Magyar Nyílt Rapid Sakkbajnokság után – interjúk és képgaléria
X. Csaba Árpád Emlékverseny
A nemrégen véget ért, X. Csaba Árpád Emlékverseny küzdelmei után pár rövid interjúval és az évek óta elmaradhatatlan képgalériával jelentkezünk.
Interjú Dr. Csaba Árpáddal, a rendezvény főszervezőjével
Mondok két számot: nyolc és tíz. Hogyan kapcsolódnak ezel a versenyetekhez?
A tíz az nagyon könnyű, az idei volt a tizedik versenyünk. A nyolc pedig azt jelentheti, hogy ez a nyolcadik alkalom, hogy egyben hivatalos rapid magyar bajnokot is hírdettünk a végén.
Ha a számoknál tartunk, akkor adja magát egy kicsit nagyobb szám is, a 294.
Ennyien ültek asztalhoz idén. Kiemelkedően magas, nem is emlékszem, hogy volt-e Magyarországon valaha olyan rapid verseny, hogy ennyi magyar induljon rajta. Bár a tavaly megrendezett Favaszi Fesztiválon, közel ennyien voltak, de az normál játékidejű volt és Budapesten rendezték, ráadásul az olimpia jegyében volt megszervezve, ami már eleve nagyon magas polcra helyezte a versenyt.
Számítottál ennyi indulóra?
A változtatásokkal új helyzet adódott és nem igazán lehetett tudni jó előre, hogy mennyi versenyző lesz végül. Abban biztos voltam a legelején is, hogy 120-150 ember biztosan eljön majd. Ezzel szemben a nevezések egyre csak jöttek, elérték a 200-at, 300-at és a 350-et is. Ekkor már én is úgy éreztem, meglehet a 300 résztvevő is, de végül 294-nél megállt ez a szám. Jó lett volna elérni a 300-at, de sokan nem jöttek el végül a nevezettek közül. Egy pillanatra csalódott voltam, hogy nem értük el a 300-at, de miért is? Nem azon a 6 távol maradón múlt a verseny sikere. Mi az ajkai versenyen ismét történelmet csináltunk.
Minek köszönhető ez szerinted?
Én úgy gondolom, hogy a magyarokról elmondható, hogy árérzékenyek. Idén is méltó körülményeket biztosítottunk, mind édesapám emlékéhez, mind a magyar bajnoki küzdelmekhez és mindezt úgy, hogy nem volt nevezési díj. A versenyt három nap helyett két naposra szűkítettük úgy, hogy maradjon idő az utazásra is azoknak akik messzebbről látogattak hozzánk. Ezek mind pénztárcabarát intézkedések voltak és ezek mellett a díjalapot is sikerült megnövelnünk. Bíztam az újításokban és az élet vissza is igazolta ezeket. Jövőre is hasonlóan szeretnénk megrendezni a versenyt. Bár csak magyarokból állt a mezőny, de az utolsó fordulóig nyitott volt a küzdelem a dobogós helyekért, és a végeredményben is születtek meglepetések. A külföldi versenyzők hiánya miatt idén több kiélezett magyar-magyar küzdelmet láthattunk. Az előző években megszokott hangulata is megmaradt a versenynek és, remélem, az elért eredménytől függetlenül jó emlékekkel távoztak a versenyzők. Mindezt mérlegelve szervezőként azt mondom, hogy sok mindenbe belekóstoltunk az elmúlt versenyeken, de ahová végül eljutottunk, arra lehet büszkének lenni.
A nevezési díj nem hiányzott a bevételi oldalon?
Osztottunk, szoroztunk és megoldottuk. A város szokásához híven megint segített, a sakkszövetség is támogatta anyagilag a versenyt. Elnök úr is elmondta a megnyitón, hogy látja, hogy jó helyre ment a támogatás. A Sentimento is mellettünk áll, az ajkai vállalkozók, és természetesen a család és én is. A verseny fő támogatója továbbra is a család.
Az édesapád emlékéről is szól a verseny. Nem tervezel valami olyan dolgot, ami személyesebben megidézi őt?
A második versenyünk után Balog Imit – a mostani verseny győztesét – megkértem, hogy csináljon apu egyik partijáról egy bemutató elemzést. Imi megcsinálta ezt és készítettünk is erről egy lapot, amit a harmadik versenyen megkaptak a versenyzők. Az idő telik, jönnek a fiatalok, megtörténik a generációváltás. Bár sok idősebb versenyzőnk van, mégis törvényszerű, hogy az indulók közül egyre kevesebben ismerték aput. Számukra nehéz lenne bármit is mondani/átadni a személyiségéből. Édesapámnak a sakk volt a fontos és ezt a gondolkodásmódot képviseli a versenyünk is, ahol az alacsony játékerőt képviselő játékos ugyanúgy megtalálja a helyét, mint egy erős játékos. A különböző korosztályok is képviselve vannak, az induló versenyzőket egyetlen közös dolog köt össze: a sakk szeretete.
A sokszínűség mellett fontos, hogy a minőség is megmaradjon, hiszen az éljátékosoknak ez fontos kritérium. Ezt a két követelményt kell biztosítani és úgy érzem egész jól belejöttünk ebbe tíz év alatt.
Interjú Kovács Klárával, a női rapid verseny magyar bajnokával
Milyen előéleted van az ajkai versenyeken?
A sokadik versenyen jártam itt, bár a tavalyi évet személyes okból kihagytam. Az elején több alkalommal is álltam dobogón, igaz sokkal kisebb mezőnyben. Ahogy egyre több külföldi versenyző jött, úgy lett egyre nehezebb a bajnokság és már a közvetített táblákhoz eljutni sem volt egyszerű. Igazából a sakkból már régen visszavonultam, sosem voltam igazán aktív és szorgalmas, csak szerettem játszani. Most is nyaralni jöttem le, felraktam a napszemüveget, és akkor… érzésből, készülés nélkül lépni is elég volt a győzelemhez.
Tehát az a titok, hogy lazán kell venni?
Esetemben igen, mert én mindig kifejezetten rosszul viseltem azt, ha tudtam, hogy nagy a tétje a partimnak. Ha meg ráadásul jöttek is hozzám a jószándékú bírók, -akikkel egyébként jóban vagyok, – hogy figyelj, Klári, a Buchholz-od úgy áll, hogy ha döntetlen, akkor így, ha nyersz, akkor úgy, és akkor az olyan nyomást rak a vállamra, hogy teljesen kész vagyok, és nem tudok a partira koncentrálni. Erre az évek során jöttem rá már felnőttként, azt hiszem túl későn. Most nem foglalkoztam az eredményekkel.
Mikor tudatosodott benned, hogy nyerhetsz? Csak az utolsó partiban?
Igen. Mindig is hajlamos voltam túlerőltetni a partikat, Galyas Miki egy pár hónappal ezelőtti csapatbajnoki partimnál említette nekem, hogy erről már igazán leszokhatnék ennyi idő után. Gyapi (Galyas Miklós) állítása szerint Ribli Zoltán mondását kell követni, miszerint: “A remi jó, ne veszíts, ha nyersz az nem baj.” Az egész versenyt most Ajkán ezt mantrázgatva játszottam. Tudtam, hogy erős ellenfelet kaptam az utolsó fordulóban. Már a megnyitásban egy elnézést követően nyerve álltam, az állásom pedig egy királykergetés folyamán rohamosan javult ezután is. Kezdtem egyre idegesebb lenni, de a végén összességében elég könnyen meglett a pont. Az az igazság, hogy próbálok nem számolgatni. Ezt tudatosan nehéz, de ha nem nézem meg a listát, meg a holtversenyes értékeket, akkor is látom, hogy a lányok hol ülnek, kikkel játszanak, amiből sejthető, hogyan állnak éppen. Bíróként ez már kicsit szakmai ártalom is.
Melyik volt a legnehezebb partid a versenyen?
A legnehezebb? Szerintem a Gonda Laci elleni, ami elég változatos parti volt: hol én hibáztam bele, hol ő. A végén vért izzadtunk egy bástyavégjátékban, amiben először valószínűleg megnyerhettem volna, később pedig egy vesztett állásban találtam egy patt motívumot, de még ez sem volt elég. Tovább játszottunk és végül remi lett. A legviccesebb talán az volt benne, hogy parti után megkérdezte, szerintem hogyan nyerhetett volna a végén – nem tudtam. Megláttam Gyapit, bízva benne, hogy megszakérti az állásunkat, de nem ez történt. Akkor megnyugtatott a tudat, hogy amit két ilyen erős, végjátékokban jártas nagymester sem tud, az magamtól sem lehet reális elvárás.
Szerencsére a versenyt egyetlen vereséggel zártam.
A legjobb partid?
Személy szerint, újságírói múltam miatt nagyon szeretem a keretes szerkezetet. Azt, hogy valaminek van eleje, és van vége, és az összefogja az egészet. 2021-ben Mészi (Mészáros Tomi) ellen szintén az utolsó fordulóban kerültem össze feketével. Bár szép motívummal nyertem, de akkor a fránya Buchholz miatt ez kevés volt, kettővel voltam lemaradva az elsőhöz képest, így csak harmadikként zártam. Idén ismét ezt hozta a sors és megint sikerült nyernem, de ezúttal már holtverseny nélkül lettem bajnok a nők között. Régen volt a decsieknek a „no remi, no cry” mondása, nekem simán lehetne erre mintára „no Buchholz, no cry”.
Milyen terveid vannak még a sakkal kapcsolatban?
Játékosként semmilyen. Inkább bíró meg edző vagyok, meg fair play-es is. Nagyon ígéretes a mögöttem lévő generáció, jó látni, ahogy felnőnek és egyre jobbak lesznek. Én inkább körülöttük szeretnék dolgozni, mint ellenük játszani. Ha a sakkjátékosok bíráskodnak, akkor jellemző rájuk, hogy nem bírnak kikapcsolni, hanem az állásokat nézik és a teendőikkel kevésbé törődnek. Nálam ez fordítva van. Ha játszom is elkezdem nézni a játszmalapokat, hogyan vannak vezetve, meg a sakkórákat is, hogy be vannak-e állítva rendesen. Nem is csoda, ha azt mondom, hogy én már legszívesebben bíró vagyok, de bánatomra itthon mégsem nagyon keresnek, mert azt hiszik, hogy sok a külföldi elfoglaltságom.
Játékosként a Honvéd Auróra csapatában játszom. Idefele jövet gondolkodtam is rajta, hogy most, hogy legjobb játékosunk Trang visszavonult, bajban leszünk a dobogós helyek megszerzésével és, sajnos, ez a feladat kizárásos alapon rám fog hárulni. Amikor megtudtam, hogy nyertem, az első utam nyilván Marti Gyurihoz vezetett, hogy bejelentsem: hoztam a honvédos sikert.
