Egy gyalog élete – nyílt levél a sakkozók felé

Kedves Sakkozó!

Hogy miért is írok? A pszichológusom is megmondta, hogy minden gyalog más. Ennek ellenére én legalább 7 ugyanolyat ismerek, mint jómagam. A világ is pont egyformán értéktelennek  kezel minket. Hiszek abban, hogy ebbe nem szabad belenyugodnunk és küzdenünk kell az elfogadásunkért. Meg akarom mutatni magam és megértetni azt, hogy nekem is vannak érzéseim. Hiába az egyforma külső, belül  egyéniségek lakoznak.

Egyáltalán miért kell belőlünk mindjárt nyolc? Te örülnél annak, ha 7, “megszólalásig” egyforma ikertestvéred lenne?
Na, ugye.

A szakirodalom szerint a gyalog élete ér a legkevesebbet. A tervező, hogy mindezt szemléletessé is tegye, messze a legkisebbek figurának alkotott meg minket. És még ez sem volt elég, különleges képességekkel is inkább a többi  figurát ruháztak fel. Mi általában csak egyet léphetünk, méghozzá előre. Akkor is ha mellettünk, mögöttünk nincs senki.
1. e4, e5. Rémunalmas.
Hogyan tovább? Gyors és lendületes kezdés után, csak állunk ott egymással szemben, de egyikünk sem kerülheti ki a másikat.  Olyanok vagyunk, mint a felhúzós autó, amelyik egyenest nekimegy a szekrénynek, majd ott kipörgő kerekekkel elakad, mert nem képes a továbbhaladásra.  Szóval, ott állunk morcosan farkasszemet nézve egymással és várunk, egyre csak várunk, hátha jön valaki aki eltávolítja az akadályt az utunkból.

Bezzeg a többi figura! A tisztek, azok pillanatok alatt szelik át a táblát, több irányba is, minket meg csak finnyásan tologatnak. Na jó, ott van a király. Szerintem ő teljesen korlátolt. Nem elég, hogy röhejesen piciket szökel a táblán, de olyan ronda, hogy még egy különleges képességgel is fel kellett ruházni, hogy elbújhasson mögöttünk hátul a tábla sarkán. Ráadásul a két király nem léphet egymás mellé, mert abban a pillanatban…  Mi történne? Talán megsemmisülne az univerzum? Miilyen hülye szabály ez?

Térjünk vissza ránk. Szoktál gyalogáldozatról dönteni? Miért??? Vétettem én neked? Pont a legkisebbet mered te is feláldozni. Gyáva alak vagy!

Istenem, mennyi küzdelem volt, mire elértük, hogy parasztból gyalogok lettünk. Ez egy nagy eredmény a történelmünkben, de nem szabad itt megállni. A huszár kivételével mindenki gyalog megy, mégis minket azonosítanak ezzel a kicsit sem extra képességgel. Mintha téged, kedves olvasó, elkezdenének kétlábúnak nevezni a neved helyett. A mai értekezleten a jegyzőkönyv szerint részt vett Rozika, Tibi, Ferenc és a kétlábú.

Kezded már magad kényelmetlenül érezni?
Ismerlek jól. Brrr. Van, hogy látom elesett bajtársam temetetlen testét a tábla mellett, azután jön a kezed és szórakozottan játszani kezdesz a tetemmel, miközben próbálod a gondolataiba mélyedt sakkozót előadni. Cuki érzés, egy halottat pörgetni, forgatni az ujjaid között? Ez a szórakozás neked belefér? Igazán lehetne a szabálykönyvben erre valami szankció, de hát ki törődik velünk?

Ott van még az átváltozás misztikuma.
Számtalan veszedelem között nagy nehezen üresfejű zombiként végigkutyagolunk a pályán, majd jutalomként életünk árán lehet belőlünk valaki más. Ez ám a betelejesedett élet. Ennyi jár egy hősnek? Ez így kicsit sem igazságos. Halálunkkal megadjuk a lehetőséget, hogy valami többre tartott bábura cseréljenek bennünket. Képzeld el, hogy az olimpián a 100 méteres síkfutás első helyezettjét a futam után feláldozzák, de a dobogón az aranyérmét majd átveheti helyette egy rúdugró vagy egy súlylökő.

Nem is értem, hogy a futó, a huszár, vagy a bástya miért nem akar ilyen áron átváltozni, pedig akár gyaloggá is változhatnának ott az utolsó soron. Ja, hogy gyaloggá változni nem divat, annak semmi értelme?
Szerinted, kisbarátom, szerinted!
Te csak 8 egyforma gyalogot látsz és nem törődsz azzal, hogy mindegyikünknek mások az erősségeink. Persze ez a Háború művészetében sem volt megírva.
Igaz, másik sportág, de talán hallottál már José Mourinhoról? Ő sem csak 11 játékost küld fel tetszőleges helyekre a pályára, hanem figyelembe veszi a játékosok képességeit is.

Én személy szerint a H vonalon vagyok jó, esetleg még az A-n. Úgy érzem, hogy fekszik nekem a széleken elfutás és az egész szélsőjáték. Erre mit csinál ez az ostoba? Beállít középcsatárnak.
A “B”, meg a “G” vonalat különösen utálom. Már a játszma legelején felhúzom magam ilyenkor. Ott áll egy türelmetlen óriás ló mögöttem és egyfolytában tarkón liheg, meg a fülembe nyerít. Ettől annyira idegbe jövök, hogy ezután már nagy dolgokat senki ne várjon tőlem!

Őszintén, miről szól a centrumjáték? Küldjünk csak oda pár értéktelen gyalogot a csata legelején, hogy az ő véres áldozatuk árán jöhessenek majd a tisztek. Már amikor odalépek érzem a hely negatív kisugárzását, ahogy elődeink holt lelkei ott kísértenek körülöttem. A hideg futkos a hátamon ettől az érzéstől. Én egy tisztes katonai temetőt el tudnék itt képzelni, ahol méltó módon meg lehetne emlékezni elesett elődeinkről.

Nem érdekel, ha felségsértést követek el, de a király miben különb nálunk? Ki választotta őt meg királynak? Csak azért mert magasabb, hirtelen végtelen értékű lett? Én nem is ismerem el uralkodónak. Menjen ő a centrumba a csata elején, aztán megmutathatja mennyire király is valójában!

Vegyük például a játszmalap esetét, a harc krónikáját. Ki, mikor, mivel és hová lépett, történt-e ütés vagy sakkadás. Mindenki lépésére ott a rövidítés, hogy azt ki tette meg, kivéve a gyalogokéra. Arra SEMMI! Csak a mező koordinátái, amelyből kiderül, hogy valaki azért odalépett, de az illető személye a történet szempontjából teljesen lényegtelen.

Fentiekből láthatod, hogy ha van hátrányos helyzet, akkor a miénk az. Mégsem kellene minket teljesen lenézned, mert ha azt mondom “en passant”, azt ki tudja rajtunk kívül? Tegye csak fel a kezét! Na, sehol egy jelentkező? Bírom, amikor egy partiban elsütöm ezt a lépést, az ellenfél tisztjei meg csak néznek, hogy a szöszbe csináltam ezt.

Ott van még a gyalogvégjáték. Azt szeretem. Az a szitu, amikor a gyalogok a főszereplők, amiután már mindenki más elesett és ott a vértócsás csatamezőn eldöntjük a háború kiemenetelét. Teljesen olyan, mint amikor a hobbitok megsemmisítették a nagy gyűrűt. Minden tiszteletem azoké az íróké, akik a gyalogvégjáték témáját igazi hősi eposzként dolgozzák fel.

A fentiekkel remélem sikerült egy kis tiszteletet ébresztenem irányunkba és több figyelmet kapunk majd a jövőben. Mi harcolunk érted és sokszor próbálunk segítene neked, amikor látjuk milyen ostobákat lépkedsz. Ha egy-egy mező szélére helyezkedünk el, az ilyenkor nem véletlen. Segíteni próbálunk neked, jelezni valamit a helyezkedésünkkel. Szóval nem kell egyből fogdosnod és igazgatnod minket. Mi vagy te, igazgató? Ennyi ésszel? Ne röhögtess!

Több tiszteletet a gyalogoknak életükben és halálukban is!

h2 Gyalog