képzésen.
A győri Széchenyi Egyetem, Apáczai karán van akkreditált 2 féléves sakkpedagógia szakirányú továbbképzés, kérdés, hogy lesz-e elegendő jelentkező ezekre.
Az utánpótlás nevelésben nagy tudásbázisú, széleslátókörű, kreatív, gondolkodó edzőkre, tanárokra van szükség, akik nem a saját, hanem a gyermek érdekeit tartják szem előtt, ugyanis minden gyermek mást és mást igényel, és más és más ütemben fejlődik.
Ha van egy tanító néni 10 érdeklődő gyerekkel, akkor hogyan tovább? Tanmenet, tanterv kellene, ahol le lenne írva, hogy első nap tanítsd meg ezt, második nap azt, miközben ezt és ezt gyakoroljátok. Ez az, ami hiányzik! Már lassan több kerekasztal beszélgetést tartottak, mint Artúr király és a lovagjai, de tanterv/tanmenet még nem készült. Ha lenne, akkor is leghamarabb 2023. szeptemberében lehetne elkezdeni pl. az iskolai oktatást. Így hiába képezzük az edzőket, mert ahhoz, hogy saját jól működő anyagot össze tudjanak állítani, sok évtizedes tapasztalatra és elhivatottságra van szükség. Hiányzik az egymásra épülő, jól felépített rendszer. Én mit tennék? Vannak az utánpótlás nevelésben bizonyított, világlátott emberek, akik nagy tudástőkével és tapasztalattal rendelkeznek, úgymint: Herpai József, Vanczák Attila, Mészáros Bandi, Mihók László, Nádasi Balázs, Vidéki Sándor és még folytathatnám a sort másokkal is. Kiválasztanék belőlük 5-6 nevet és összezárnám őket egy szobába, és addig ki nem jöhetnek, amíg nem készítik el ezt a hiánypótló anyagot. Sajnos, nagyon elment mellettünk a világ az elmúlt 10 évben, főleg az ifjúsági sakk vonalán. A felsorolt emberek nagy része jelenleg semmiféle státuszban nincs a szövetségben. Átéltük az elmúlt 30 évben a hazai sakkélet történéseit hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel együtt, néha felemeljük a szavunkat, hogy esetleg ezt és ezt lehetne jobban is csinálni. Többször voltak jobbító szándékú javaslataink, de, sajnos, általában süket fülekre találtak. Ezért is érezzük magunkat néha fogadatlan prókátoroknak, akiknek az ajtó mögött a helyük, ahogy azt Mikszáth megírta.
Hasonló a helyzet a régi nagyjainkkal, edzőinkkel. Nem tudok rá jobb kifejezést, viszik a sírba a tudásukat. Benkő Pál, Lilienthal Andor, Sax Gyula, Csom István, Kállai Gábor tudását, tapasztalatát már sajnos nem tudjuk felhasználni. Remélem Portisch Lajossal elbeszélget valaki…
Úgy látod, hogy a tömegsakk szintjén vannak a legnagyobb problémák?
Ott is. Elnézve az idei egri korosztályos partikat, sajnos vannak olyan hiányosságok, amelyeknek főleg a 8-10 éves korosztályokban nem szabadna ezen a szinten előfordulniuk. Ezek kijavítása, pótlása az edzők feladata és felelőssége. Ugyanis majd a világversenyeken fog kiderülni, hogy hol tart jelenleg a gyermek, mennyit fejlődött a 3 évvel ezelőtti versenyekhez képest.
Én nem hiszek a jelenlegi körmérkőzéses döntőkben. Nem a körmérkőzéses rendszerrel van bajom, hanem azzal, hogy jelenleg nincs elegendő gyermek ennek a lebonyolításhoz. A tapolcai verseny nyugodtan lehetett volna a korcsoportos döntő. Ráadásul néhány százezer forint a szülők zsebében maradt volna. Aki visszaemlékszik, a lellei korcsoportos döntő nagy társadalmi eseménye volt az ifjúsági sakknak. Sokan letudták a családi nyaralást, nagy készülés zajlott már hónapokkal előtte. Voltak névadó szponzorok (pl. Balázs Diák), sok-sok tárgyjutalom, Kocsis Tibor koncert stb. Sokan visszasírják azokat az időket. Ráadásul a világversenyeken svájci rendszer van és nem körmérkőzéses forma. Az egész ifjúsági versenyrendszert költség-hatékonyabbá kellene tenni. Az egyéni diákolimpiát is egy nap alatt le lehetne bonyolítani a fővárosban.
Miért nincsenek az országos versenyeken a gyerek neve, egyesülete mögé kiírva az edző, nevelőedző neve? A legtöbb sportágban ezt megteszik. Segítség lenne ez edzőnek, szülőnek egyaránt.
Számomra lehangoló, hogy a diákolimpia alsós fiú csapat fővárosi döntőjében 7 csapat indult összesen. Kicsit beleláttam a kerületi döntőkbe, ami még lehangolóbb volt, ugyanis voltak kerületek, ahol meg se rendezték a versenyt, máshol meg azzal trükköztek hogy, hogy ki ne tudódjon a verseny időpontja. Nem tartok szerencsésnek néhány dolgot a lebonyolításban sem. Armageddon partit játszatni csapat holtverseny esetén az első táblásokkal? Lehet, hogy ez a FIDE-protokoll, de itt nagyrészt amatőr gyermekek játszanak. Bács-Kiskunban az idén sor került a felsős fiúknál az armageddon partira, aminek persze óriási bőgés lett a vége. Néha csörtézünk a versenyigazgató úrral, aki egyedül viszi a hátán a nagy „versenyzsákot” és nincs mindig kapacitása a finomhangolásokra. Tudván, hogy a diákolimpia mozgatja meg a legtöbb gyermeket az országban, lenne néhány dolog, amit rendbe kellene tenni.
Például az ifi csapatbajnokságon 2005-ben 74 csapat vett részt, 490 játékossal, Harkányban a téli szünetben. Azóta feleződött a mezőny. Változtatni kellene a lebonyolításon, például a létszámot változtatni 4+1 főre, mint a sakkolimpián. A kategória díjakat ugyanúgy ki lehet osztani, mint az olimpián a tábladíjakat.
Kétségtelen, hogy az ifisakkban vannak jól működő egyesületek (Kőbánya, MTK, TFSE, Szeged, Szombathely, Miskolc stb.), ahol magas szintű munkát végeznek az edzők, de a Szakmai Programban leírtak alapján nincs meg a központi iránymutatás.
Nincs versenyrendezési kontroll sem, pedig kellene, hogy legyen. Boldog- boldogtalan sakkversenyt rendez, a versenyre járók száma ezzel szemben fix, így egyre kevesebb résztvevő van a versenyeken. Be kellene tiltani, hogy a kiírásokban létszámhoz kössék a pénzdíjakat. Sokszor előfordult mostanság, hogy mire odaért egy játékos az ország másik feléből, felére csökkent a pénzdíj.
Másik téma: a 64 pontos elnöki program e4-pontja, hogy 3%-kal növeljék a megyék a játékosok számát, de szerintem 4 év alatt megfelelő szervezéssel duplázni is lehetett volna. Jelenleg kb. 4 500 db versenyengedély van kiváltva országosan, ami a 3205 településre vetítve nagyon kevés. Más sportágak járják májusban az iskolákat, bemutatókat tartva toborozzák a gyerekeket a jövő idényre, jobb szót nem találok, lenyúlják előlünk a gyerekeket. Szükségszerű feladata lenne a szövetségnek egy egységes iskolai toborzó program kidolgozása. A sakk népszerűségének növelése okán a sakk erőteljesebb jelenléte szükséges az oktatásban (már óvodás kortól). Legyen cél, hogy 500 általános iskolában megvalósítjuk a sakktudás biztos alapjainak elsajátítását nyújtó fix tantervre épülő sakk szakkörök létrehozását! Ha ennek a felét sikerül megvalósítani, akkor lesz a létszámban jelentős javulás. Mindehhez képzett szakemberek munkájára van szükség, és hogy ezek a feltételek az ország jelentős területét lefedve álljanak rendelkezésre. A tehetség-képzés területén sajnos jól megfigyelhető az a trend, hogy a jobb anyagi helyzetben lévő családok gyermekei tudnak csak megfelelő képzéshez jutni, míg a hátrányosabb helyzetben lévők sajnos előbb utóbb lemorzsolódnak, vagy megragadnak az amatőr, hobbi szinten, számukra a versenysakkozás élmezőnyébe kerülni lehetetlen küldetés.
Az viszont még nem derült ki a beszélgetésből, hogyan kerültél Győrbe.
A gyermekem édesanyja sakkovis foglalkozásokat tartott Győrben. 2008 februárjában volt Budapesten egy Sirály Kupa, ahol Mészáros András mutatott be egymásnak bennünket. Győrben aztán Vera csoportját vittem tovább. Mi három évig voltunk együtt, majd ő külföldre költözött, én meg maradtam a Szimultán Sakkegyesületben.
Ha még eredményességben nem is látszik, de versenysakkozó gyermekek számában nagyon jól áll a megye, amin nem csodálkozunk, mert látjuk mennyire pezsgő a gyermek sakkélet felétek.
Amikor még IB titkár voltam, én is csináltam olyan statisztikákat, amiből láttam, hogy állnak a megyék gyermeksakk szinten. Akkor Győr-Sopron, az ország egyik leggazdagabb megyéjeként hátulról a 3. volt. Azóta javultunk, de a járvány miatt sajnos elölről kell kezdeni mindent.
Amikor idekerültem, az első sakkterem egy garázs volt, amibe átalakítva is csak 15-en fértek be. Majd szaktanácsadóként tanítottam (nem vagyok pedagógus) az elsősöket az iskolában. Utána a Széchenyi Egyetem csapatának mi lettünk az utánpótlás neveldéje. Egy egyetemi csapatban az a gond, hogy olyan megnevezés, hogy gyermek nem létezik. Az egyetemen csak hallgató van, vagy dolgozó. Végül sikerült velük összehozni a dolgokat. A gyermekek 12 éves korig a Szimultánban voltak és onnan átmentek az egyetemi csapatba. Ez így működött is, de aztán beütött a járvány, most újra szerveződünk és Győri Sakk-kör néven folytatjuk a tevékenységünket a jövőben.
Ennek a névnek komoly hagyománya van, 1902-ben alakult a Győr Sakkör és 1947-ig működött. 1906-ban rendezője volt az első magyar bajnokságnak, majd Győrben 1911-ben alakult meg a Magyar Sakk Szövetség, amit később feloszlattak (1921 -ben alakult újra a Magyar Sakk Szövetség).
Most a név helyesírását aktualizálni kellett. Célunk az, hogy nem csak sakk egyesület leszünk, hanem kulturális és oktatási tevékenységet is folytatunk majd. (A Győri Sakkör első évtizedeiről itt található bővebb infiormáció)
Győr a 2010-es évek elején még csillagsakk központ is volt. Többször járt nálunk dr. Polgár László, a csillagsakk kitalálója. Sajnos, találmánya nem futott be, pedig a csillagsakk egy gyors játék, melyben óriási a kombinációs lehetőségek száma és nincs nagy jelentősége a megnyitásnak: gyakorlatilag az első lépésektől mattot lehet adni – tehát olyan, mintha a játék egyből a középjátékkal kezdődne.
Bár azt mondják, hogy a sakksport a pandémia miatt jó helyzetben volt, mi mégis azt láttuk, hogy itthon inkább mindenki a bizonytalan helyzet végét várta az alkalmazkodás helyett. Viszont voltál te, aki tevékenyen nyújtottál segítséget a sakkozni akaró ifjaknak az online versenyeiden.
Hárman voltunk, akik szervezni kezdték a #maradjotthon# versenysorozatot. Schaffer Mónika, lelkes sakkszülő, Terbe Zsuzsi ismert sakkozó és én. Amikor látszott, hogy sikeres a kezdeményezésünk, a szövetség is belépett támogatóként egy kisebb összeggel, amit azóta sem kaptunk meg (magunkban már túl léptünk ezen). A viszonylag sok fordulós versenyen minden kategóriában sikerült időről időre sok sakkozót leültetni rendszeresen egy kis játékra. De máig úgy gondolom, hogy ennek a versenysorozatnak a megrendezése a szövetség feladata lett volna.
Honnan van mindehhez ennyi energiád? A versenyeiteken visszatérő elemként megjelenő pizzában lehet a titok?
Ehhez értek a legjobban, ebből élek, az oktatásból és a versenyszervezésből. Rá vagyok kényszerítve, hogy jól csináljam. Van egy lelkes bázis a megyében, akik rendszeresen látogatják a versenyeket, mert jól érzik ezeken magukat. Jó a kapcsolat megyén belül az egyesületek között és hasonlóan is látjuk a dolgokat a vezetőkkel. A gyermekeket a társaság és a sakk szeretete hozza ide, akkor is, ha tudják, hogy vélhetőleg nem ők lesznek a legjobbak. Azért dolgozunk, hogy jól érezzék magukat az indulóink és biztosítsunk egy adott színvonalat is.
Természetesen megéhezünk verseny közben és általában minden gyermek szereti a pizzát. Birkapörköltet mégsem rendelhetünk. Így már hozzátartozik a Győr-Moson-Sopron megyei versenyekhez a pizzaevés.
Köszönjük az interjút!
Zárásként, annyit még elmondanék, hogy aki ismer tudja, hogy pozitív beállítottságú ember vagyok. Szerettem volna most is jókat mondani a magyar sakk jelenéről, de ezt nem tudom őszintén megtenni. Nagyon döcög a szövetség szekere, úgy érzem sok olyan változtatásra lenne szükség, ami nem anyagi helyzet kérdése. A kedvezőtlen folyamatok (pandémia, rezsihelyzet, gazdasági nehézségek) egyre nehezebb helyzetbe hozzák a magyar sakkot. Az önkormányzatok többsége egyre kevesebb támogatást ad a sportegyesületeiknek. Az iskolákat, önkormányzati intézményeket egyre drágábban fogják kinyitni, felfűteni versenyek, vagy éppen csapatbajnoki fordulók miatt. A fokozódó, nehéz helyzetben helyzetértékelésre, hatástanulmányokra lenne szükség a döntések meghozatala előtt. Miközben üres a szövetség szponzorfala, és egyre várják a nagy állami támogatást, ami nem akar jönni. Arculatot is lehetne építeni, a marketingen is sokat lehetne javítani. Megfelelő kommunikációval az információhiányból adódó konfliktusok száma is jelentősen csökkenthető lenne. Lehetne hírlevelet üzemeltetni, vagy ott van a honlap is, amit nagyjából ugyanúgy használnak, mint 20 éve, amikor azt Gubics Péter elkészítette. Működőképes és számon kérhető 4-5 évre vonatkozó programok, tervek alapján kellene a hazai sakkot rendbe tenni, hogy elindulhassunk felfelé.